· 

Turizmus felsőfokon konferencia - BKIK

auf deutsch

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) Turizmus felsőfokon című konferenciájának  egyik előadójaként a GD Consulting képviseletében és a Linz Tourismus megbízottjaként ismertethettem a szerintem jó gyakorlatnak tekinthető osztrák példákat. A kiforrott tapasztalatokat és a legújabb trendeket adaptálva, ellesve jelentősen javíthatjuk a hazai turizmusunk versenyképességét. A 12 pontba tömörített prezentációm vázlata letölthető INNEN. Előadásom elején hangsúlyoztam, hogy Ausztria gyakran hivatkozási alap a hazai turisztikai szakemberek számára, hiszen évszázados tapasztalat, kiforrott intézmény- és szofisztikált szabályrendszer alapozza meg a turisztikai ágazat kiegyensúlyozott működését. Ugyanakkor az innovációra nyitott "magyar szemlélettel", egyes fejlődési szakaszokat átugorva könnyen az élre törhetünk, ha jó példákat követünk, s tanulunk belőlük.

 

Mik lennének ezek a jó példák, szemléletbeli különbségek? - erről gondolkodtunk közösen a rendezvényen nagy számban megjelent Kollegával. Előadásomban többek között kitértem az osztrák digitális turizmusstratégia jelentőségére, a kronobiológia és a neuromarketing legújabb kutatási eredményeire, amelyek nélkül a 21. században nem lehet hatékony turizmusmarketinget művelni, így érdemes e tredekre is figyelnünk. A kronobiológia MICE területén való hasznosíthatóságáról korábban ITT írtam bővebben, míg a neoromarketing jelentőségéről és alkalmazhatóságáról ITT talál az Olvasó további részleteket. Az osztrák digitalizációs indexről szóló friss beszámolóm elérhető INNEN. Az életminőség központú turisztikai közgondolkozás területén élen járó Linz példájáról ITT olvasható beszámoló. A Linz Tourismus külsős munkatársaként külön hangsúlyt helyezem a "Linzi Csoda" bemutatására. Az osztrák turisztikai stratégiai tervezés és a desztinációs szemlélet területén "paradigmaváltást" jelentő osztrák Turisztikai Mestervről ITT talál részleteket. A Wien Tourismus által jelenleg készített "Visitor Economy" Stratégia műhelymunkájába az ITT található linken keresztül tekinthetünk be.

Az osztrák-magyar turisztikai kapcsolatok világából további jó gyakorlatokról rendszeresen igyekszem beszámolni blogomban, amelyet ezúton is szeretettel ajánlok Olvasóim szíves figyelmébe...

Kommentar schreiben

Kommentare: 1
  • #1

    aiPxvpay (Donnerstag, 18 August 2022 02:57)

    1