· 

Húsvéti üzenet 2022 - GD Consulting - Kovács Balázs

auf Deutsch

Mindannyiunk élete és gondolataink is nagyon megváltozotak az elmúlt két év, illetve a mögöttünk hagyott két hónap során egyaránt. Két éve nagyböjt kezdetekor még el sem tudtuk képzelni azt a világot, amely a járványhelyzet miatt pár hét alatt átírta számításainkat, üzleti terveinket, mindennapi életünk megszokott gyakorlatát. Így, vagy úgy, de mindannyiunk élete megváltozott a mögöttünk hagyott hosszú hónapok és évek során, sok minden átértékelődött, felülíródik és relativizálódik. Idén, amikor a járvány szorítása látszólag minden fronton enyhül és esélyünk lett volna egy emelkedettebb, közösen elöltött, békés Húsvétra, az Ukrajnában zajló háború ezt is felülírta. A szomszédságban dúló rettenet átírt mindent. Az állandó változó világban még inkább felértékelődik a biztos pont. Egy ilyet ismerünk hitünk szerint: a mindenható örök Istent.

 

Húsvét ismét jó lehetőség arra, hogy az elmúlt hónapok és esztendők tanulságait, küzdelmeit józanul átgondoljunk, s igazi húsvéti emberként együtt várjuk a feltámadást minden tekintetben. Húsvét üzenete soha nem volt aktuálisabb, mint napjainkban. E gondolatok jegyében kívánok e sorokon keresztül, áldott Húsvétot, békességet, valamint jó egészséget! Feltámadást minden tekintetben!

 

Az állandóan változó, „akadályversenyekkel” teli  világunkban ami viszont maradt, az az emberi kapcsolatok fontossága. A bizalom az üzleti életben is fontos, ezúton is köszönöm megbízóimnak és partnereimnek az eddigi jó együttműködést, gazdagító kapcsolatokat. Szakterületemen, a turizmusban is hatalmas kihívásokat élünk meg. Igyekszem a nehéz helyzetben is üzletfeleimmel, megbízóimmal együtt jó döntéseket hozni. Bizakodva készülünk a jövő turizmusára: az újturizmus világára, amely már elkezdődött. Ennek megfelelően igyekszünk otthonosan mozogni a már formálódó jövőben, amelynek mindannyian cselekvő részeseivé, alkotóivá válhatunk. Ezeket a fenti gondolatokat tolmácsoljuk a tavaly útjára indított turisztikai podcast sorozatunkban is, amelyet ezúton is szeretettel ajánlok figyelmükbe. Az adások meghallgathatóak ITT. Aktuális hírlevelünk elovasható ITT.

 

Békés Húsvétot kívánva, szeretettel:

Kovács Balázs

Kommentar schreiben

Kommentare: 1
  • #1

    aiPxvpay (Donnerstag, 18 August 2022 04:03)

    1