· 

AT/HU turisztikai helyzetkép - 2020. október

Az ősz elejétől a magyar határzárral kiegészülő korlátozó intézkedések miatt úgy kezdtük az őszt, ahogy a tavaszt befejeztük. Tele aggodalommal vegyes kérdésekkel, amelyet próbálunk optimizmussal, türelemmel, kreativitással, fegyelmezettséggel és a jó példák/bevált megoldások megosztásával és követésével kezelni. A járványhelyzet felfutása októbertől vett csak igazán lendületet, mind hazánkban, mind Ausztriában. Messze még az alagút vége, de a fény talán mintha már pislákolna. Egyszer odaérünk, az biztos. Hogy milyen állapotban lesz akkor az ágazat? - ez a nagy kérdés. Most nem szabad hibázni, biztos kezekre és éles szemekre van szükség az irányítótornyokban. A posztkorona időszakban a turisztikai versenyképességünket a most ősszel és télen lezajló folyamatok határozzák majd meg.

Az elmúlt hónapokhoz hasonlóan a GD Consulting e cikksorozatában továbbra is folytatja beszámolóit a sok szempontból kísérleti labornak tekintett Ausztriából. A nehéz helyzet ellenére milyen megoldásokkal, gyakorlattal segítik az ágazat talpra állását, milyen praktikák és megoldások léteznek a vendégforgalom erősítése és a biztonság garantálása érdekében? - erre keressük továbbra is a válaszokat magyar-osztrák relációban. Október előtti részletes beszámolóink ITT.

 

Októberben történt (kronológiailag lentről felfelé haladva)

 

***44.hét***

  • 2 millió korona-gyorstesztet rendelt Bécs városa. A fokozódó járványügyi helyzet miatt egyre nagyobb hangsúly helyeződik a tesztelésre. Bécsben a jövőben antigén gyorsteszten alapuló "checkbox teszt-konténereket" állítanak fel, amelyek - a próbaüzem után - a város 30 pontján fogadják a lakosságot. Nem ez az első eset, hogy Bécsben innovatív módon próbáljak a lakosság minél nagyobb számú tesztelését elvégezni. Mint ahogy arról korábban (40. hét) beszámoltunk az autós tesztutcák mellett kerékpáros mobil egységek is részt vesznek a koronavírus elleni harcban. További információk ITT.
  • 1,5 százalékos GDP csökkenést jelentene  egy lockdown az osztrák sí-turizmusban. Mivel Ausztriában a téli turisztikai szezon forgalma és bevételei általában felülmúlják a nyári forgalmai adatokat, ezért nagyon komoly következményei lennének, ha az idei téli sí-szezon a koronavírus miatt jelentős visszaesést lenne kénytelen elszenvedni. Az osztrák gazdaságkutató intézet (WIFO) igazgatója, Christoph Badelt szerint a járványügyi helyzet miatt nehéz helyzetbe kerülő turizmus akár további 1,5 százalékponttal csökkentheti az idei GDP várakozásokat. Az idei évre a WIFO prognózisa 6,8 százalékos visszaeséssel számolt az osztrák gazdaságban. További információk ITT.
  • Magyar járványhelyzetről az osztrák sajtóban. A GD Consulting március óta gyűjti, elemzi a járványügyi helyzettel összefüggő, az osztrák-magyar turisztikai kapcsolatok szempontjából releváns információkat. Az azóta eltelt időszakban október 25-én fordult elő először, hogy a járvány  vonatkozásában negatív összefüggésben számoltak be a magyarországi helyzetről. Az okot a Magyarországon is drámaian megugró megbetegedések adták, hasonlóan a legtöbb Ausztriával szomszédos, közeli országban, mint Szlovákia, Szlovénia, illetve Horvátország. További információ ITT.
  • Folyamatosan aktualizálják a Wien Tourismus dashboardját. Bécs számára meghatározó 25 turisztikai forráspiac esetében a bécsi turisztikai hivatal (Wien Tourismus) munkatársai folyamatosan gyűjtik és analizálják az elérhetőséggel, járatkapacitással, járványügyi intézkedésekkel és az adott piacon a Bécset érintő média megjelenésekkel összefüggő információkat. Internetes keresőportálok trendjei, nemzetközi adatbázisok és saját gyűjtés alapján összesített indikátorokat egy jól áttekinthető, a küldő-piacok szerint szűrhető, folyamatosan aktualizált táblázatban (dashboard) teszik elérhetővé ITT.
  • Jó higiéniai gyakorlat útmutató éttermeknek és a karácsonyi vásárok, rendezvények szervezőinek. A turizmusért is felelős osztrák szövetségi minisztérium és az ausztriai gazdasági kamara (WKO) elkészítette a konkrét gyakorlati útmutatókat a turizmus területén dolgozó vállalkozások számára. A hatályos előírásoknak megfelelően bizonyos létszám felett az éttermeknek és a karácsonyi rendezvényhelyszíneknek egyedi higiéniai koncepcióval és COVID-19 intézkedési tervvel kell rendelkezniük, amelyet az illetékes egészségügyi hatósággal jóvá kel hagyatniuk. A kamara mintaképpen több formanyomtatványt elkészített, amely segít a turisztikai vállalkozásoknak testre szabottan kidolgozni a saját dokumentumaikat. A rendezvényekkel kapcsolatos minta megtekinthető ITT, a gasztronómiai egységekre vonatkozó pedig ITT.
  • Szlovénia nyolc osztrák tartományt minősített kockázati területnek. Október 26-tól Szlovénia Karintia kivételével egész Ausztriát a koronavírus-fertőzés magas kockázatával rendelkező országok „vörös listájára" helyezte. A szlovén kormány döntése értelmében Szlovéniába való belépéskor negatív CoV-19 tesztet kell bemutatnia az Ausztria területéről érkezőknek, amely nem lehet 48 óránál régebbi, különben tíz napos karanténba kell vonulni. Eddig ezek a rendelkezések csak Bécs tartományra vonatkoztak, ezt terjesztették ki tovább 7 tartományra. További információ ITT.

  ***43.hét***

  • Drámaian növekszik a betegek száma az osztrákoknál is. Október 25-én az előző naphoz képest újabb 3614 új koronavírusos fertőzést regisztráltak Ausztriában. A megugrás drasztikus mértékű: a korábbi napihoz képest óriási, 1000 feletti a növekedés. Ennek eredményeként az aktív esetek száma szintén elérte a 20 273-as csúcsot. A kórházba kerültek száma is gyorsan növekszik: 1177-en szorulnak kórházi kezelésre, közülük 175-en intenzív osztályon vannak. Eddig 965 ember halt meg a fertőzés következtében a szomszédos Ausztriában. További információ ITT.
  • Ausztriában nem lesz engedélyezett az arcpajzs használata. Nem bizonyul járványügyi szempontból hatékony megelőző eszköznek a pincérek körében népszerű arcpajzs használata, ezért Ausztriában betiltják. A vírus terjedésének megakadályozására az szájat és az orrot egyszerre, s teljes mértékben az arc vonalát követő módon eltakaró maszk használható csak a továbbiakban – olvasható az október 24-től hatályos szövetségi rendeletben. Az arcpajzs kedvelt védekezési eszköz volt elsősorban a kávéházak és éttermek személyezte körében, de friss tanulmány szerint nem elégségesek a vírus terjedésének megakadályozásában, ezért a szigorítás. Az átmenti rendelkezést követően a tiltás november 7-től érvényes. További információ ITT.
  • 40 millió eurós téli forgalomélénkítő kampány Ausztriában. A szövetségi kormány támogatásával az osztrák nemzeti turisztikai szervezet, az Österreich Werbung (ÖW) november végéig tartó belföldi forgalomélénkítő kampányt indított. A turisztikai kampány „egy jó ok, hogy előre tekintsünk” mottó jegyében zajlik, s központi üzenet a pozitív várakozás öröme. A jelenlegi bizonytalan időben még nagyobb szükség van a nyugalomra és az örömökre, mindannyian egy biztosságos kikapcsolódásra vágyunk. Ezt testesíti meg a síelés élményeit bemutató kampányfilm. A városok turisztikai forgalmának fellendítése érdekében az osztrák gazdasági kamarával (WKO) összefogva az ÖW nyereményjátékkal támogatott rádiókampány is indít. További információ ITT. 
  • Rendhagyó atb - A járványhelyzet miatt idén rendhagyó formában, teljes mértékben virtuális formában zajlik október 21-én Ausztria legnagyobb turisztikai vására az atb. A panelbeszélgetésekkel, desztináció prezentációval, virtuális üzleti fórummal gazdagított és sok más egyéb színes programpontot tartalmazó egész napos esemény ITT követhető online változatban.
  • Újabb osztrák csavar a járványügyi megszorítások présén. A legújabb, október 23-tól hatályos  járványügyi korlátozások értelmében Ausztriában zárt térben hat, kültéren pedig legfeljebb tizenkét ember gyűlhet össze. A koronavírus terjedésének lassítását célzó, pénteken hatályba lépő intézkedések alól kivételt képeznek a szervezett rendezvények, amelyek felső létszámkorlátja 1500 fő lesz szabad téren, ezer fő zárt helyen. A magánjellegű összejövetelek közül kivételt jelentek a temetések. A rendezvényeken nem megendegett a catering szolgáltatás nyújtása: étel-itel kínálása, felszolgálása semmilyen formában. A hatóságok ugyanakkor a lakásokban nem fogják ellenőrizni a szabály betartását. A gasztronómiára, vendéglátásra vonatkozó szabályok szerint éttermekben maximum 6 fő tartózkodhat egy asztalnál (plusz kiskorú gyermekek). Tilos a bárok, lokálok előtti ital- és ételfogyasztás a kötelező zárórát követően. Kötelező COVID-19 megelőzési koncepciót és intézkedési tervet készíteni az 50 férőhelynél többel rendelkező vendéglátóhelyeknek. A fentiek szerint tehát a szövetségi kormány által meghatározott szigorításokon túl a tartományok még továbbiakat is bevezethetnek. További információk ITT.
  • Módosított beutazási szabályok Ausztriába. Az Ausztriába történő beutazási szabályok tekintetében egy 2021. március 31-ig érvényben lévő, módosított rendeletet lépett hatályba, amelynek célja az eddigi beutazási szabályoknak az korábbiakhoz képest átláthatóbb rendszerezése és a korlátozás alá eső új területek megjelölése. A korábbi piros kategóriás országok közül kivették Horvátországot és Bulgáriát, esetükben csak egyes régiókból érkezők beutazása esik korlátozás alá. A Magyarországról beutazó magyar állampolgárokra ez eddigi szabályok vonatkoznak, vagyis karantén-kötelezettség nélkül beutazhatnak Ausztria területére. Hazautazás esetében a magyar szabályoknak megfelelően azonban 10 napos karantén, vagy két negatív teszt szükséges.
  • Burgenlandban egyedi módszerekkel élénkítik a belföldi turizmust. Burgenland Turisztikai Hivatala (Burgenland Tourismus) egyedi korona-biztosítást kínál a helyi turisztikai szolgáltatásokat igénybe vevő vendégeknek. Burgenlandi foglalás esetén az utazás előtti, illetve alatti koronavírus megbetegedés esetén a storno-költségeket biztosításon keresztül átvállalják a vendégektől, illetve fedezetet biztosítanak az esetleges, nem várt hatósági karantén elrendelés estén felmerülő költségekre. „Ezzel az egyedi win-win ajánlattal Burgenland tovább növeli a tartományba érkező vendégek biztonságérzetét” – üdvözölte a Burgenland Tourismus kezdeményezését Klaus Hofmann, az osztrák szállodaszövetség alelnöke. Burgenlandban éves átlagban 10 vendégéjszakából 8 a belföldi vendégekhez köthető. A trend erősítése érdekében a téli hónapokra 75 euró értékű utalványok kibocsájtását tervezik a burgenlandi lakosok számára, ahogy ezt a nyáron is tették. További információ ITT.

***42.hét***

  • Adventi hotelakció Ausztriában. Osztrák prémium kategóriás szállodák első alkalommal hirdettek meg az adventi időszakban összehangoltan kedvezményes csomagokat. A 7=4 és 3=2 akció keretében 30 szálloda várja kedvezményes adventi ajánlatokkal a vendégeket. Az akció támogatói között van az AMEX mellett az osztrák turizmusbank (ÖHT) is. A szakmai szerevezetek üdvözölték az összefogást. További információ ITT.
  • Egységes szabályok az ausztriai karácsonyi várárok megrendezéséhez. A szövetségi egészségügyi minisztérium egységes kereteket és szabályokat dolgozott ki a karácsonyi vásárok megszervezéséhez és engedélyeztetéséhez. Az egyidejűleg  250 főnél több látogatóra számító rendezvények esetében külön COVID-19 felelős és protokoll kidolgozása szükségese, s az intézkedési tervet az illetékes járási egészségügyi hatósággal jóvá kell hagyatni. Az ételek és italok felszolgálása például nem valósulhat meg a standok közvetlen környezetében, így biztosítani kell a látogatók számára, hogy a védőtávolság megtartásával tudják a vásárt látogatni. Bécs Turisztikai Hivatalának, a Wien Tourismus igazgatója Norbert Kettner a remény sugarának nevezte a horizonton, hogy a hagyományos Bécsi Karácsonyi Vásár (Christkindlmarkt) és a mobil jégvarázs (Eistraum) korcsolyapálya megszerezte a szükséges engedélyeket, így megrendezésre kerülhet. A szilveszteri „utcabuli” azonban elmard Bécsben, mert a területileg koncentrált esemény a hagyományos formában nem lenne kivitelezhető. A GD Consulting információi szerint az osztrák tartományok karácsonyi vásárárai korlátozásokkal ugyan, de megtartásra kerülnek. Linzben a helyszínek száma még bővül is, a korábbiakhoz képest idén a Dóm téren is várják a nyugodt adventi hangulatot kereső látogatókat. Salzburgban és Grazban megszorításokkal, de szintén megrendezik az adventi rendezvényeket. Grazban idén például nem lesznek puncsosstandok, de a kézműves vásárok megtartásra kerülnek. További infó ITT. Részletes információ az aktuális szabályokról ITT és ITTés ITT.
  • Hogy néz ki mindez a gyakorlatban? Elfogadták a bécsi karácsonyi vásárokra vonatkozó részletes higiénia koncepciót. Az illetékes egészségügyi hatóság jóváhagyta a bécsi gazdasági kamara (WKO) és a járványügyi szakértők által elkészített részletes biztonsági és higiéniai koncepciót. Ennek értelmében a bécsi karácsonyi vásárok bejáratánál jelzőlámpa szabályozza, hogy a megengedettnél egyszerre több látogató ne lehessen a helyszínen. A vásár teljes területén kamerákkal figyelik a látogatók eloszlását, így szükség esetén közbe tudnak lépni a csoportosulások kialakulásának megakadályozása érdekében. Ugyancsak a vásárok teljes területén mind a látogatók, mind a személyzet számára arcmaszk viselése kötelező lesz. A standokat a korábbiakhoz képest szellősebben alakítják ki, a városházánál például a korábban szokásos 150 bódé helyett csak 115 üzemel majd. Az így nyert területen biztosítják, hogy a gasztrostandok környékén az étel-ital fogyasztás kellő védőtávolság betartásával megvalósulhasson. Az étkezésre kijelölt helyen kívül nem lehet ételt és italt fogyasztani. Az előírások és a higiéniai koncepció érvényesülést „szárnyas rendészek”, azaz angyalnak öltözött felügyelők garantálják, akik udvariasan tájékoztatják, figyelmeztetik a látogatókat. Élő zene és kórusok fellépése nem megengedett. További részletek ITT.  10.22-ei update: A 18 engedélyezett bécsi vásár listája és nyitvatartásuk ITT.
  • Fokozódó járványügyi szigor, karantén Salzburg tartományban. Október 17-től lezárják Salzburg tartomány Kuchl települését a koronavírus-járvány terjedésének feltartóztatása érdekében – jelentették be a helyi hatóságok. A járványgóccá vált 7000 lakosú osztrák településre csak a legszükségesebb szállítmányok és szolgáltatások juthatnak el. Ingázók nem léphetnek be a területre, illetve az ott lakók sem hagyhatják el a települést, hogy munkába menjenek – közölte Wilfried Haslauer, Salzburg tartományfőnöke. A karantén egyelőre november 1-ig tart. A felső tagozatos iskolai osztályokban távoktatásra térnek át, a nem ültetett rendezvényeket megtiltják, illetve a vendéglátóhelyeken regisztráció kötelezettséget vezetnek be. A járvány második hullámában ez az első karantén-intézkedés Ausztriában. Sebiastian Kurz kancellár szövetségi tartományokat felszólította, hogy az aggodalmat keltő tendencia miatt sürgősen szükség van célzottan egyes térségekben a hatályban lévő intézkedések további szigorítására. A következő hetek döntő jelentőségűek lesznek abban a tekintetben, hogy a vírus terjedését sikerül-e megfékezni, ill. hogy a járvány esetleg még az eddigiekhez képest is nagyobb károkat okoz az egészségügyi rendszerben, a munkahelyek és vállalkozások számára. További információ ITT. A járványügyi korona-bizottság négy körzetben első alkalommal állította vörösre a jelzőlámpát: a felső-ausztriai Wels, a salzburgi Hallein, valamint a tiroli Innsbruck város és a járás érintett. Az egyes osztrák régiók járványügyi kockázatóról további infó ITT.
  • Ausztriának nem tetszik az EU korona-jelzőlámpa tervezete. Karoline Edtstadler szövetségi Európa-ügyi miniszter nyilatkozata szerint az EU-miniszterek tanácsa keretében hozott döntés, miszerint az Unióban egységes korona-jelzőlámpát vezetnek be jelenlegi formában osztrák részről nem támogatható. Az osztrák miniszter tartózkodott a javaslat megszavazásnál, álláspontját pedig azzal indokolta, hogy szerinte további tárgyalásokra lett volna szükség a témában. Álláspontja szerint az elfogadott kritériumok alapján Európa csaknem teljes területe a legmagasabb szintű kategóriába esne, ami nem tesz lehetővé megfelelő differenciálást, ezáltal nem segíti az utazási figyelmeztetések tekintetében a tervezhetőséget. Az elfogadott javaslat osztrák kormányzati megítélés szerint káros az áruk, személyek, illetve szolgáltatások szabad mozgása szempontjából.
  • Fejenként 1000 eurós turizmusélénkítő utalvány a téma Ausztriában. Az osztrák Vida szakszervezet elnöke, Roman Hebenstreit az osztrák turizmusgazdaság élénkítése érdekében 1000 eurós utalványok szétosztását javasolja minden ausztriai lakosnak. A kuponokat turizmushoz köthető szolgáltatásokra, illetve helyi regionális termékek vásárlására lehetne beváltani. A minta a Bécsben már sikeresen alkalmazott gasztrocsekk, amely az elmúlt pár hónapban mintegy 30 millió eurós pótlólagos direkt költést eredményezet az osztrák főváros éttermeiben. Az utalványok beváltása egy konkrét időszakhoz is köthető, így akár már az idei téli síszezon alatt is éreztetné jótékony hatását – nyilatkozta a Vida elnöke. A forgalomélénkítő javaslatot üdvözölte az osztrák szállodaszövetség (ÖHV) elnöke, Michaela Reitterer is, aki szerint most minden támogatás jól jön a szállodai szektor számára. Az utalványok mellett párhuzamosan törekedni kell arra is, hogy a járványhelyzet mielőbb lehetővé tegye az utazási figyelmeztetések visszavonását - tette hozzá. Az osztrák gazdasági kamara (WKO) turisztikai szakosztályának vezetője, Robert Seeber szintén jó ötletnek tartja a turizmusbont, ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy ez csak egy „egyszeri ajándék” lenne. A kamara szempontjából hosszabb távú gazdaságélénkítés is szükséges, amelynek legjobb módszere a vállalkozások fixköltség-visszatérítésnek meghosszabbítása. További információ a témában ITT. Mint arról e cikksorozatban többször beszámoltunk: Ausztriában több unortodox gazdaságélénkítési modellt is kipróbáltak már, illetve sok kreatív megoldás született a nehéz helyzetbe került ágazat helyzetének javítására. A célzott támogatások és hitelek mellett újszerű megközelítés volt az a javaslat is, miszerint az utazásra, nyaralásra szánt családi költségek az adóból leírhatóak legyenek.  
  • Egyre „sárgább” Ausztria járványügyi  térképe. Mint arról az alábbiakban többször beszámoltunk Ausztriában - járási szinten a lavinajelző rendszer elemiből és nemzetközi gyakorlatokból összeállított indikátormix alapján - színkódokkal jelölik a települések járványügyi kockázatát. A zöld a csekély kockázatot, a sárga a közepes, a narancssárga a magas, a piros szín pedig az extrém magas kockázatot jelöli. Az átsorolásokra egy 19 fős szakmai testület, a magyar operatív törzsnek megfelelő korona-bizottság tesz javaslatot. A bizottság legutóbbi ülése alapján a 42. naptári héten a következő változások, átsorolások történtek. Sárgáról narancssárgára váltott Güssing, Bruck an der Leitha, Linz (város és járás), Wels (város), Vöcklabruck, továbbá Innsbruck, Gmunden és Rohrbach települések besorolása. Zöldről sárgára emelték a fokozatot Mattersburg (Burgenland), Amstetten, Hollabrunn (Alsó-Ausztria) és a felső-ausztriai Urfahr környéke, valamint Salzburg környéke és Bruck-Mürzzuschlag (Stájerország) esetében. Enyhülést jelez viszont, hogy sárgáról zöldre váltott a lámpa Steyr város (Felső-Ausztria) esetében, illetve Leibnitz, Murau és Hartberg-Fürstenfeld (Stájerország) települések esetében. Nemzetközi szinten Svájc saját figyelmeztetőrendszerében Burgenland és Salzburg tartományokat is a piros kategóriába sorolta át. Az osztrák sajtóban és közbeszédben egyre több utalás van arra nézve, hogy a kormányzati körök már nem zárkóznak el teljesen egy második lockdown lehetőségétől. A sajtóban elterjedt a lockdown light kifejezés használata a soron következő/várható intézkedés-csomag elnevezésére. A korona-jelzőlámparendszer aktuális állása megtekinthető ITT.

***41.hét***

  • Az osztrák-német határ nyitva marad. Sebastian Kurz osztrák kancellár és Markus Söder Bajország miniszterelnökének találkozóján (10.09) a felek megállapodtak abban, hogy a bajor-osztrák határ a járványhelyzet ellenére is nyitva marad, átjárható lesz a két ország között. Az osztrák kancellár a találkozót követően hangsúlyozta, hogy Ausztria felkészülten áll a téli síszezon elé, a turisztikai ágazat szigorú előírások és megfelelő óvintézkedések alapján felkészült a turisták biztonságos fogadására. A németországi hatóságok Bécset, valamint a síturizmus által leginkább érintett Tirol és Voralberg tartományokat az utazásra nem javasolt kategóriába sorolják. Mivel a német hatóságok a „számok és nem politikai alapon” döntenek az utazási figyelmeztetések kiadásról, mindent meg kell tenni, hogy visszaszorítsuk a fertőzések számát – nyilatkozta a kancellár. Ausztriában a fertőzések több esetre nagyvárosokra koncentrálódnak, számos turisztikailag kedvelt régióban nincs, vagy nagyon alacsony a fertőzések száma – főzte hozzá. További információk ITT.
  • Légbefúvásos fertőtlenítés a sífelvonókon. Nagyteljesítményű légbefúvásos, ködképző eljárást teszteltek Tirolban, amely segítségével gyorsan és hatékonyan megvalósítható a sífelvonó gondolák fertőtlenítése. A járványügyi helyzet miatt Ausztriában szigorú előírások vonatkoznak a felvonók üzemeltetőire, a 1 méteres védőtávolság betartatása, valamint az arcmaszk viselés alapvető követelmény. További információ a fertőtlenítéses eljárásról ITT.
  • Mentőöv a patinás bécsi vállalkozásoknak részesedésvásárláson keresztül. Újabb kreatív mentőcsomag bevezetésével rukkolt elő Bécs városa. A nehéz helyzetbe kerülő, Bécs ikonikusnak számító vállalkozásait részesedésvásárlással is igyekszik támogatni a város frissen létrehozott projektcége. A "Bécs büszkesége" elnevezésű városi projektcég min. 50 ezer, maximum 2 millió euró értékig 20 százalékos részesedést vásárol a mentőakció keretében Bécs presztízse, tradíciója szempontjából meghatározó jelentőségű vállalkozásokban. A potenciális jelöltek pénzügyi auditon esnek keresztül, ill. egy bizottság dönt a likviditást növelő részesedésvásárlás mértékről és időtartamáról. Jelenleg a Ritter kávéház, továbbá a belvárosi Vestibül étterem és bár részesült a pótlólagos finanszírozás e formájában. Mind arról korábban beszámoltunk a kormányzati intézkedések mellett Bécs mintegy 400 millió euróval támogatja a járványügyi helyzet miatt nehéz helyzetbe kerül cégek újrastartolását. További infó ITT.
  • Meglepő megoldás: egyetem a templomban. A járványügyi helyzet miatt a Bécsi Egyetem (UniWien)nem tudja diákjai számára a védőtávolságot az egyetemi keretek között minden esetben biztosítani, így kreatív megoldásokhoz kellett folyamodniuk. A Ringen elhelyezkedő egyetemi főépülettől pár száz méterre található a Fogadalmi-templom (Votivkirche), amely az UniWien-el való megállapodás keretében a diákok számára tanulási lehetőséget biztosít. Napközben a tanulók laptoppal és könyvekkel felszerelkezve szellősen elhelyezkedve tanulhatnak a templom padsoraiban. WLAN, elektromos csatlakozás és mellékhelyiségek kiépítésre kerültek. A meglepő megoldás egyelőre próbaüzem keretében, október végéig folyik. További információ ITT.
  • Az osztrákok türelmét is próbára teszi a járványhelyzet. A legfrissebb felmérések szerint Ausztriában a szövetségi kormány járvánnyal kapcsolatos intézkedéseinek megítélése március óta az osztrák lakosság körében számottevően romlott. Október elején már csak a megkérdezettek 53 százaléka véli úgy, hogy a kormányzat megfelelően kezeli a válságot. A jövőt illetőleg is borúlátóbbak az osztrákok, mint amilyenek a nyáron voltak. A válaszadók 31 százaléka szerint a legrosszabb még hátra van, míg abban, hogy már túljutottak a nehezén csak 8 százalékuk bízik. Közel felük úgy véli, a továbbiakban is a nagyjából az várható, amit jelenleg is megélnek. A második hullám felfutásától a megkérdezettek 56 százaléka tart. A politikai pártok megítélése is romlott március óta, ahogy az egyes politikusoké is. Október elején Rudi Anschober szövetségi egészségügyi miniszter megítélése a legkedvezőbb, róla 46 százalék nyilatkozott pozitívan, míg Sebastian Kurz kancellár esetében ez az arány jelenleg 41 százalékon áll, amely adat márciusban még 80 százalékon állt. További részletek ITT.
  • Új fejlesztés – digitális vendégregisztráció Bécsben. Mint arról korábban hírt adtunk a járványügyi helyzet szoros nyomonkövetése érdekében október elsejétől a bécsi vendéglátóhelyeken regisztrálni kell a vendégeket. A regisztráció lényege, hogy a vendég és asztaltársasága órára pontosan később beazonosítható legyen, hogy mikor és ki járt az adott étteremben, kávéházban, hogy gyanú esetén – az adatvédelmi szabályok betartása mellett - értesíthetővé váljon az illető. Az adminisztrációs kötelezettség megkönnyítése érdekében Bécs város a gazdasági kamarával (WKO) együttműködve egy digitális regisztrációs eljárást fejlesztett ki. Az okos-telefonra adaptált QR-kód megoldáson alapuló online rendszert ingyen bocsájtják a bécsi vendéglátók részére, ám használata nem kötelező, analóg módon szintén végezhető a nyilvantartásba vétel és dokumentálás. A próbaüzem október közepétől novemberig tart. Michael Ludvig bécsi polgármester szerint az eljárás ésszerűbb és életszerűbb megoldás a járvány visszaszorítása érdekében, mint a zárórák előbbre hozatala, amely sok étterem számára egyet jelentene a „halálos döféssel.” További információ ITT.
  • Akár 50 százalékos forgalomkiesés is elképzelhető az idei osztrák síszezon estében. Az ausztriai WIFO gazdaságkutató prognózisa szerint Ausztriában kedvezőtlen esetben akár a tavalyi síszezon forgalmának fele sem realizálható az idén. Oliver Fritz közgazdász által jegyzett tanulmány szerint, ha a járványügyi helyzet a jelenlegi szinten marad, s Németország nem vonja vissza a szeptemberben kiadott utazási figyelmeztetését Ausztriára vonatkozóan, akkor a tavalyi szezon forgalmának akár a fele is kieshet. Ebbe a számításba már beletartozik, hogy 2019/20-as szezon idén márciusban a járványhelyzet fellángolása miatt rapid gyorsasággal ért véget. További információk ITT.  
  • Hiteles, aktuális "austriacares" infók utazóknak egy helyen. Az osztrák nemzeti turisztikai hivatal (Österreich Werbung) az ausztriai turisztikai szolgáltatók számára egy helyen gyűjti, s több nyelven aktualizálja, illetve megoszthatóvá teszi a koronavírussal kapcsolatos infókat. A járványügyi helyzettel összefüggő valamennyi beutazással és az ausztriai síeléssel kapcsolatos tudnivalót egy kattintással megoszthatóvá, vagy a turisztikai szolgáltatók online kommunikációs felületeibe beilleszthetővé teszik. Az Östrererrich Werbung ezáltal is segíti az ágazat szolgáltatóit, hogy folyamatosan egységes, aktuális és hiteles információkat tudjanak adni vendégeiknek, s ne legyen gondjuk az állandóan változó helyzet nyomonkövetésével. Az Österreich Werbung oldaláról letölthető, megosztható, tagelhető, beilleszthető, iFramebe helyezhető, átvehető friss turisztikai információk ITT. Javasolt hashtag: #austriacares
  • Német és holland utazási figyelmeztetés visszavonását sürgeti az osztrák miniszter. Margarete Schramböck a gazdasági ügyekért felelős szövetségi osztrák miniszter október 5-én a heti konjunktúra-előjelző index alapján az ausztriai gazdaság újbóli befékeződésének veszélyére hívta fel a figyelmet. Minden egyes újabb fertőzés árt a munkaerőpiacnak, s ezzel a gazdaságnak. Cél a fertőzések számának visszaszorítása, s ezáltal a német és holland utazási figyelmeztetések visszavonásának elérése síszezon kezdete előtt. Mivel a legtöbb fertőzés Bécsben fordul elő, így a fővárosnak kell leginkább kivenni a részét a vírus elles harcból, így megfontolandó a vendéglátó egységek 23 órás zárórájának 1 órával való előbbre hozatalának elrendelése – foglalható össze a miniszter figyelmeztetése. További információ ITT.

***40.hét***

  • Kerékpáros mobilegységek is teszteltnek Bécsben. Az osztrák fővárosban a járvány leküzdése érdekében a közeljövőben 200 kerékpáros tesztegységet is bevetnek. A kerekpáros koronavírus-tesztegységek az osztrák fejlesztésű úgynevezett gargalizálós teszttel vonulnak ki kérésre, a tüneteket produkáló fertőzésgyanús esetekhez. A gargalizálós teszt külön egészségügyi szakszemélyzetet nem igényel, a helyszínen könnyen elvégezhető, a mintát a kerékpáron viszik a laborba kiértékelésre. További két mobil autós tesztutcán továbbra is ingyenesen tesztelhetik magukat koronavírusra a tünetmentes bécsi lakosok, ezzel is tehermentesítve az egészségügyi intézményeket. További infó ITT.
  • Folyamatosan villog a korona-jelzőlámparendszer Ausztriában. Mint arról korábban beszámoltunk Ausztriában szeptembertől járási szinetn a lavinajelző rendszer elemiből és nemzetközi gyakorlatokból összeállított indikátor mix alapján színkódokkal jelölik a járványügyi kockázatot. A zöld a csekély kockázatot, a sárga a közepes, a narancssárga a magas, a piros szín pedig az extrém magas kockázatot jelöli. Négy mutató szerint történik az értékelés és besorolás: az elmúlt hét esetszámának trendje, a kórházi kapacitások leterheltségének mértéke, a klaszterekhez rendelt fertőzési gócpontok nagysága és az elvégzett tesztek száma. E paraméterek alapján történik Ausztria egész területére kiterjedően a régiók színeinek a besorolása. Minden egyes színkódhoz egy komplex intézkedéscsomag is tartozik, amelynek a gyakorlatba való átültetését és a járványügyi intézkedések hatásosságának nyomon követését egy, - a tartományok és a szövetségi kormány szakértőiből álló - 19 fős operatív törzs (Corona-Kommission) felügyeli. E bizottság ad javaslatokat a politikusok és döntéshozók számára. A térségek besorolását péntekenként felülvizsgálják. A minősítéseket a korona-jelzőlámpa honlapon lehet követni ITT. Október első hetében a Corona-Kommission határozata alapján öt járást, - St. Pölten, Neusiedl am See, Hermagor, Mistelbach, Scheibbs, Hallen - a narancs fokozatú skálába soroltak. Ezzel szemben jelzőlámpaszín-fokozat tekintetében lefelé is történt módosítás: Kufsteint narancsról citromsárgára változtatták, míg Eferding és Deutschlandsberg településeket citromsárgáról zöldre. További információ ITT.
  • Stabilizálódó járványhelyzet. Rudolf Anschober szövetségi egészségügyi miniszter szerint októberre sikerült megállítani a járvány újbóli gyorsulását. Ausztriában a napi új esetszámok a hónap elején 6-800 fő között alakulnak. A következő egy-két hónap feladata ezek felére csökkentése, az országos intézkedések mellett további regionális korlátozások segítségével, közölte a miniszter. További infó ITT.
  • Jól működik a vendégek nyomon-követhetősége a bécsi éttermekben. Október elsejétől Bécs város a járványügyi nyomon-követhetőség érdekében a vendégek nyilvántartására kötelezte a vendéglátóhelyeket. A rendelkezés értelmében a vendéglátóhelyen fogyasztó vendégek esetében a vendéglátónak rögzíteni kell a vendég nevét, elérhetőséget, az asztalszámot, a kísérőszemélyek számát, valamint az időpontot, amikor az étteremben, kávéházban, etc. tartózkodott. Hogy e nyilvántartás elektronikus vagy analóg formában történik-e meg, azt a vendéglátóhelyre bízták. Lényeg, hogy egy koronavírusos eset esetén a beteg kapcsolati visszakövethetőek legyenek, s így az egészségügyi hatóság értesíteni tudja a potenciális veszélyeztetetteket, akik az adott időben a beteg közelében tartózkodtak. A nyilvántartást az adatvédelmi rendelkezéseknek megfelelően négy hét elteltével meg kell semmisíteni. A járványügyi törvény rendelkezése szerint az adatok az egészségügyi hatóságon kívül harmadik félnek nem adhatóak ki. További információ ITT. 
  • Mentőöv a rendezvényszakmának. Tervezhetőség érdekében támogatást tervez az osztrák kormány adni a rendezvényszervezőknek, s a kulturális élet szerepelőinek, ha rendezvényeiket a járványügyi helyzet miatt nem lehet megtartani, s azokat le kell mondani. A szövetségi kormány terve szerint a sztornírozás követően a fennmaradó költségek átvállalására egy 300 millió eurós alapot hoznak létre, amelyből a vállalkozások a nem behajtható költségeit megtérítik. A támogatási konstrukcióval motivációt kívánnak adni a rendezvényipar területén dolgozó vállalkozásoknak, hogy merjenek elkezdeni tervezni az elkövetkezendő időszakra. A kormány javaslatát még a nemzetgyűlésnek is el kell fogadni, s az Európai Bizottság jóváhagyása is szükséges, így novemberben várható a hatálybalépése. További információ ITT.
  • Járványügyi számok - októberi kiindulópont. Ausztriában 2020 októberének elején a járvány kezdete óta 1,6 millió teszt elvégzése alapján mindösszesen 46.400 koronavírusos beteget regisztráltak. Az aktív beteg száma október elején 8.400 volt, közülük közel 500-an kórházi kezelésre szorulnak, majd 100-an intenzív kezelést igényelnek. További infó ITT.

Korábbi beszámolóink októbert megelőzően ITT.

Kommentar schreiben

Kommentare: 0