· 

Több szempontból különleges partner-parti

Idén 10. alkalommal került megrendezésre az ausztriai turisztikai képviseletek (Corps Touristique Austria - CTA) és az osztrák turisztkai szakma tradícionális nyári partner-partija. A bécsi Summerstage-en megrendezett összejövetel ezúttal nemcsak a kerek évforduló miatt, hanem több szempontból is rendkívülire és különlegesre sikeredett.  Román kollegám számára és számomra ezen alkalom nyújtotta a lehetőséget, hogy a CTA  elnökségi tagjaként "hivatalosan" elköszönjünk, mivel mandátumunk az új elnökség megválasztásával lejárt. Hét év után jó érzéssel távoztam az elnökségből, mert csupa szuper kollega viszi tovább a stafétát. Jó visszagondolni a sok közös rendezvényre, programra, akcióra amit közösen állítottunk lábra. Különleges volt az idei parti abból a szempontból is, hogy Oroszország elöször vett részt rajta, mivel idéntől Oroszország Ausztriában turisztikai képviseletet nyitott, így jelenleg 35 országnak van képviselete alpesi szomszédunknál. Ami azonban nem változott, hogy idén is elkészült a fenti szokásos "turizmus-családi fotó". Az idei trendszín, - akárcsak a GD Consulting arculata esetében, - a KÉK volt. A rendezvényről a magyar szaksajtó beszámolója ITT olvasható.

Kommentar schreiben

Kommentare: 2
  • #1

    Kovacs Balazs (Sonntag, 09 Juli 2017 23:08)

    A kéket a Duna, tender, ég, nyaralás miatt választottuk trend-színnek.

  • #2

    aiPxvpay (Donnerstag, 18 August 2022 03:33)

    1