· 

Adventi üzenet 2018 - Kovács Balázs

auf Deutsch

A 2018-as év vége felé közeledve ismét ideje köszönetet mondani az évközbeni gazdagító találkozásokért, a baráti beszélgetésekért és a sikeres üzleti együttműködések mögött meghúzódó bizalomért!  Az idei év nemcsak a fenti találkozások és élmények miatt volt emlékezetes és mozgalmas. Számomra a 2018-as év emlékezetes azért is, mert az idei év volt az első teljes naptári év, amelyben - a tanácsadó vállalkozásom tavalyi indítása óta - immáron teljes egészében a meglévő és jövőbeni megbízásaimra  koncentrálhattam.  A kiszámíthatóság és tervezhetőség az üzleti életben is komoly érték, amelyre érdemes törekednünk. Ugyanakkor valahogy rendre úgy alakul, hogy az év végi időszak ahelyett, hogy a legmeghittebb és legcsendesebb időszak lenne az életünkben, az üzleti világban az egyik leghektikusabb időszak. Kívánom, hogy idén ez másképpen legyen!

 

Szeretném, ha - az éppen 200 évvel ezelőtt egy Salzburg melletti kis falu, Oberndorf romos templomában először felcsendülő, azóta világkarriert befutó - "Csendes éj" című dal béke és nyugalom iránti vágya töltse be adventi mindennapjainkat! Ennek jegyében meghitt adventi készülődést, boldog Karácsonyt és egészségben, szeretetben, sikerekben páratlanul gazdag új esztendőt kívánok!

 

Adventi hírlevelem megtekinthető ITT, az elmúlt év számomra meghatározó eseményeiről, témáiról beszámolóim pedig ITT olvashatóak. A karácsonnyal kapcsolatos bécsi titkos tippek pedig ITT.

Kovács Balázs

Kommentar schreiben

Kommentare: 3
  • #1

    Dr. Faragó Hilda (Dienstag, 04 Dezember 2018 20:44)

    Boldog, békés ünnepeket kívánok Balázs, és további munkasikereket!

  • #2

    Vértes Éva (Mittwoch, 05 Dezember 2018 18:24)

    Hektikus helyett csendesebbet kívánok én is! Boldog karácsonyt, üzleti sikereket és találkozásokban gazdagabb új esztendőt kedves Balázs! :-)

  • #3

    aiPxvpay (Donnerstag, 18 August 2022 03:21)

    1