· 

Neuromarketing növekvő jelentősége a turizmusban

 

A tavalyi rekordév után ismét kiemelkedően jó eredményeket könyvelhet el Bécs város turizmusa, ahol a legfrissebb statisztikai adatok alapján az idei év első 9 hónapjában négy százalékot meghaladóan nőtt a vendégéjszakák száma a város kereskedelmi szálláshelyein. A meghatározó és jól költő turistákat kibocsájtó piacokról, mint a német, francia, orosz és kínai rendre kétszámjegyű a növekedés, az utóbbi kettő esetében például 35 százalékos forgalomgyarapodásról beszélhetünk. A kitűnő adatok visszaigazolják a város új turisztikai márkastratégiájának működőképességét, amelyet éppen egy éve mutattak be Bécsben. A város turisztikai brandépítését és az erre épülő értékesítési tevékenységet meghatározó dokumentum a prémium célcsoport körében erősíti a nemzetközi kommunikációs aktivitást. Ahogy arról egy évvel korábban a hazai turisztikai szaklapok is beszámoltak, a bécsi turizmusstratégiát az agykutatás területén elért eredményeket a korszerű marketingeljárásokkal ötvöző neuromarketing alapvetései mentén dolgozták ki. Döntéseink 90 százaléka (!) nem tudatos, hanem emocionális jellegű, amely az agy limbikus részében képződik le. A marketing eddig a racionális 10 százalékkal foglalkozott, a neuromarketing pedig az eddig ismeretlen 90 százalékra irányítja a fókuszt, s egy teljesen új világot nyit meg a marketingesek előtt.  Mivel a bécsi turisztikai szakemberek neuromarketingre alapozott eljárásai egyre-másra hozzák a sikereket, a szakmában egyre többen forgatják Prof. Hans-Georg Häusel írásait, aki a márkaészlelés helyét és hatásmechanizmusát tanulmányozza az agyban, s számos ezzel kapcsolatos marketingszakkönyv (Top Sellers, Brain View) szerzője. "A turisztikai ágazat értékesítési részét  a jövőben egyre inkább a digitalizációs eljárások és neuromarketing  kombinációja fogja meghatározni. A kettő közötti kapcsolatot, pedig a mesterséges intelligencia fejlődése teremti meg és hozzá magával" - vallja Kovács Balázs, Ausztrián élő turisztikai szakértő, a GD Consulting tanácsadó iroda vezetője. 

 

Kommentar schreiben

Kommentare: 0