· 

Linz városa a változások élére áll

Linz mindig is élen járt, ami a turisztikai marketing kreatív és innovatív használatát jelenti, s ehhez 2018-ban is tartja magát a felső-ausztriai Duna-menti város. Az idei évet rendhagyó módon a VÁLTOZÁSOK éveként pozicionálják a város turisztikai és kulturális szakemberei.

Aki az igazi változásokra kivácsi, az Linzbe utazik, ugyanis egyetlen más osztrák város sem tudhat maga mögött ilyen mértékű és pozitív változást, mint amelyet Linz produkált az elmúlt évtizedekben. Nemcsak maga Linz változik, s újul meg folymatosan, hanem az itt élők, s az ide látogatók és részesei lesznek az egyedi módon megélhető élményeknek, s a hozzájuk kapcsolódó reflexióknak. Ezáltal mi magunk is változunk, kicsit másként, jobban látjuk és értjük a világot, mint korábban – valahogy így foglalható össze a változások tematikus év mögött meghúzódó koncepció, amely nagyon jól kódolható turisztikai üzenet. A turizmus célja, pont a megszokottból, a mindennapokból való kilépés lehetősége és élménye – s ez az ígéret Linzben valóra is válik.

 

A 2009-es Európa Kulturális Fővárosa cím után a Linz 2014-ben elnyerte az „UNESCO City of Media Arts” címet is, amely a jövőorientált kreatív városok hálózatába való aktív bekapcsolódást tette a város számára lehetővé. A kreatív városok hálózatába az UNESCO olyan városok felvételét támogatja, amelyek a film, zene, gasztronómia, design, kézművesség, kortárs irodalom és médiaművészetek területén egyaránt követendőt és maradandót alkotnak. Az elmúlt évtizedben Linzben kiemelt hangsúlyt kapott az élő kortárs művészetek támogatása. Az EKF-projektet követően elkészült Európa legmodernebb Zeneszínháza (Musiktheater), itt található a jövő témáját körbejáró Ars Electronica Center, amelyek a város barnamezős kreatív fejlesztéseivel (pl.:Tabakfabrik) kiegészülve megteremtették az alpot a kreativitás és innovatívitás témák turizmusba való integrálására. A változások e formája optimusmussal és büszkeségel tölti el a város lakóit, akik ezáltal könnyen megértik, hogy a jövő a változásokról szól, s azok az életminőség javulását szolgálják. Ennek a lépcsőzetesen megterevezett folyamatnak idei mérföldköve a VÁLTOZÁSOK tematikájú év meghirdetése, amely a Duna-menti metropoliszban megélhető történetek újszerű reflexióját, turisztikai csomagokba foglalását és piacra vitelét jelenti.

 

Linz maga is a pozitív változások, a jövő városa, ahol az emberek kiváncsiak egymásra, a múltra és jövőre, amely között intenzív interakciók teremtenek összefüggést és tartják fent a kiváncsiságot. A változások jegyében Linz corporate designja is megújul, a márkaüzenet lényege azonban változatlan: az életörömök és életművészet tudatos megélésenek bemutatása áll a középpontban. A város turisztikai szervezetének, a Linz Tourismusnak már nem az informálás (múzeum nyitvatartásról, programlehetőségekről, stb) az első számú feladata, hanem a városban lakók és a látogatók kíváncsiságának felkeltése, újszerű gondolatokhoz és reflexiókhoz történetek „szállítsa” (storytelling). Ráadásul mindezt nem felületes, hanem megalapozott tartalmakkal, amelyek oktatnak és más színben helyezik az eddigi ismereteinket. Linz folyamatosan változásban lévő kulturális desztináció, amely megtanítja, hogy a változástól nem kell félni, hiszen az egyben örömforrás is, ha tudatosan tudjuk világunkat formálni. Az élmúlt évszázad nagy változásokat hozó évei (1918, 1938 és 1968) köré sűrítve átfogó időszaki kiállításokat láthatunk a város több múzeumában, amely a Museum total projekt keretében e hónap végén 9 másik kiállítással együtt megtekinthetőek 1 jegy áráért. A műveszeti látásmódban nagy változasokat hozó osztrák képzőművészek, Klimt, Schiele és Moser műveiből ugyancsak egyedi tárlatokat láthatunk a városban járva, s a háztetők fölé épített fakilátóból pedig nemcsak „megváltozott” szemszögből tekinthetünk a városra, hanem kortárs művekkel is interakciókba keveredhetünk. A médiaművészetek és a kortárs művészet között teremtenek kapcsolatot azon tematikus városnézések, amely során nemcsak a város múltját, hanem a jövőjét is megismerhetik az érdeklődök. A mobilalkalmazásból levíható Linz App egyedi programok összeállítsát is lehetővé teszi, használója a jövő turistájának érezheti magát, aki előtt gombnyomásra megnyilnak nemcsak a turisztikai látványosságok rejtett zugai is, hanem a városi emberek kedvelt klubjai, közösségi terei.

 

A EKF címet viselő, a „színes Duna”-menti város turizmusa hatalmas léptékben fejlődött az elmúlt években. Linz mára a kreatív városfejlesztés és jövőorientált turisztikai stratégiaképzés és kommunikációs gyakorlat területén számos nemzetközi elismeréssel és annál is több szakmai követővel rendelkező jó példává vált – amire érdemes a magyar turisztikai szakemberenek is odafigyelniük. A magyar turisták száma az előző évben 25 százalékkal nőtt, Linz a magyarok körében nemcsak egyre népszerűbb, hanem hazánkból könnyen elérhető, mégis üdítően más desztinációnak számít.

 

A programokról további infó a város honlapján ITT

Fotocredit: Oberösterreich Tourismus, Linz Tourismus

 

Kommentar schreiben

Kommentare: 0