· 

AT/HU turisztikai helyzetkép - 2023. július

Augusztustól bejegyzéseink ITT folytatódnak.

A napsütés és viharfelhők váltogatják egymást a nyári hónapokban. Hasonló a helyzet a turizmus égboltján is. Egyszerre van jelen a napsütés, illetve az aggodalomra okot adó, egyre több gyülekező felhő is. Kétarcú az idei nyár – írtuk egy hónappal és egy évvel korábban is. A Janus-arcú helyzet nem sokat változott: a bizonytalanság törzsvendéggé vált a turisztikai szektor minden szegmensében. Tavaly ilyenkor a járványhelyzet intézkedéseinek kivezetése fölötti örömünket már nagyban beárnyékolta a szomszédban dúló háború eseményi és következményei. A problémák és a sötét felhők azóta is velünk vannak, a törésvonalak bemerevedtek. Mind átvitt, mind a szó szoros értelemben egyaránt. A turizmus a „szabadság, jólét és béke” iparága. Ha valamelyik összetevő hiányzik, nem lehet teljes az élménylánc. Jelenleg ez a helyzet. Bizonytalanság, munkaerőhiány, infláció okozta kihívások  egymás mellett léteznek az emberek töretlen utazási vágyával. Melyik lesz erősebb? Melyik irányban billen el a mérleg serpenyője? Erről szól a július, a turisztikai főszezon egyik legerősebb hónapja. A turisztikai ágazat terén pozitív változásról és újrakezdésről, újturizmusról nem beszélhetünk úgy, hogy nincs stratégiánk és cselekvési tervünk a kihívásokra. Mi vár ránk pontosan a következő hónapokban és években, milyen akadályversennyel szembesülhetünk még az elmúlt három évben igencsak megtépázott turisztikai ágazatban? Milyen jövőre készüljünk, s mit tehetünk mi magunk, hogy megőrizzük mindazt, amit fontosnak tartunk? Léteznek-e, s ha igen, milyen stratégiák, hogy pozitívan alakíthassunk a turizmus ökoszisztémáját? - ezek a nagy kérdések továbbra is. 

Az alábbiakban az elmúlt évekhez és hónapokhoz hasonlóan a GD Consulting továbbra is folytatja immáron több mint hároméves cikksorozatát, beszámolóit a sok szempontból kísérleti labornak tekintett Ausztriából. A nehéz helyzet ellenére milyen megoldásokkal, gyakorlattal segítik az ágazat átstartolását? Miként lehet az égető munkaerőhiányt a vendéglátás területén orvosolni, lehet-e egyáltalán? Hogyan hat a közelükben dúló háború az ágazatra? Milyen praktikák és megoldások léteznek a vendégforgalom erősítése és a biztonság garantálása érdekében, illetve hogyan építhető fel egy új, fenntartható turisztikai ökoszisztéma? Ezekre a kérdésekre keressük a válaszokat a magyar-osztrák és közép-európai relációban egyaránt. Ahogy telik az idő a hangsúly remélhetőleg egyre inkább a kérdések második felének megválaszolásra helyeződik... Nyár lévén azonban a szigorúan vett szakmai hírek közé ígyekszünk némi kis színes hírt, üdítő infocseppeket is becsempészni az alábbi sorokban... 2023. júliusa előtti részletes beszámolóink ITT olvashatóak. A jövő turizmusáról, az újturizmus világáról szóló Dunakavicsok című szakmai podcast legfrissebb epizódjai meghallgathatóak ITT.

Borító és címlapfotó: A világ egyik legjobb életminőségű városának mondott Bécsben is számos strand kínál enyhülést a forróság elöl menedéket keresőknek. Vajon milyen lesz az idei főszezon? - Copyright: GD Consulting, Kovács Balázs

 

Júliusban történt (kronológiailag lentről felfelé haladva)

*** 30-31. naptári hét ***

  • Bécs város szigorúbban szabályozná a rövid távú lakáskiadást. Ausztria fővárosában is jelentős számú lakást kínálnak rövid távra szóló kiadásra olyan platformokon, mint az Airb2b és a Booking.com. Az ORF friss körképe alapján Bécsben több ezer lakás talál ebben a formában 2-3 naponta új átmeneti bérlőre. Mivel a rövid távú lakáskiadás feltételeit átfogóan szabályozó EU direktíva továbbra is várat magára, ezért Bécs a városi építési szabályzat változtatásával saját hatáskörben jelentős szigorításokat tervez a közeljövőben. Várhatóan még ebben az évben elfogadásra kerülő jogszabálycsomag értelmében a jövőben éves szinten maximum 90 napig lesz megengedett a rövid távú lakás kiadás. Korábban ez a korlátozás csak a kiemelt lakóövezetekre vonatkozott, az elfogadás előtt álló tervezet szerint azonban ez a város minden kerületéve és övezetésre kiterjed majd. Egységes szabályozást kap az adatforgalom kezelése is, amely alapján az idegenforgalmi adó a bérlőkre kivethető, illetve az illegális bérbeadás még jobban kiszűrhető lesz. Az  Inside Airbnb gyűjtése szerint Bécsben  közel 12.500 lakás található meg az bAirb2n platformon, közülük a legtöbb a második és tízedik kerületben. A magas árak és a túlszabályozottság miatt Bécs belvárosa amúgy nem tartozik a leginkább érintett kerültek közé. További részetek ITT és ITT.

  • Ausztriában jelentősen növelik a mozdonyvezetők számát. Az osztrák államvasút, az ÖBB szolgálatában jelenleg 4400 mozdonyvető dolgozik. A nyugdíjazások miatt azonban a következő pár évben 1500-an távoznak a vasúttársasától, amely jelentős veszteség az ÖBB számára. A helyzetre való felkészülés és a szűk keresztmetszetek elkerülése érdekében jelentős toborzási és kiképzési offenzívába kezdett az ÖBB: a következő időszakban évi 400 új mozdonyvezetőt képeznek ki. A képzés teljes költségét a társság állja. A cél, hogy 2028-ra 4900 mozdonyvezető legyen bevethető a szolgálatra, amely 12 százalékos létszámbővítést jelent a jelenlegi állományhoz képest.  Az ÖBB Ausztria legnagyobb mobilitás-szolgáltatója, ahol 42 ezer munkavállaló gondoskodik az évi 323 millió utas és 94 millió tonna áruszállítmány pontos és biztonságos célba juttatásáért. Az ÖBB járatai éves szinten 97 százalékos pontossággal tartják a menetrendjüket, ezáltal Európa egyik legmegbízhatóbb vasúttársaságai közé tartozik. További részletek ITT.

*** 29. naptári hét ***

  • Jobb fizetés, több szabadság a szállodai dolgozóknak: precedens nélküli külön-megállapodás az osztrák turizmusban. A Magyarországon is jelen lévő Jufa osztrák szállodalánc saját munkatársai érdekében külön kollektív szerződésben állapodott meg az ágazati szakszervezettel. A megállapodás jelentőségének értékeléséhez tudni kell, hogy Ausztriában a bérviszonyokat ágazatonként és tartományonként eltérő, ám kötelező érvényű kollektív szerződések biztosítják és garantálják. A kollektív szerződésben lévő bérektől csak a munkavállaló javára, pozitív irányban lehet eltérni, a szerződésben foglaltak betartása minden ágazatba dolgozó és a munkáltatók számára egyaránt kötelező. Ezért is nagy szó, a most bejelentett megállapodás, amely egy szállodalánc és az illetékes ágazati VIDA szakszervezet között jött létre Ausztriában.
    A mintegy 50 szállodával és 1000 alkalmazottal működő  Jufa szállodalánc saját alkalmazottai számára magasabb fizetésről és jobb keretfeltételekről kötött külön-megállapodást a szakszervezettel. „A munka világa változik és vele együtt nekünk is rugalmasan kell változni, ezért jövőképes és fenntartható munka- és életmodellekre van szükségünk az újturizmus világában” – nyilatkozta a Kleine Zeitungnak  Gerhard Wendl, a grazi székhelyű Jufa Hotels vezérigazgatója. A szakszervezeti vezetők a megállapodást "fontos jelzésnek tartják a turisztikai ágazat számára" és remélik, hogy "mások is követik ezt a példát." A létszámhiány köztudottan hatalmas kihívás a turizmusban, minden megoldás, amely a munkavállalók számára vonzóbban teszi az ágazatot, "jó irányba tett jó lépés" – olvasható ki a beszámolókból.
    A Jufa szállodákra vonatkozó  új kollektív külön-megállapodás jobb fizetést és további szabadságnapokat tartalmaz az alkalmazottak számára. 15 év szolgálati idő után már jár a hatodik hét fizetett szabadság is, emellett biztosított a havi fix szabad hétvége és a vasárnapi munkavégzés pótléka is. A szállodaláncnál dolgozóknál 1900 euró lesz új havi bruttó minimálbér szeptember 1-től, amely 2024. május 1-től 2000 euróra emelkedik. Az 1., 2. és 3. alkalmazotti csoport bére és fizetése szolgálati évtől függően további 100-400 euróval emelkedik.
    Összehasonlításként: az országos iparági kollektív szerződés szerint a turizmus-, vendéglátás ágazatban jelenleg bruttó 1800 euró a minimálbér Ausztriában. "Sajnos a turizmus a lista végén van" – nyilatkozta a VIDA elnöke, Roman Hebenstreit. Egyetlen iparágban sem olyan kemények a kollektív szerződésről szóló tárgyalások, mint a turizmusban. A szállodai és vendéglátó-ipari ágazati kollektív szerződés szerinti díjazás az egyes osztrák tartományokban eltérő, ám a Jufa esetében az új kollektív szerződésben ezt már egységesen szabályozzák. A megállapodással a cég azt akarja, hogy jelenlegi és leendő munkatársai vonzó munkáltatóként tekintsék rá és hosszú távon is megtarthassák a kollegáikat – érvelt a precedens nélküli külön-megállapodás mellett  Gerhard Wendl, a Jufa Hotels tulajdonos, ügyvezetője. További részletek ITT és  ITT.

  • Osztrák akció a magas árak és a rekord hőmérséklet ellen. Egy leleményes grazi vendéglátós az infláció és a nagy nyári hőség ellenei küzdelem jegyében különleges akciót hirdetett. Sörkimérésében egy korsó sört, a 2001-es árszínvonalon, azaz 37 schillinges áron értékesít, amely átszámítva 2,7 eurónak fel meg. Az akcióban való részvétel feltétele, hogy ténylegesen schillingben és értelemszerűen készpénzben kell fizetni a korsó frissítő nedűért. További információk ITT és  ITT.

*** 28. naptári hét ***

  • Sörfogyasztásban dobogós helyen az osztrákok. A nagy nyári melegben és az uborkaszezon kezdetén előtérbe kerülnek olyan frissítő témák is, mint a hideg sör üdítő hatása a szervezetünkre. A napokban az osztrák exxpress.at készítet átfogóbb elemzést a 13 ezer éves - kultúrtörténeti szempontból is meghatározó - nedűről: a sörről. Az összeállításból megtudhatjuk, hogy míg Németországban és Írországban a nemzeti hagyományok és a társasági élet elengedhetetlen és kihagyhatatlan része a sör és a sörívás, addig a fogyasztásban az osztrákok sem állnak rosszul. Az egy főre eső, azaz fajlagos éves sörfogyasztás mérő összehasonlító táblázatban Csehországot és Írországot követően Ausztria áll a képzeletbeli dobogó harmadik helyen, évi több mint 100 literes fogyasztásukkal. A fajlagos mutatók szerint őket Németország és Lengyelország követi, mi magyarok pedig „csak” a 24. helyen állunk a sörivók világranglistáján. A magyar fogyasztás az osztrák teljesítmény közel kétharmadának felel meg. További részletek ITT.

  • Életminőségből jeles, kedvességből elégséges. Az Expat Insider tanulmány szerint Ausztria a világ legbarátságtalanabb országa. 12 ezer megkérdezésre alapozva elkészült az „Expat Insider” című  frissen publikált tanulmány, amely a külföldi kiküldetésben élő munkavállalók, az úgynevezett expat-ok szemével vizsgálja az egyes országok társadalmi és gazdasági környezetét. Míg Ausztria az infrastruktúrát és az életminőséget meghatározó egyéb faktorok tekintetében – más tanulmányok szerint is – igen jól teljesít, addig  a lakosság „barátságossága” szempontjából sereghajtónak számítanak az osztrákok – derül ki az „Expat Insider” – elemzésből. Az úgynevezett „beilleszkedési” és „barátságossági” alindexek alapján, amelyek azt vizsgálják, hogy a külföldi munkavállalók mennyire érzik magukat otthonosan az adott országban, illetve a helyben lakók mennyire segítik támogatólag beilleszkedésüket, Ausztria a hivatkozott jelentésben vizsgált 53 országból az utolsó előtti, illetve a legutolsó helyen végzett. Míg az életminőség, az egészségügyi helyzet, a közlekedési infrastruktúra kategóriák tekintetében Ausztria az élbolyhoz tartozik, emellett a ”legbarátságtalanabb országok között” foglal helyet – többnyire ezt a megállapítást emelte ki az osztrák sajtó a frissen megjelent tanulmányból, amelyben 172 ország 12 ezer állampolgárát kérdezték külföldi munkavállalásuk körülményeivel kapcsolatos vélekedésükről. A kiküldetésben dolgozók között a legjobb összindexet elérő országnak egyébként Mexikó, Spanyolország és Panama számít. A lista végén Törökország, Norvégia és Kuvait állnak. Törökország esetében a hosszú kötelező munkaidő, Finnország esetében a magas megélhetési költségek, míg Kuvaitban az adminisztrációs akadályok  rontottak sokat az értékelésen. Az idei elemzés 53 országra készült el: Magyarország az összes szempont alapján a 34., míg Ausztria - az előbb említett negatív faktorok miatt - csak a 42. helyen áll. További részletek ITT és ITT és ITT, a teljes tanulmány elérhető ITT.

*** 27. naptári hét ***

  • Kitüntetés a GD Consulting partnerérnek. A Pannon Egyetem rektora és szenátusa a „Pannónia Felsőoktatásáért Díj” kitüntetést adományozta Kovács Balázsnak, a GD Consulting partnerének, okleveles közgazdásznak, nemzetközi turisztikai szakértőnek, az újturizmus világával foglalkozó Dunakavicsok turisztikai podcast társszerkesztőjének. A méltatásban az innovatív és proaktív szakmai tudásmegosztás (tanácsadás, blog, podcast) területén játszott példamutató aktivitással, valamint a "felsőoktatás megújításában és fejlesztésében végzett kiemelkedő tevékenységgel" indokolták a kitüntetést. A GD Consulting nevében ezúton is köszönjük a figyelmet és megtisztelő elismerést. Fotók és videó a 2023. július 3-ai, - a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karának - veszprémi díjátadó rendezvényről megtekinthető ITT.

  • Vorarlberg ingyenes közösségi közlekedést tervez a turistáknak. Ausztria legnyugatibb tartományában, - Vorarlbergben - élen járnak a turizmus zöldítése terén. Bludenz járásban ugyanis bevezették, hogy a településekre érkező turisták a szállodai szobakulcs mellé a helyi közösségi közlekedés  ingyenes használatára jogosító bérletet kapnak. A kezdeményes célja kettős. Egyrészt csökkenteni kívánják a közlekedéssel járó károsanyag-kibocsájtást, ezáltal is hozzájárulva klímavédelmi célok mielőbbi eléréséhez. Az akciót kezdeményező vorarlbergi zöld párt másrészt szeretné elérni, hogy a közösségi közlekedés használata csökkentse az autós forgalmat, amely a helyben élők életminőséget különösen a turisztikai főszezonban eddig jelentős mértékben rontotta. A bludenzi-példa egész tartományra való kierjesztését szorgalmazza Nadine Kasper, a Zöldek párt turisztikai szakértője. Az elképzelések szerint a „grátisz jegy” árát amúgy a turisták által fizetett idegenforgalmi adóból fedeznék. További részletek ITT és a Dunakavicsok turisztikai podcast körforgásos közlekedés jövőjével foglalkozó 16. epizódjában ITT.

*** 26. naptári hét ***

  • Ilyen még nem volt: Bécsben randevúztak Európa idei és jövő évi kulturális fővárosai. Június 27-én a bécsi Duna-csatorna partján található Strandbar Herrmann területén adtak randevút egymásnak az idei EKF városok magas rangú képviselői és vendégeik. A precedens nélküli rendezvényre a magyarországi Veszprém-Balaton, a romániai Temesvár és a görögországi Elefszína Európai Kulturális Fővárosok képviselői invitáltak a nemzetközi diplomáciai-, illetve az ausztriai turisztikai- és kulturális szcéna VIP személyiségeit. Az idei „EKF-trió” célja hogy egyrészt bemutassák programsorozatuk kiemelt elemeit, illetve a programév fele közeledve számba vehessék az eddig elvégzett munkákat és előretekintsenek, további együttműködési kereteket találjanak a jövőbeni kooperációkhoz. A Duna-csatorna partján történő helyszínválasztás, akár csak ”felező” időpont kiválasztása, szimbolikus jelentőségű volt a szervezők részéről. A Duna, amely folyóként Európa sok országát, történelmét és kultúráját köti össze, az európai összefogás szimbóluma. Az összefogás és a közös kulturális projektek által a turisztikai élményterek teremtésének óhaja volt a legtöbb hozzászólásból kiolvasható üzenet, az EKF városok jó gyakorlataikkal ehhez kívánnak leginkább hozzájárulni. Az egész estét betöltő, oldott hangulatú, több mint egy tucat diplomáciai képviselet részvétele mellett zajló esemény kitűnő lehetőség volt a diplomaták, a kulturális turizmus szerepelői és az EKF városok képviselői közötti eszmecserére, a jövőt meghatározó gondolatok kicserélésére.
    Az est meglepetésvendége a jövő év kulturális fővárosának: az osztrák Bad Ischl város / Salzkammergut régió képviselői voltak. A Salzammergut2024 projekt hasonló koncepció mellett készült a kulturális fővárosi cím betöltése, mint ahogy az idén Veszprém teszi a Balaton-régióval közösen. A projektek fő fókusza a kultúra kreatív kisugárzása által egy optimális élménytér megalkotása, amelyben a helybéli lakosok és a látogatók egyaránt jól érezhetik magukat. A fenntartható megoldások keresése és azok ötvözése adja az EKF-városok pojektjeinek sikerét, foglalható össze az est folyamán elhangzott három blokkba szervezet pódiuminterjúk tanulsága. A tartalmas és vidám beszélgetésekhez és eszmecserékhez a kellemes nyári estén a finom italok és falatkák mellett, az Ősze jazz-trió temperamentumos zenéje szolgáltatta a hangulatot. A rendezvény végén a tombola keretében értékes nyeremények kerültek gazdára, amelyek a Veszprém-Balaton régióba, Temesvárba és Elefszínába csábították a szerencsés nyerteseket.
    A több mint 150 résztvevő regisztrálásával megvalósult rendezvény Veszrém-Balaton2023 és a bécsi magyar kulturális intézet, - a Collegium Hungaricum – kezdeményezésére, valamint az ausztriai román kulturális intézet, illetve a Görögország ausztriai turisztikai külképviseletének társszervezésében valósult meg. Az est főszponzorai a magyar Turisztikai Ügynökség / Visit Hungary és fenntartható megoldások szakértője a Blitzblank GmbH voltak. Veszprém-Balaton régiót Can Togay főtanácsadó, Bucz Júlia nemzetközi kapcsolatok menedzsere képviselete Veszprémből, illetve Kovács Balázs, a VEB2023 ausztriai és dél-németországi különmegbízottja Bécsből. Az élénk médiaérdeklődés mellett zajló bécsi nyári „EKF-felezőparti” panelbeszélhetéseit Méhes Márton, a Collegium Hungaricum Wien igazgatója moderálta Kovács Balázzsal közösen. A diplomáciai és politikai szekcióban magyar részről Mayer Gábor területfejlesztési államtitkár szólat fel, aki az EKF-projektek területfejlesztési dimenziójának lehetőségeit hangsúlyozta. Az eseményt osztrák részről megtisztelte gondolataival Ernst Woller a bécsi tartományi parlament elnöke, Martin Eichtinger, Ausztria szomszédságpolitikáért felelős rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, valamint Elisabeth Schweeger, a Salzkammargut2024 kulturális éved intendánsa. (GD Consulting beszámoló). További részletek ITT. "Fotó: Bánhalmi Norbert" megjelöléssel szabadon felhasználható képek ITT. Az eseményen készült további fotógalériák megtekinthetőek ITT és ITT. Kovács Balázsnak, a GD Consulting partnerének, a Veszprém-Balaton2023 programsorozat ausztriai- és dél-németországi különmegbízottjának az eseményen készült FB posztja megtekinthető ITT.

Június havi beszámolónk ITT olvasható.

Kommentar schreiben

Kommentare: 0