· 

AT/HU turisztikai helyzetkép - 2022. február

Márciustól aktuális beszámolóink ITT.

Két évvel ezelőtt ilyentájt érkezett meg Európába a koronavírus, de akkor még senki sem tudta, hogy meddig marad, s milyen pusztítást hoz magával. Mostanra már valamelyest megismertük a vírust, meg a következményeit is, illetve megtanultunk: minden gyorsan megváltozhat és minden relatív. 2022 februárjában mindezek tudatában a remény és a bizakodás mégis egyre nagyobb hangsúlyt kap mindennapjaink során. Vélhetőleg most már megalapozott, tapasztalaton nyugvó reménykedéssel állunk szemben. Minden idegszálunkkal kívánjuk, hogy a turizmus egéről is oszoljanak el a fekete felhők és a február már az ilyenkor elvárható téli örömökről, friss hóról, a tükörsima jégről és a napsütésről szóljon minden tekintetben. Mi vár ránk pontosan a következő hetekben és hónapokban, milyen akadályversennyel szembesülhetünk még az év során a turisztikai ágazatban? - ez a nagy kérdés továbbra is...

Az utazás a bizalomról, az emberi kapcsolatokról, az új megismerésének vágyáról, kíváncsiságunk kielégítéséről szól. Ehhez az alapvetéshez szükséges szerintünk visszatérni, mindeközben pedig új megközelítésre van szükség. Az újrakezdéshez a gazdasági akkumulátorok mellett a szellemieket is fel kell töltenünk. Egy körforgásos turizmusgazdaság alapjainak lerakásával talán biztosíthatjuk, hogy tíz, húsz, vagy ötven év múlva is beszélhessünk még boldogító utazásokról. Reméljük most már nem kell ismét visszafordulni, immár felívelő pályára állhatunk gazdasági-, társadalmi-, környezeti-, lelki vonatkozásokban egyaránt. E gondolatok jegyében az elmúlt évekhez és hónapokhoz hasonlóan a GD Consulting továbbra is folytatja immáron lassan két éves cikksorozatát, beszámolóit a sok szempontból kísérleti labornak tekintett Ausztriából. A nehéz helyzet ellenére milyen megoldásokkal, gyakorlattal segítik az ágazat talpra állását? Miként lehet az égető munkaerőhiányt a vendéglátás területén orvosolni, lehet-e egyáltalán? Milyen praktikák és megoldások léteznek a vendégforgalom erősítése és a biztonság garantálása érdekében, illetve hogyan építhető fel egy új, fenntartható turisztikai ökoszisztéma? Ezekre a kérdésekre keressük a válaszokat a magyar-osztrák relációban. Ahogy telik az idő a hangsúly egyre inkább a kérdések második felének megválaszolásra helyeződik... 2022. februárja előtti részletes beszámolóink ITT olvashatóak. A jövő turizmusáról, az újturizmus világáról szóló Dunakavicsok című szakmai podcast legfrissebb epizódjai meghallgathatóak ITT.

 Fotó: (borítókép) tükörsima jégfelület a bécsi mobil műjégpályán, illetve korcsolyázók hódolnak ugyanott a téli örömöknek (cikkfotó) // forrásmeghivatkozás: GD Consulting turisztikai tanácsadó iroda szakmai blogja, vagy Kovács Balázs turisztikai szakértő blogja

 

Februárban történt (kronológiailag lentről felfelé haladva)

*** 08-09. naptári hét ***

  • A Dunakavicsok turisztikai podcast aktuális epizódjában a közösségi közlekedés, azon belül pedig a vasúti közlekedés jövőjéről beszélgettek az adás szerkesztő-műsorvezetői: Nagy-Szász István és Kovács Balázs. Az adásban bemutatásra kerül, hogy milyen előrelépéseket hozott az EU közlekedéspolitikájában, hogy a 2021-es esztendőt az Európai Vasút Évének nyilvánította az Európai Bizottság. Érdekes és megdöbbentő adatokat hallunk a vasúti és légi közlekedés vonatkozásában, amely rávilágít arra, hogy bizonyos utazásainkhoz miért megfelelő és környezettudatos alternatíva a vasút választása. A podcastból többek között megismerjünk a hidrogénhajtás hatásmechanizmusát, annak ökológiai lábnyomát. Az adás vendége Jean Mark Hillenberg, nemzetközi közlekedési szakértő, aki a RailNet Europe pályavasút-társaság gyakorlatán keresztül enged betekintést, hogy milyen projekteken dolgoznak jelenleg a szakemberek, hogy gyorsabb, egyszerűbb és megbízhatóbb legyen a vonattal való utazás, illetve szállítás. Az adásból megtudhatjuk, miért sikeresek Európa-szerte a nightjet járatok, illetve tudatos fejlesztéspolitikával miként lehet támogatni a körforgásos közlekedés elterjedését. Gyakorlati példákon keresztül megérthetjük, milyen anomáliák nehezítik még mindig az egységes európai vasúti piac megteremtését, illetve a karbon-semleges célok elérését. Szóba kerül a turizmust és a közlekedési ágazatot egyaránt érintő kihívás: a munkaerő hiánya is, ennek kapcsán a szerkesztők elárulják, milyen taktikával toboroznak munkaerőt Ausztriában, s mennyi a mozdonyvezetők kezdő fizetése? Egy szemleletes hasonlat kapcsán a figyelmes hallgatók megtudhatják azt is, hány szálloda van a nagyvilágban? A körforgásos turizmus téma apropóján a légiközlekedésben tapasztalható fantomjárat jelenség is szóba került, a hallgatók megismerik ennek okát és hátterét, illetve a készülő megoldási javaslatokat. A műsor szerkesztői az adás végén megemlékeztek arról is, hogy immáron egy éve indult a - szakmai körökben időközben népszerűvé vált - Dunakavicsok turisztikai podcast. A legfrisseb epizódról további információk ITT.

  • Aktuális járványügyi adatok AT/HU. Február 28-ai állapotnak megfelelően Ausztriában és hazánkban a következőképpen írható le a járványügyi helyzet. Elvégzett tesztek száma mindösszesen: 158 millió! (AT) – 10,8 millió (HU); aktív COVID-19 betegek száma: 287 ezer (AT) – 155 ezer (HU); járvány eleje óta a beazonosított fertőzöttek száma: 2,68 millió (AT) – 1,78 millió (HU); COVID-19-ben elhunytak száma: 14.185 (AT) – 43.949 (HU); kórházi kezelésre szoruló COVID-19 betegek száma: 1,7 ezer  (AT) – 3,6 ezer (HU); intenzív ellátásra szoruló COVID-19 betegek száma: 200 (AT) – 130 (HU). Felgyógyultak száma a járvány kezdete óta: 2,38 millió (AT) – 1,58 millió (HU); Beadott COVID-19 elleni oltások száma: 6,8 millió (AT) – 6,4 millió (HU). Ebből a második emlékeztető oltást is megkapott egyének száma: 6,5 millió (AT) – 6,2 millió (HU); Harmadik oltást is felvettek száma: 4,7 millió (AT) –  3,8 millió (HU). Adatok kerekítve: 2022.02.28.-án 10 órakor rendelkezésre álló adatoknak megfelelően. További információ ITT és ITT és ITT.

  • Fókuszált támogatásban részesül a városi- és üzleti turizmus Ausztriában. A járványhelyzetből való kilábalás érdekében nagyobb figyelmet és támogatást igényel a városi turizmus, amelynek felfuttatása főleg Bécs esetében komoly kihívás. Nagyjából így foglalható össze annak a kerekasztal-beszélgetésnek a tanulsága, amelyen Elisabeth Köstinger turisztikai miniszter, Karl Mahrer, Bécs város tanácsnoka, valamint Lisa Weddig, az Österreich Werbung (ÖW) vezérigazgatója vett részt. A tanácskozás a kölcsönös eszmecserén túl konkrét intézkedések kidolgozásához is hozzájárult. Megállapításra került, hogy a míg a szabadidős látogatókra épülő vidéki szálláshelyek Ausztriában is gyorsabban visszanyerik korábbi forgalmukat, addig a városi szálláshelyek és rendezvénypiac piac esetében nehezebb a visszatérés. Különösen nehéz a helyzet a „külön-utas politikát folytató” Bécs esetében, amely a szövetségi szabályozásnál szigorúbb járványügyi szabályokat követ: a vendéglátóhelyek látogatását továbbra is csak oltási-, vagy gyógyultsági igazoláshoz kötött (2G eljárás). A következetesség a járványügyi szabályok terén serkentőleg hatna Bécs turizmusára is – húzta alá a beszélgetésen Elisabeth Köstinger turisztikai miniszter. Az osztrák kormány a nehéz helyzetben lévő turisztikai vállalkozások esetében további két hónappal (a jelenlegi 24 hónapról 26 hónapra ) meghosszabbítja a Kurzarbeit-modell keretében járó támogatásokat. A munkaerő-hiány okozta kihívások kezelésre az Osztrák Turizmus Bank a közeljövőben egy 2 millió eurós aktivizáló-csomagot állít össze, jelenleg dolgoznak ennek a „minta-projektnek” a részletein. A turizmus-vendéglátás területéről Bécs esetében két év alatt negyvenezer munkavállaló eltűnt: 2019-ben még 50 ezren dolgoztak ezen a területen, a rákövetkezendő évben már csak alig 10 ezren. Lisa Weddig, az ÖW vezérigazgatója bejelentette, hogy idén minden idők legnagyobb marketingbüdzséjét, a teljes reklámköltésük harmadát, - 6,4 millió eurót - költenek a kongresszusi- és városi turizmus élénkítésére. További információk ITT.

  • Ismét lehet negatív koronavírus teszttel is Ausztriába utazni. Ahogy arról korábban beszámoltunk, 2022. február 22-tól ismét elfogadják az ausztriai beutazáshoz a negatív teszteredményt, miután a szövetségi kormány döntése alapján a 2G eljárást kiterjesztették a 3G eljárásra. Ennek megfelelően, aki nem rendelkezik érvényes oltási, vagy gyógyultsági igazolással (2G), az 72 óránál nem régebbi PCR-, vagy 24 óránál frissebb antigén-teszttel is beutazhat Ausztriába (3G). Tizenkét év alatti gyermek esetében ez utóbbitól is eltekintenek a határon. További információ ITT.

  • Aktuális járványügyi adatok AT/HU. Február 21-ei állapotnak megfelelően Ausztriában és hazánkban a következőképpen írható le a járványügyi helyzet. Elvégzett tesztek száma mindösszesen: 155 millió! (AT) – 10,7 millió (HU); aktív COVID-19 betegek száma: 297 ezer (AT) – 190 ezer (HU); járvány eleje óta a beazonosított fertőzöttek száma: 2,48 millió (AT) – 1,76 millió (HU); COVID-19-ben elhunytak száma: 14.005 (AT) – 43.299 (HU); kórházi kezelésre szoruló COVID-19 betegek száma: 2 ezer  (AT) – 4,7 ezer (HU); intenzív ellátásra szoruló COVID-19 betegek száma: 190 (AT) – 180 (HU). Felgyógyultak száma a járvány kezdete óta: 2,17 millió (AT) – 1,52 millió (HU); Beadott COVID-19 elleni oltások száma: 6,8 millió (AT) – 6,4 millió (HU). Ebből a második emlékeztető oltást is megkapott egyének száma: 6,5 millió (AT) – 6,2 millió (HU); Harmadik oltást is felvettek száma: 4,7 millió (AT) –  3,8 millió (HU). Adatok kerekítve: 2022.02.21.-én 11 órakor rendelkezésre álló adatoknak megfelelően. További információ ITT és ITT és ITT.

*** 07. naptári hét ***

  • Ausztriában március 5-től eltörlik a turizmust érintő legtöbb járványügyi korlátozást. A szövetségi kormány, a tartományi vezetők és járványügyi operatív törzs (GECKO) február 16-ai tanácskozást követően Karl Nehammer osztrák kancellár bejelentette a járványügyi korlátozások ausztriai feloldásának részletes menetrendjét. A legfontosabb dátum - az osztrák sajtóban máris a „szabadság napjának” elkeresztelt - március 5-ei nap lesz. Ekkortól kezdve minden releváns járványügyi korlátozás kivezetésre kerül, nem kell többé oltási, gyógyultsági igazolás vagy érvényes teszt a turisztikai, kulturális, szabadidős, kereskedelmi és egyéb szolgáltatások igénybevételéhez. Ugyancsak ettől az időponttól eltörlik az éjszakai vendéglátást jelenleg is sújtó éjféli zárórát és szabadon lehet rendezvényeket, kiállításokat és vásárokat rendezni, nem lesz többé létszámkorlát e területen sem. Az FFP2 maszkviselési kötelezettség csak ez egészségügyi intézményekben, közösségi közlekedés esetében, illetve a napi alapvető élelmiszereket árusító kereskedelmi egységek és patikák vonatkozásában marad meg. A fokozatosság jegyében már február 19-től elkezdik feloldani a kötöttségeket: az oltási és gyógyultsági igazolás mellett ismét elfogadják a negatív PCR teszteredményt is belépőként a turisztikai szolgáltatások idénybevételéhez. (2G helyett 3G szabály.) Fontos kivétel Bécs, ahol továbbra is csak az oltottak és gyógyultak mehetnek étterembe, vehetnek igénybe szálláshely és egyéb szabadidős szolgáltatást. Ugyancsak jelentős változás, hogy már február 22-től könnyebbé válik az Ausztriába való beutazás, az oltási, gyógyultsági igazolással nem rendelkezők immáron negatív PCR teszttel is beutazhatnak (3G szabály). „Ausztria turizmusa március 5-tól fellélegezhet, visszanyerjük szabadságunkat. Az elmúlt években sikerült bebizonyítani, hogy a biztonságos vendéglátás a nehéz körülménynek mellett is lehetséges, továbbra is a legjobb szolgáltatásokat fogjuk nyújtani” – nyilatkozta Elisabeth Köstinger turisztikai miniszter, a tárca frissen kiadott közleményében. További információ ITT és ITT és ITT és ITT és ITT és ITT.

  • Ausztriában a turizmusban tapasztalható munkaerőhiány miatt is téma a Szputnyik oltás legalizálása. Az ausztriai munkáltatók érdekképviseleti szervezete, a komoly lobbierővel rendelkező Osztrák Gazdasági Szövetség (Österreichischer Wirtschaftsbund) főtitkára, Kurt Egger felszólította Wolfgang Mückstein egészségügyi minisztert, hogy a hatóságok vegyék fel a Szputnyik V vakcinát az Ausztriában elfogadott oltások listájára. Ahogy azt korábban megírtuk Ausztriában a szövetségi egészségügyi minisztérium a beutazáshoz és a szolgáltatások igénybevételéhez a Szputnyik vakcinát mindmáig nem engedélyezte. A munkaerőhiány  egyes ágazatokban igen magas a szomszédos Ausztriában is: az egészségügyből 18 ezer, az építőiparból 29 ezer, a turizmus és vendéglátás területéről pedig több mint 25 ezer munkavállaló hiányzik. Az ororsz vakcina elismerésnek hiányában a folyamatos tesztelés gondot okoz a szezonális külföldi dolgozóknak, így esetükben könnyebbséget jelentene az oltottsági állapotuk mielőbbi legalizálása – érvelt az Osztrák Gazdasági Szövetség főtitkára. További információ ITT.

  • Aktuális járványügyi adatok AT/HU. Február 14-ei állapotnak megfelelően Ausztriában és hazánkban a következőképpen írható le a járványügyi helyzet. Elvégzett tesztek száma mindösszesen: 151 millió! (AT) – 10,5 millió (HU); aktív COVID-19 betegek száma: 411 ezer (AT) – 224 ezer (HU); járvány eleje óta a beazonosított fertőzöttek száma: 2,29 millió (AT) – 1,7 millió (HU); COVID-19-ben elhunytak száma: 13.845 (AT) – 42.631 (HU); kórházi kezelésre szoruló COVID-19 betegek száma: 1,8 ezer  (AT) – 5,2 ezer (HU); intenzív ellátásra szoruló COVID-19 betegek száma: 200 (AT) – 200 (HU). Felgyógyultak száma a járvány kezdete óta: 1,8 millió (AT) – 1,45 millió (HU); Beadott COVID-19 elleni oltások száma: 6,8 millió (AT) – 6,4 millió (HU). Ebből a második emlékeztető oltást is megkapott egyének száma: 6,5 millió (AT) – 6,1 millió (HU); Harmadik oltást is felvettek száma: 4,6 millió (AT) –  3,8 millió (HU). Adatok kerekítve: 2022.02.14.-én 10 órakor rendelkezésre álló adatoknak megfelelően. További információ ITT és ITT és ITT.

  • Két év után újjáéledhet az  éjszakai vendéglátás Ausztriában. A koronavírus járvány következtében bevezetett korlátozások miatt az éjszakai vendéglátás (bárok, diszkók, hajnalig nyitva tartó szórakozóhelyek) üzemeltetése két éve gyakorlatilag ellehetetlenült, a korábban ismert fomában megszünt létezni. Jelenleg a vendéglátó egységekre még mindig éjféli zárási kötelezettség vonatkozik, amely továbbra sem teszi lehetővé az ágazat rentábilis működtetését. A járvány előtt idősszakban az éjszakai vendéglátás területén Ausztriában közel háromezer vállalkozás keretében 80 ezer munkavállaló dolgozott. Az ágazat éves forgalma csak Bécsben meghaladta az 1 milliárd eurót – nyilatkozta az ORF riportjában a szakmai érdekképviselet szóvivője Stefan Ratzenberger. Elmondása szerint a szövetségi kormány napokon belül bejelenteni a döntést, miszerint újból kinyithatnak az éjszakai vendéglátóhelyek. A március végén „kifutó” gazdasági támogatásokat azonban esetükben meg kell hosszabbítani, mert ellenkező esetben a tulajdonosok 50 százaléka is csődbe mehet az ágazatban, ha ismét meg kell kezdeni a korábban felfüggesztett hitelek és kötelezettségek törlesztést – érvelnek az ágazat képviselői. Sajtóinformációk szerint Ausztriában a kormány a hét közepén - február 16-án - újabb intézkedéscsomagot jelenthet be, amely további lazításokat tartalmaz a járványügyi korlátozások terén.

     

    A járványügyi "szabálylabirintus" mielőbbi felszámolást követeli az osztrák gazdasági kamara (WKO)  szállodai tagozatának elnöke,  Susanne Kraus-Winkler is. Véleménye szerint a szálláshelyek stabil ügymenetéhez stabil viszonyok, s nem pedig állandóan változó áttekinthetetlen szabályok kellenek. A kormány azzal segítene a legtöbbet a szállodáknak, ha felszámolná a "vendégek felé amúgy is képviselhetetlen" járványügyi szabályokat – olvasható a WKÖ közleményében. További részletek ITT és  ITT és  ITT.

*** 06. naptári hét ***

  • Tovább tolódik a bécsi Ferien Messe megrendezése. Közép-Európa hagyományosan legnagyobb szabadidős és turisztikai szakvására, – a bécsi Ferien Messe – idén már nem kerül megrendezésre, közölték a szervezők február 10-én kiadott közleményükben. Az új időpont: 2023. március 16-19. Az időpont mellett jövőre a koncepció is új lesz: a vásár ugyanis már nem a Vienna Autoshowal, hanem  a Wohnen & Interieur belsőépítészeti szakkiállítással párhuzamosan nyitja majd meg kapuit a bécsi vásárközpontban. A kiállítások szervezője, a RX Austria & Germany a járványi korlátozások miatt a nehéz tervezhetőséggel indokolta a vásár idei elhalasztását. Mint ismert, 2021-ben is lemondásra került a szakvásár, majd az idei időpontját először januárról március közepére halasztottak, majd a mostani döntéssel végérvényesen törölték az idei vásárnaptárból.  A "két lifestyle téma: a turizmus és lakberendezés komoly szinergiahatással jár, sok látogatót vonz majd a kiállításra” – indokolta korábban a tematikus koncepcióváltás mögött meghúzódó szempontot Nicole Glöckl, a Ferien Messe témafelelőse. További információ ITT.
  • Aktuális járványügyi adatok AT/HU. Február 8-ai állapotnak megfelelően Ausztriában és hazánkban a következőképpen írható le a járványügyi helyzet. Elvégzett tesztek száma mindösszesen: 147 millió! (AT) – 10,3 millió (HU); aktív COVID-19 betegek száma: 416 ezer (AT) – 231 ezer (HU); járvány eleje óta a beazonosított fertőzöttek száma: 2,1 millió (AT) – 1,6 millió (HU); COVID-19-ben elhunytak száma: 13.747 (AT) – 42.069 (HU); kórházi kezelésre szoruló COVID-19 betegek száma: 1,8 ezer  (AT) – 5,2 ezer (HU); intenzív ellátásra szoruló COVID-19 betegek száma: 190 (AT) – 176 (HU). Felgyógyultak száma a járvány kezdete óta: 1,7 millió (AT) – 1,4 millió (HU); Beadott COVID-19 elleni oltások száma: 6,8 millió (AT) – 6,4 millió (HU). Ebből a második emlékeztető oltást is megkapott egyének száma: 6,5 millió (AT) – 6,1 millió (HU); Harmadik oltást is felvettek száma: 4,6 millió (AT) –  3,7 millió (HU). Adatok kerekítve: 2022.02.08.-án 18 órakor rendelkezésre álló adatoknak megfelelően. További információ ITT és ITT és ITT.
  • Megosztottak az osztrák szállodások a járványügyi enyhítéssel kapcsolatban. Mint arról korábban  hírt adtunk, Ausztriában február 19-től ismét lehetővé válik, hogy az oltási, vagy gyógyúltsági igazolás helyett negatív PCR teszttel is igénybe lehessen venni a turisztikai szolgáltatásokat. A jelzett dátumot követően elviekben már egy - 48 óránál nem régebbi negatív - PCR-teszt is szabad belépőt biztosít a szálláshelyekre és éttermekbe. A szabályozás gyakorlatba való átültetése kapcsán azonban megosztottak a szállodások. Az osztrák szállodaszövetség (ÖHV) tagsága körében elvégzett felmérés szerint a szállodák több mint harmada (37 százaléka) továbbra is fent kívánja tartani a szigorúbb 2G-szabályt (belépés: csak gyógyultak, vagy oltottak részére). Érvelésük szerint a lazítás felesleges, mert a külföldről érkezők, amúgy is csak a 2G-szabály mentén léphetnek az országba, ráadásul macerás lenne a tesztek érvényességi idejének nyilvántartása és ellenőrzése a recepción. Az ÖHV felmérése ezzel összefüggésben rámutat egy „kelet-nyugat törésvonalra”, ugyanis míg a hosszabb tartózkodási időre berendezkedett nyugat-ausztriai sí-hotelek szigorúbb kurzust követelnek, addig a kelet-ausztriai szállodák megengedőbbek lennének. Ez utóbbi azzal magyarázható, hogy e területen gyakoribbak a pár napra érkező városlátogató- és wellness-vendégek. Bécs városvezetése e kérdéssel kapcsolatban előre átvágta a gordiuszi csomót, ugyanis Bécsben - a szövetségi rendeletnél szigorúbb szabályozással - február 19-től továbbra is fenntartják a 2G-szabályt a turisztikai és kulturális szolgáltatások esetében. Az osztrák fővárosban így továbbra sem lesz elegendő egy teszt, ha étterembe, vagy szállodába szeretnénk menni. További információ ITT és ITT és ITT.

*** 05. naptári hét ***

  • Újturizmus: Linz város új szemléletű turizmusmarketingje vonzza a magyarokat is. A felső-ausztriai Linz város innovatív személetű turisztikai kampányai egymás után hozzák az eredményeket. „A nehezebb utat választottuk, de az eredmények minket igazolnak”- nyilatkozta a TIP osztrák turisztikai szaklapnak Prof. Georg Steiner, a város turisztikai egyesületének - a Linz Tourismus - ügyvezetője. Könnyebb az épületeket, turisztikai attrakciókat reklámozni, azokról szép felvételekkel felszínes reklámokat csinálni, mint emberi találkozásokat szervezni, azok mélységét bemutatni - de mi „nem akartunk a korábban kitaposott úton járni.” Már a világjárvány előtti időkben is a „városban élőket és az itt alkotókat helyeztük a marketingtevékenységünk fókuszába”, mindezt „köntörfalazás nélküli” őszinteséggel. A „város erejét és szépségét  nem a házak, hanem a benne élők adják,” tudták ezt már a régi görgök is, s ezt a filozófiát követjük a turisztikai termékfejlesztés terén” – ismertette programjuk lényegét a Linz Tourismus első embere. A minden más ausztriai városnál élénkebb turisztikai revitalizációs mutatók és a friss közvélemény kutatások egyaránt visszaigazolják: a városba élők és az oda látogatók értékelik az itt folytatott következetes munkát. Értékelik a kitartó turisztikai termékfejlesztést, amellyel az elmúlt évtized során sikerült Linzet egy koszos iparvárosból egy jövőorientált pezsgő kulturális várossá átpozícionálni, amelyet ráadásul a városba érkezők is igen autentikusnak tartanak. A legfrissebb reprezentatív felmérés szerint a következő hónapokban közel 900 ezer belföldi látogató tervezi Linzet felkeresni. A szemtelenül provokatív, ugyanakkor őszinte, összekacsintós humorral elkészített, tavaly nyáron bemutatott, „Linz ist Linz”, azaz „Linz az Linz” kampányfilm már Magyarországon is érezteti hatását. 2021-ben minden idők legtöbb magyar vendégéjszaka számot regisztráltak a linzi szálláshelyek, így Németország és Lengyelország után hazánk már dobogós küldő-piac Linz számára. Figyelembe véve, hogy tavaly az év közel felében nagyon szigorú járványügyi korlátozások voltak érvényben, illetve az utazás eleve körülményes – ez hatalmas eredménynek számít. A tendenciából látható, hogy a régiós „kisutazások” száma felértékelődött a pandémia következtében – tájékozat az eredmények mögött meghúzódó trendekről Kovács Balázs, Linz Tourismus magyar piacért is felelős különmegbízottja. A felső-ausztriai város idén tovább erősíti az emberi találkozásokra alapozott élményfókuszú termékpalettáját, amelyek „trendtúrák” név alatt már foglalhatóak, így biztosított a város életében való aktív bevonódás flow-élménye. A trendtúrák többek között olyan témák mentén foglalhatóak, mint fenntarthatóság, körforgásos gazdaság, kortárs irodalom, startup szcéna, gasztrokultúra. További információ ITT és  ITT és ITT. 

  • Bemutatták az Österreich Werbung megújult stratégiáját. Lisa Weddig az Österreich Werbung (ÖW) vezérigazgatója február 3-án interaktív online tájékoztató keretében mutatta be a nemzeti turisztikai marketingszervezet 2026-ig szóló új stratégiáját, valamint a társaság aktuális akciótervét. Az előadásban elhangzott, hogy a fenntarthatóság kérdése a jövőben még nagyobb hangsúlyt kap az ÖW piaci kommunikációjában. Felmérések alapján jók az üzleti kilátások az idei évre: "Ausztria, mint biztonságos úti cél  iránti bizalom a fő küldő-piacok esetében nemcsak töretlen, hanem fokozatosan nő", amely „nagyon jó előjel”, amit a februártól dinamikusan megindult foglalásosok is visszaigazolnak. Lisa Weddig előadásában kitért rá, hogy a digitális megoldások minden területen elsőbbséget kapnak (digital first strategy) a társág működtetése és tevékenysége során, a kommunikáció mellett pedig a szakma számára az információszolgáltatás és edukáció a jövőben szintén fontos horizontális cél. Az ÖW büdzséje 2002-ben 36 millió euró, amelyből 28 millió eurót a szövetségi kormány, 8 milliót pedig a gazdasági kamara (WKO) biztosít. Az elkövetkezendő évben további 6 millió eurós forrással bővül a társaság költségvetése. Az idei évben forgalomélénkítő kampányokra 20 millió eurós büdzsét szán a társaság, amelyet a tartományi turisztikai hivatalokkal szoros egyeztetés során használnak fel a szinergiák mentén. Elhangzott továbbá, hogy idén külön kampány indul - 2,5 millió euró értékben - a városlátogatás népszerűsítése érdekében, illetve megduplázzák a Kongresszusi  Iroda költségvetését. Érdekesség, hogy nemzetközi összehasonlításban a prezentáció során bemutatásra került, hogy a turizmus újraindulása során Ausztria európai szinten a negyedik legjobban teljesítő ország, szorosan Magyarország után. Míg hazánkban a tavalyi főszezon turisztikai forgalma 15 százalékkal marad el a világjárvány előtti szinttől, addig Ausztriában ugyanaz a mutató 16 százalékos elmaradást jelez. E kategóriában a legjobban teljesítő országok egyébként Hollandia (-5%) és Szlovénia (-13%) voltak. A GD Consulting turisztikai tanácsadó iroda kérdésére válaszolva Lisa Weddig elmondta: a jövőben turizmus újraindítása kapcsán „rendkívül szoros együttműködésre törekszenek más országok nemzeti turisztikai szervezeteivel is." A turizmus újraindítása hosszú évekig tartó folyamat, elsősorban a bevételi eredmények és a minőség erősítése a cél, nem pedig a vendégéjszakák mindenáron való bővítése. Az ÖW közleménye a téma kapcsán ITT található, az online tájékoztató pedig ITT nézhető vágatlanul vissza.

  • Minden idők legmagasabb koronavírusos esetszámot regisztrálták Ausztriában. A Szövetségi Egészségügyi Minisztérium 2022. február 2-án 24 óra leforgása alatt minden idők legmagasabb koronavírusos friss fertőzéses esetszámot regisztrált, amely megközelítette a 40 ezret. Ahogy arról korábban beszámoltunk  a rekordszámú friss megbetegedések ellenére Ausztria februárban megkezdi a járványügyi szigorítások fokozatos enyhítését. A döntéshozók az enyhítéseket a lakosság viszonylag magas átoltottsági arányával (a lakosság fele rendelkezik már a harmadik booster oltással, s több mint 80 százalékuk immunizált), valamint a kórházi leterheltség csökkenésével, stabilitásával indokolták. Az operatív törzs  (GECO) prognózisa szerint a járvány február első hetének vége felé tetőzik Ausztriában, s a kórházak intenzív osztályaira nézve nem várható kiélezett helyzet a következő időszakban sem. Ebből kiindulva február 5-től az éttermekre, és egyéb vendéglátó egységek esetében alkalmazott esti 10 órás zárórát éjfélre tolják. Ugyanettől a időponttól kezdve a nem ültetett formájú rendezvények létszámkorlátját a jelenlegi 25 főről 50 főre emelik. Február 12-től feloldják a kiskereskedelemben a 2G-szabályt: ettől a időponttól már nem kérik az üzletekben az oltási-, vagy gyógyúltsági igazolásokat. Február 19-től a turizmus, vendéglátás és a kulturális szolgáltatások igénybevételének lehetőségét is bővítik, e területen ismét visszaáll a 3G-szabály, vagyis az érvényes oltási, vagy gyógyúltsági igazolás mellett, a 48 óránál (!) nem régebbi PCR-teszt ismét önmagában is érvényes belépőnek számít majd. Az elmúlt napokban Ausztriában komoly sajtóvisszhangot kapott az az anomália, hogy a szálláshelyeken és éttermekben csak a 180 napnál nem régebbi oltási igazolásokat fogadják el. A legtöbb fontosabb turisztikai küldő-piacon azonban 270 napig érvények ezek az igazolások. Míg Ausztriában a határátlépéshez az egységes EU-s szabályozás miatt valóban elégséges a 270 napnál frissebb oltási igazolás, addig a vendéglátóhelyeken csak a 180 napnál nem régiebbi igazolás fogadható el jelenleg. A szakmai szervezetek a jelzett anomália minél gyorsabb feloldását követelik a hatóságoktól, mert a tömegesen lejáró oltási igazolások és az elbizonytalanodás miatt kiesett foglalások komoly kárt okoznak az amúgy is megcsappant vendégforgalomban. További információ ITT és ITT.

  • Egy éves a jövő turizmusával foglalkozó közkedvelt szakmai podcast. 2021-ben február elsején indította első adását a Dunakavicsok turisztikai podcast. A szakmai tartalmú, beszélgetős műsor a jövő turizmusával, az új turizmus világával foglalkozik. Egy év alatt immáron 15 epizódban hangzott fel a csobbanásos szignál, amely a vízbe dobott kő által keltett tovagyűrűző hullámok analógia mentén kíván frissítő gondolatokkal hozzájárulni az újturizmus világának építéséhez. Elsősorban Ausztria és Magyarország, valamint a Duna-régió turizmusával kapcsolatos aktuális témákról beszélget a két társszerkesztő, illetve meghívott vendégeik. A havonta 1-2 alkalommal jelentkező podcast adásainak célja olyan témák, együttműködési lehetőségek feltárása, amelyek fenntartható módon szolgálják, ösztönzik a turizmushoz kötődő tevékenységek, gazdasági, kulturális kooperációk előmozdítását hazánkban és a szomszédos országokban. A neuro-marketing, a mesterséges intelligencia és a big data alapú megoldások egyre növekvő szerepe az élményfejlesztésben, a körfogásos és fenntartható turizmus jó gyakorlatai, a Duna-menti városok hálózatba szervezésének ösztönzői, a jó turizmusfejlesztési stratégia ismérvei mind-mind csak egy-egy kiragadott példa a podcast eddigi adásaiban alaposan feldolgozott témákból. 

    Nagy-Szász István budapesti szállodás szakember, a podcast ötletgazdája és társszerkesztője szerint „jó megoldások csak jó gondolatokból születhetnek. Ehhez pedig szükség van inspiráló beszélgetésekre, eszmecserékre, határokat átívelő kapcsolatokra és összetartó szövetségesekre.” Kovács Balázs, Ausztriában élő turisztikai tanácsadó már a műsor születéskor vallotta: „az új típusú turizmus területen Magyarország és a Duna-régió előtt hatalmas lehetőségek állnak. Jelen időszak egy korszakhatár sok szempontból. A jövő turizmusában a verseny mellett a kooperáció, a hálózatok kialakítása is nagyobb hangsúlyt kap. Itt az idő, hogy a szomszédos országokkal összefogva, közösen építsük fel a turizmus iránti bizalmat, egy optimális turisztikai övezetet: egyfajta élményteret a Duna-mentén.”

    A Dunakavicsok podcast adásai elérhetőek az összes ismertebb podcast-megosztó csatornán, mint pl.: Apple Podcast, Spotify, Breaker, Google Podcast, Pocket Casts, Radio Public és hangsáv formátumban a YouTube csatornán is. Isten éltesse a podcast egyre növekvő, tettre kész Hallgatóságát, akik ötleteikkel, meglátásiakkal maguk is az adások aktív alakítói, formálói. További információ, ahol az adások is meghallgathatóak ITT és ITT.

  • Aktuális járványügyi adatok AT/HU. Január 31-ei állapotnak megfelelően Ausztriában és hazánkban a következőképpen írható le a járványügyi helyzet. Elvégzett tesztek száma mindösszesen: 141 millió! (AT) – 10 millió (HU); aktív COVID-19 betegek száma: 362 ezer (AT) – 232 ezer (HU); járvány eleje óta a beazonosított fertőzöttek száma: 1,8 millió (AT) – 1,5 millió (HU); COVID-19-ben elhunytak száma: 13.608 (AT) – 41.405 (HU); kórházi kezelésre szoruló COVID-19 betegek száma: 1,3 ezer  (AT) – 3,9 ezer (HU); intenzív ellátásra szoruló COVID-19 betegek száma: 180 (AT) – 150 (HU). Felgyógyultak száma a járvány kezdete óta: 1,46 millió (AT) – 1,3 millió (HU); Beadott COVID-19 elleni oltások száma: 6,8 millió (AT) – 6,4 millió (HU). Ebből a második emlékeztető oltást is megkapott egyének száma: 6,4 millió (AT) – 6,1 millió (HU); Harmadik oltást is felvettek száma: 4,4 millió (AT) –  3,7 millió (HU). Adatok kerekítve: 2022.01.31.-én 10 órakor rendelkezésre álló adatoknak megfelelően. További információ ITT és ITT és ITT.

2022. februárja előtti beszámolóink ITT olvashatóak.

Kommentar schreiben

Kommentare: 1
  • #1

    aiPxvpay (Donnerstag, 18 August 2022 04:10)

    1