· 

Nyílnak a lehetőségek - felkészülés a különös szezonra

Június elsejét követően beszámolóink ITT olvashatóak.

Ahogy a korábbi hetekben láttuk Ausztria egyfajta COVID-19 kísérleti labornak tekinthető a turisztikai ágazat szempontjából is. Május közepén Ausztriában is megnyithattak az éttermek és vendéglátóhelyek. E hét végétől ismét fogadhatnak vendéget a szálláshelyek. Lassan, de biztosan megindulhat a gazdasági élet újragombolása és a turisztikai ágazat és készül az idei "különös" főszezonra. Gyűlnek a tapasztalatok, amelyekről e helyütt folyamatosan beszámolunk, ahogy március közepe óta tesszük ezt hétről-hétre.. A bécsi székhelyű GD Consulting e héten továbbra is gyűjti a magyar turisztikai szakma számára releváns piaci információkat Ausztriából, amelyeket e cikksorozat keretében naponta frissítünk. A turizmus újrastartolásával kapcsolatos GD Consulting előrejelzés ITT olvasható. Az osztrák gazdasági mentőcsomagról szóló beszámolónk ITT található. A korábbi részletes beszámolóink pedig ITT követhetőek vissza, így a válságkezelés kronológiája e cikksorozat alapján március közepéig dokumentált. A posztkorona turizmus világát érintő gondolatokról ITT olvashatnak.

Forrásmegjelölés: GD Consulting/www.good-deal.at. Fotó: Iránytű az idei szezonhoz, bizakodó kilátások

 

Friss hírek a 22. naptári héten (május 25. - 31.)

  • Június 15. az újabb határkő a védekezésben. Ausztriába június közepétől karantén-kötelezettség és negatív teszt eredmény nélkül is be lehet majd utazni azon országokból, amelyekkel erről kétoldalú megállapodást kötöttek. Első körben a megállapodás a szomszédos országokkal jön létre. Németországgal, Liechtensteinnel és Svájccal már tető alá is hozták a megegyezést és jó ütemben haladnak a tárgyalások a többi szomszédos országgal is - jelentette ki Sebastian Kurz osztrák kancellár május 29-ai tájékozatóján, amelyen a kormányzati járványügyi döntéseket ismertették. A legnehezebb az Olaszországgal való megállapodás lesz. A tájékoztatón elhangzott továbbá, hogy június 15-től már csak a közösségi közlekedési eszközökön, egészségügyi intézményekben és gyógyszertárakban, valamint olyan helyeken lesz kötelező az arcmaszk használata, ahol nem lehetséges az 1 méteres védőtávolság betartása, mint például a fodrászatok esetében. A vendéglőkben, éttermekben csak a személyzetnek kell majd maszkot viselni ezután, a szálláshelyek vendégterében megszűnik a maszkviselési kötelezettség.  Az éttermek ugyancsak június közepétől éjjel 1 óráig lehetnek majd nyitva a jelenlegi 23 órai záróra helyett, s nem lesz szükséges az asztaltársaságok létszámát sem korlátozni. A következő szakasz mottója: "kevesebb szabály, több egyéni felelősség." További információ ITT. Az osztrák iskolákban már június 3-tól megszűnik a maszkviselési kötelezettség, ismét lehet testnevelés és énekórákat tartani. Részletek ITT.
  • Twin City Liner gyors-katamarán belföldi utakat kínál Ausztriában. A Pozsony és Bécs között közlekedő gyors-katamarán a járványügyi helyzet miatt júniusban belföldi utakat hirdetett meg az Austria-Ticket csomagja keretében. A természet és a Duna szerelmesei a következő hetekben olyan varázslatos Duna-menti településeket kereshetnek fel a Bécs belvárosából induló prémium gyorshajóval, mint Tulln, Orth és Hainburg. A kellemes hajós kirándulás családi programokkal, kedvezményes szállás- és gasztronómiai ajánlattal is kombinálható. A Twin City Liner fedélzetén kerékpárok is szállíthatóak, az E-bikeok számra külön töltő is rendelkezésre áll, így a hajós kirándulás egy aktív Duna-menti kalandozás különleges kiegészítője lehet. További infó ITT. Foglalás ITT.
  • Bónusz szállásutalvány Burgenlandban. Júniusban minden burgenlandi lakos 75 euró utalványt kap házhoz postai úton, amelyet legalább háromnapos pihenéshez használhat fel a burgenlandi szálláshelyeken. A szálláshelyek a náluk beváltott utalványokat Burgenland turisztikai hivatalában készpénzre cserélhetik. A nyári hónapokra és szeptemberre kiterjesztet akció célja a hazai gazdaság erősítése, jelentette ki Hans Peter Doskozil tartományfőnök az akciót bemutató sajtótájékoztatón. További részletek ITT. Nem egyedül Burgenlandban támogatják tartományi szinten a turisztikai szektort. Mint arról korábban beszámoltunk Bécsben gasztró-csekkel kívánják a helyi gazdaságot erősíteni. Michael Ludwig, Bécs város polgármestere bejelentése alapján a város mintegy 950.000 háztartása június közepétől gasztró-utalványt kap, amely a város közel 9000 éttermében, kávéházában beváltható. Az egyszemélyes háztartások 25 eurós, míg a többszemélyes háztartások 50 eurós utalványra jogosultak, amelyek fedezetésre 40 millió eurót fordít a városvezetés. Cél a nehéz helyzetben lévő vendéglátószektor fellendítése. A bécsi gazdasági kamara (WKO) elnöke, Walter Ruck hangsúlyozta, hogy az éttermi szaktorban idén 30-60 százalék között visszaesésre számítanak. További infó ITT.  Nem ez az első eset, hogy a koronavírus járvány apropóján Bécs város közvetlen juttatásokat ad a lakosságnak. Mint arról korábban e cikksorozatban beszámoltunk a 65 év feletti veszélyeztetett korosztály taxi-csekket kapott.
  • Május 29-től új járványügyi szabályok. Ausztriában új általános szabályok váltják fel az érvényben lévő járványügyi korlátozásokat. Megnyithatnak a szálláshelyek, fürdők és a korábban tervezetnél korábban a mozik is. Főszabályként az 1 méteres védő távolságot mindenütt tartani szükséges, azonban a fitnesz termekben 2 méter az előírás. A mozikban, ha arcmaszkkal látogatják, akkor el lehet eltekinteni a biztonsági távolság betartásától. A tömegközlekedés eszközökre, személyszállító hajókra nem vonatkozik az 1 méter, de arcmaszk viselése kötelező. Csoportosulás a korábbi 10 fő helyett 100 főig lesz megengedett. A szállodákban a recepció és a vendégtér csak arcmaszkban látogatható, kivéve, ha fizikai elhatároló elemek (pl. plexifalak) védnek a fertőzésveszélytől. A szabály nem vonatkozik azokra, akik közös háztartásban élnek, vagy együtt szerveztek kikapcsolódást. A strandokon, ahol napozni lehet, 10 négyzetméterenként egy személy tartózkodhat, kivételt jelentenek ebben az esetben is a közös háztartásban élők. A medencékben 6 négyzetméterenként lehet egy vendég, az öltözőkben és a zuhanyzókban pedig egy méter távolságot kell tartani. A kézmosás és a szájmaszk viselése továbbra is kötelező. Kedvező időjárás esetén nagy kereslet várható nyáron a strandok iránt. Mivel azok kapacitása a korlátozások miatt csökken, így az online értékesítés segítségével kívánják a tumultust elkerülni. Bécsben jelzőlámpa-rendszert dolgoztak ki, egy portálon keresztül követhető, hogy mely egységekben van szabad kapacitás. Részletek ITT. További információ ITT. A fürdőkre vonatkozó szabályokról háttérinfó ITT. Az intézekedések jogszabályi háttere ITT.
  • Takaréklángon nyitnak a szállodák. Az Österreich Werbung és a gazdasági kamara (WKO) felmérése szerint pünkösdre az ausztriai szálláshelyek alig 50 százaléka nyitja meg kapuit. A házak fele kivár. Húsz százalékuk fokozatos nyitás tervez júniusban, míg a további ötödük július folyamán fogad majd először vendéget. Legkésőbb a városi szállodák fognak megnyitni, ismertette a felmérés eredményeit a WKO szálloda szakosztályának elnöke, Susanne Kraus-Winkler. A júniusi foglalásai adatok május végén 22 százalékon állnak átlagban, amely a tavalyi 44,5 százalékos mértéknek alig fele. Megfigyelhető a vidék-város törésvonal a foglaltság tekintetében: Karinthiában a tóparti szállodák közül van teltházas szálloda is, míg a városi szállodák kapacitása jelenleg 5-10 százalékra van lekötve. További Iinfó ITT.
  • Szükségből erényt, kreatív vendéglátás a bécsi Sacher Hotelben. A járványügyi korlátozások által előírt távolságtartás hátrányából kíván előnyt kovácsolni a május 29-én újranyitó bécsi Hotel Sacher luxusszálloda. Mivel a szálloda nemzetközi vendégkörre specializálódott, akik a légiközlekedés leállása és a határzárak miatt egyelőre távol maradnak, így a bécsiek felé fordulnak. Lakosztályaikat mini éttermekké alakítják, felélesztve ezzel a séparée-k hagyományát. A különlegesen berendezett lakosztályokat gasztronómiai céllal hasznosítják, s lehetővé teszik, hogy egyszerre 4 felnőtt és gyermekeik vegyék igénybe az exkluzív helyszín szolgáltatásait. Június végéig 152 lakosztályban várják ez egyedi környezetben a kulináris élvezetekre vágyókat. A séparée-k így emlékezetes családi ünnepségek, bizalmas üzleti találkozók helyszínei lesznek. A lakosztályokat 3 órás időtartamra lehet igénybe venni, s 24 órával korábban szükséges lefoglalni. További részletek ITT. Foglalás ITT.
  • Június 15-től ismét repül az AUA. Kilencven napos üzemszünet után június közepétől ismét levegőbe emelkednek az AUA járatai. Az első időszakban közel 40 európai desztinációval, valamint Izraellel létesítenek légi összeköttetést a járatok. Az utasoknak és a személyzetnek arcmaszk viselése kötelező. A járványügyi előírások betartása érdekében hosszabb várakozási idővel kell számolni az utazás előtt és után. Az utasok be- és kiszállítása szakaszosan történek, hogy a távolságtartás érdekében a tumultus és a nagyobb csoportosulás elkerülhető legyen. További infó ITT.

  • Állami segítség a turizmus újraindításához. Az osztrák kormány a turisztikai vállalkozások újranyitását kívánja segíteni egy új, NeustartBonus elnevezésű programjával. Tekintettel arra, hogy a következő hónapokban várhatóan még nem teljes kapacitáskihasználtsággal üzemelnek a szolgáltatók, így fokozott igény mutatkozik a részmunkaidős foglalkoztatásra. Ennek egyik módja a Kurzarbeit modell keretében való továbbfoglalkozatás lehetőségének kiterjesztése további három hónappal. Másik alternatívaként június közepétől elindítják a NeustartBonus programot, amely a munkanélkülinek jelentett munkavállalók újrafoglalkoztatása esetén a korábbi munkabér 80%-ig a munkaügyi központ kiegészíti a bérköltségeket. Ezzel a modellel a szövetségi kormány a rugalmas újrakezdést kívánja támogatni, s e projekt keretében egy éven belül 20 ezer új munkahely létrehozásával számolnak. További információ és részletek ITT. A GD Consulting korábbi összefoglalója az ausztriai turizmusmentő csomagokról ITT. Az osztrák szállodaszövetség (ÖHV) elnöke, Michaela Reiterer üdvözli a kormányzati programot, amelyet jó időben tett jól irányzott lépésnek tartanak a ágazat problémáinak orvoslása érdekében. További részletek ITT.
  • Lazuló korona-szabályok. Ausztriában továbbra is napról napra csökken a koronavírus fertőzöttek száma. A kancellári hivatal május 26-ai közleménye szerint a szövetségi kormány a járványügyi szabályok egyszerűsítését és enyhítését tervezi. Az elképzelések szerint a szövetségi szinten érvényes szabályokat a tartományok a későbbiekben szigoríthatják szükség szerint. Az ezzel kapcsolatos bejelentések a napokba várhatóak. További infó ITT.
  • K&K határrezsim: Ausztria, Csehország, Szlovákia és Magyarország külügyminiszterei május 25-ei videokonferenciájukon megegyeztek, hogy június közepén összehangoltan nyithatják meg határaikat egymás felé - tájékoztatta az APA osztrák hírügynökséget Alexander Schallenberg osztrák külügyminiszter. Szlovénia és Olaszország esetében további értékelésre van szükség a határok megnyitáshoz. Az osztrák utazási irodák szövetsége, az ÖRV ugyanakkor sürgeti a szövetségi kormányt, hogy mielőbb tegyék lehetővé a beutazást Szlovéniába és Horvátországba. Irracionálisnak tartják, hogy Ausztria második legkedveltebb nyaralási célországába, Horvátországba üdülésüket tervezőket bizonytalanságba tartják. További infó ITT. A határnyitással kapcsolatban Olaszország és Ausztria ellentétesen ítéli meg a helyzetet: az osztrák fél kivárna, míg az olasz külügyminiszter sürgeti a határnyitás időpontjának mielőbbi kijelölését. Optimális időpontnak Di Maio olasz külügyminiszter június 15-ét jelölte meg az osztrák kollegájával való egyeztetés során. További infó ITT és ITT.
  • Lassan tér vissza az élet a kulturális- és rendezvényszektorba. Mint ahogy arról korábban beszámoltunk Ausztriába május végétől lesz engedélyezett a 100 főt nem meghaladó rendezvények szervezése. Július 1-től a létszámhatár 250 főre emelkedik, s a mozik is megnyithatnak. Zárt térben az ülőhelyek között legalább 1 méteres távolságot kell biztosítani, vagy kötelező az arcmaszk viselése. Minden nagyobb létszámú rendezvény esetén szükséges egy külön járványügyi felelős kijelölése. Augusztus elsejétől azonban már 500 fő feletti résztvevőt számoló események is megtarthatóak zárt térben, míg szabadtér esetén 750 fő a létszámkorlát. Amennyiben külön egészségügyi biztonsági terv is rendelkezésre áll, akkor 1000, illetve 1250 főben maximalizálják a határt a zárt-, illetve szabadtéri rendezvények során. A színpadra nem vonatkozik a távolságtartás követelménye és a maszkviselés. Az előadásokat lehetőség szerint szünet nélkül kell tartani, s nincs lehetőség büfé üzemeltetésére. További információ ITT. Ahogy arról korábban beszámoltunk a járványügyi korlátozások ellenére megtartják, az idén 100 éves Salzburgi Ünnepi Játékokat, jóllehet az eredetileg tervezetthez képest jóval szűkebb tartalommal és formátumban. A 16 színpadon tervezett 200 előadáshoz képest 90 előadás lesz 6 színpadon.

  • Wörthi-tó az egyik turisztikai COVID-19 tesztrégió. Mint arról korábban hírt adtunk az osztrák szövetségi kormány egy átfogó projekt keretében nyártól tesztelni fogja koronavírusra a turizmusban dolgozókat, akik a vendégekkel kontaktusba kerülnek. A projekt célja, hogy Ausztria a világ egyik legbiztonságosabb turisztikai úti célja lehessen az idei szezonban, s megelőzzenek egy második fertőzési hullámot. Mielőtt júliustól megkezdődik az országos lefedettségű program május végétől öt turisztikai régióban előzetesen tesztelik és finomhangolják projekt részleteit. Az egyik turisztikai régió a Wörthi-tó lesz ahonnan már a nyári főszezon előtt pontos COVID-19 információk állnak majd rendelkezésre. További négy turisztikai régió: Montafon (Vorarlberg), Wilder Kaiser (Tirol), Wachau (Niederösterreich), Spielberg (Steiermark). A tesztelés költségeit a szövetségi kormány fedezi. Részletek ITT. További részletek ITT. 
  • Parkolóból vendégasztal. Ahogy e cikksorozat keretében korábban beszámoltunk, Ausztriában sok önkormányzat eltekint a területhasználati díj beszedésétől, illetve egyéb kedvezményekkel támogatják a nehéz helyzetből éppen csak lábadozó vendéglátóipart. A járványügyi korlátozások miatt a vendégterekben területarányosan korlátozott a beengedhető vendégek száma, így a vállalkozások eleve kisebb kapacitással tudják újrakezdeni tevékenységüket. A gasztróvállalkozások számára pótlólagos felületet kíván Bécs városa biztosítani. Jelenleg vizsgáljak, hogy hol megoldható a parkolóhelyek felszabadításával éttermek számára kerthelyiségek biztosítása, illetve a már meglévő területet növelése. További infó ITT.
  • Vasút nagyobb szerepet kap a jövő turizmusában. Az osztrák szövetségi kormány 2023-ig 300 millió eurós pótlólagos fejlesztési forrást szán a közösségi közlekedés fejlesztésre. Az eredetileg 4,5 milliárd eurós fejlesztési forrás megnövelést a koronakrízis gazdasági hatásiból való mielőbbi kilábalással indokolták. A pénzösszeg nagy részét a vasúti infrastruktúra fejlesztésére szánják, folytatódik a pályaudvarok felújítása is. A vasút egyre nagyobb szerepet fog kapni a turisztikai forgalom lebonyolításában, ismertette a bejelentések indoklásakor Leonore Gewessler osztrák közlekedésügyi és klímavédelmi miniszter. További infó ITT.

  • Megszűnik a Laudamotion légitársaság. Ausztria második legnagyobb légitársasága, a Ryanair tulajdonában lévő Laudamotion légitársaság május 29-től eltűnik a piacról. A Rynair és szakszervezetek nem tudtak megegyezni a társaság személyi költségeinek finanszírozásáról, így a Ryanair felszámolja bécsi bázisát, s vele együtt 300 munkahelyet szüntet meg. További infó ITT.

 Május 25. előtti részletes beszámolóink ITT olvashatóak.

Kommentar schreiben

Kommentare: 1
  • #1

    aiPxvpay (Donnerstag, 18 August 2022 04:06)

    1