· 

Kirobbanó élmények – üdülés a Vulkánságban

auf Deutsch

Azt a tényt, hogy Ausztriát Magyarországgal a hosszú és közös történelem ezer szállal köti ösze, mindannyian tudjuk. A vallási és kulturális életben kicsit jártasak számára szintén köztudott, hogy az ausztriai Mariazell bazilikáját a Celldömölki kegyhellyel a nemzetközi Mária Út köti össze. Ez utóbbi nemcsak fizikai, hanem lelki összeköttetés is a két ország és annak lakói között. Ebből az analógiából kiindulva elmondhatjuk, hogy immár több mint fél évtizede Ausztriát és Magyarországot turisztikai szempontból a JUFA szállodalánc is összeköti.

 

Az osztrák családi vállalkozás 2014 tavaszán nyitotta meg első, s mindmáig egyetlen magyarországi létesítményét, a négycsillagos JUFA Vulkánfürdő Resort-ot Celldömölkön, amely azóta a fiatalok és családosok paradicsoma. A fiatalok és családok, azaz JUgend + FAmilien (JUFA) koncepció mentén üzemelő szállodalánc  Ausztriában és a környező német nyelvű országokban igazi sikertörténet. A lánc mára több mint 50 egységgel rendelkezik, s a fejlesztések folyamatosak, egy pillanatra sem állnak le. A hazai celldömölki szálloda fürdőjével és a kempinggel együtt a hálózaton belül az egyik büszkeség, komplexitása miatt máshol nem található egyedi élményt kínál a családoknak.

 

Celldömölk és a környék turisztikai szakemberei időben ráéreztek, hogy a térség egyedisége, marketing nyelven szólva a „USP-ereje” az ötmillió évvel ezelőtt még aktív vulkánként fungáló Ság-hegyben, illetve a köré tudatosan felépített vulkános sztorikban rejlik. Nics olyan gyermek, de talán felnőtt sem, akiket ne izgatna vulkánok misztikusan és rejtelmesen érdekes világa. A JUFA Vulkánfürdő Resortba ellátogatva vendégként az az érzésünk lehet, hogy itt minden a vulkánok varázslatos világáról szól. A térségszinten jól felépített és összehangolt attrakciók meglátogatása után új szemlélettel és tudással távozhatunk az élménydús családi vakációról. A 21 századi turizmusmarketing alapja, hogy az az egyediséget kell megtalálni, erre építeni az élményeket és aztán a terméket tudatosan fejleszteni, a brandet gondozni.

 

Celldömölkön a turisztikai kollegák meghallották az idő szavát. Ma már nem elég élményeket adni a vendégnek, hanem új típusú narratívákra is szükség van, hogy a látogatóknak olyan reflexiókat adhassunk, amely rádöbbenti őket valami újra, illetve vágyat kelt bennük az ismeretlen megismerésére. E szemlélet biztosítja a kellő motivációt ahhoz, hogy a turista valóban kiszakadhasson a „mindennapi élet és munkarendjéből”, s pihenése egyben felüdüléssé válhasson mind testi, lelki és szellemi értelemben is.

 

Celldömölköt és térségét a "Vulkánság" turisztikai márkanévvel cimkézték fel, s e márkát már évek óta következetesen építgetik. Ebből a szempontból nem véletlen a JUFA névválasztása (Vulkánfürdő Resort) sem. A fürdőben, szállodában és kempingben a vulkán tematika mindenhol felfedezhető és átélhető. A játszótéren a gyerekek kisherceg méretű vulkánokon ugrálhatnak, míg a fürdő és szaunarészleg dekorációs elemei között szintén visszaköszönnek a vulkános, gejzíres elemek. Telitalálat, hogy a keping területén az idén tavasszal átadatott mobilházak is mind-mind egy vulkanikus hegységről kapták a nevüket. A vulkánok világa területén az ismertetbővítés egyik zázlóshajója pedig a Ság-hegy keletkezéstörténetét és a korabeli működését interaktív formában látványosan bemutató Kemenes Vulkánpark. Egyfajta vulkán tematikájú múzeum és élményközpont egyben. Ottjártunkkor vezetett túrán is részt vettünk a Ság-hegyen, ahol sok mindent megértettünk, sok mindenre rácsodolkoztunk, s a végén úgy éreztünk, sok mindent tanultunk, gazdagodtunk, de számos új kérdés is felmerült bennünk... S pont ez a lényeg: turistáskodásunk alatt nemcsak élményeket kaptunk, hanem jó értelemben magunk is kicsit megváltoztunk, új tudással, új szemlélettel gyarapodtunk. Amikor elutazásunk napján felkeltünk, s a komfortos mobilházunk terászáról búcsúpillantást vetettünk a Ság-hegyre, már nem egy ismeretlen vidéktől, hanem egy igazi jó baráttól búcsúztunk.... A recept működik: a visszatérés garantált!

 

Kommentar schreiben

Kommentare: 0