· 

Osztrák Turizmusnapok 2022

ReDesign Tourism now

Május 16. és 19. között a bécsi Austria Center Vienna kongresszusi központban szervezték meg az idei Osztrák Turizmusnapok (ÖTT - #oett22) három napos rendezvényét, amely Ausztria legnagyobb éves turisztikai seregszemléje. Az idei évben 45 országból érkeznek nemzetközi vendégek, elsősorban az utaztatási szektor meghatározó képviselői, hogy az ÖTT keretében szervezett atb nemzetköz turisztikai vásár és kiállítás mentén megismerjék a legfrissebb turisztikai ajánlatokat, amelyet 260 osztrák kiállító (szolgáltatók, turisztikai egyesületek, szakmai szervezet) prezentál. Az alábbiakban a GD Consulting helyszíni beszámolója olvasható az előadásokról, érdekességekről, látottakról, hallottakról.

 

Első nap (május 16.)

  • Az eseményre több mint 1200-an regisztráltak, így „minden idők legintenzívebb ÖTT-je vár ránk, teli szakmai eszmecserével” – hangoztatta Lisa Weddig az Österreich Werbung vezérigazgatója az ÖTT hivatalos megnyitója előtt tartott sajtótájékoztatón. Az eseményen debütált Ausztria frissen kinevezett turisztikai államtitkára Susannae Kraus-Winkler, akinek ez volt az első nagyobb nyilvános fellépése új funkciójában. A „ReDesign Tourism now” mottó jegyében szervezett ÖTT három napja alatt az atb szakvásárral párhuzamosan 27 szakmai előadás és 44 panelbeszélgetésre kerül sor. Az előadások fókuszában a jövő turizmusa, az újturizmus világa áll. Az előadások során a digitalizációs tendek, az átalakuló munkaerőpiaci helyzet, valamint a fenntarthatósági témák megkerülhetetlenek lesznek. Robert Seeber az osztrák gazdasági kamara (WKO) turisztikai tagozatának elnöke szerint a legfőbb kihívás jelenleg az újabb esetleges járványhullámra való felkészülés, az ukrajnai háború okozta gazdasági bizonytalanság, valamint a szakszerű munkaerő megtalálásának kérdése az ágazatban. A WKO képviselője hozzászólásában az ÖTT megnyitásakor kiemelte, hogy az elszabadult energiaárak miatt a szolgáltatók kompenzációjára mindenképpen szükség lesz, illetve további ösztönzők szükségesek a fenntartható megoldások területén a beruházások fokozása érdekében.
    Az ÖTT megnyitását követően az első előadást Konrad Paul Lissmann osztrák filozófus tartotta, aki a turizmust a mindennapi kihívások, terhek és kötelezettségek előli menekülés legelegánsabb módjának nevezte. A francia eredetű turizmus szó etimológiáját elemezve rámutatott arra, hogy a turizmus művelője, maga a látogató - a szabadidős tevékenység végeztével - mindig visszatér a küldő ponthoz. A német Urlaub szabadság szó a középkori hűbérúri menlevélből származik, amely alapján a hűbéres átmeneti időre felmentésre került a szolgálata alól. Korunk életérzésnek jobban megfelel  „szent napok” eredetű angol holiday kifejezés, amely a hétköznapoktól, a megszokottól való elrugaszkodással és az egyén kötöttségek alóli felszabadulásával jár. A természet megismerésének vágya viszonylag új jelenség, a múlt században a természetet inkább leküzdeni, meghódítani szerették volna. Az új, természet közeli turisztikai formák esélyt adnak arra, hogy az egyén rádöbbenje felelősségére a természettel kapcsolatban. E szemlélet nélkül nem beszélhetünk fenntartható és zöld turizmusról.
    Az ezt követően a jövő turisztikai desztinációjáról szóló panelbeszélgetés résztvevői egyetértettek abban, hogy a környezetileg, társadalmilag és gazdaságilag fenntartható turizmus nem képzelhető el az utazás és a tartózkodás okozta károk Pareto-elv alapján történő optimalizációja nélkül. Élhető régiókra, minőségi élményterekre van szükség, ahol a helyben lakók és az oda látogatók érdekei a másik érdekeinek sérülése nélkül is megtörténhet. Elhangzott, hogy míg a turizmussal járó közlekedés 80-, addig a helyben tartózkodás 20 százalékban felelős a turizmussal összefüggésbe hozható károsanyag kibocsájtással.
    Külön előadásblokk foglalkozott az aktuális munkaerő-piaci helyzettel és a kihívásokra adható lehetőségekről. Az elhangzottak összefoglalásául elmondható, hogy megérkeztünk a NEW WORK világába, ahol a rugalmasság mindennél fontosabb. A munkavállalók mind tartalmi, mind időbeni, mind pedig a munkavégzés helyét és módját illetően rugalmasságot várnak el. Ezen feltételek biztosításának módja okozza a munkaadók számára a legnagyobb fejtörést. A munkakörök megosztása (tandemploy), a vezető nélküli szervezeti megoldások, a 4 napos és 6 napos munkahetek szabadon választható opciója mind-mind olyan eljárások, amelyet már a szállodák esetében sikerrel alkalmaznak, s ezáltal több idő jut a vendégel való közvetlen törődésre.
    A Lufthansa-csoport képviselőjének előadásában a légiközlekedés ökológiai lábnyomának csökkentése érdekében tett lépésekről és a vállalat CO2 minimalizálási stratégiájáról hallhattak a résztvevők átfogó előadást. Az összetett intézkedési terv mentén lehet csak komoly eredményeket elérni, fontos az átfogó szemlélet és a tervek következetes végrehajtása. A légiközlekedés és a vasúti közlekedés intermodalitásának megvalósítása az egyik ilyen opció. A legújabb technológiák alkalmazás a géppark megújítása során szintén egy lehetőség. A Lufthansa-csoport által megrendelt 180 újgenerációs géptípus hatásra a meglévő gépparkhoz képest 30 százalékos CO2 csökkenés érhető majd el. További lehetőség a járatok időbeli és kapacitásbeli használatának optimalizációja, amelyet a Single Europen Sky EU-s irányelv mentén törekednek minél hatékonyabban átültetni a gyakorlatba. További opció az új típusú SAF-üzemanyag, az újkerozin használata, amellyel akár a korábbinál 80 százalékkal kevesebb káros anyag kerül a repülés során a levegőbe. Az utasok felé pedig fel lehet kínálni a repülésük során keletkezett kibocsátás kompenzációját, erre számtalan projekt létezik. További információ ITT. Fotók ITT és ITT.

Második nap (május 17.)

  • Május 17-től az Ausztria Center Vienna épületében párhuzamosan zajlottak az atb beutaztató vásár és az Osztrák Turizmusnapok (ÖTT) konferencia előadásai. Az előadások közül a legnagyobb érdeklődést a légiközlekedés és a városi turizmus jövőről szóló prezentációkat és panelbeszélgetéseket övezte. Az Airbus előrejelzésének ismertetése során elhangzott, hogy jelenleg a Föld lakosságának 80 százaléka még életében nem ült repülőn. Az az arány iparági előrejelzések szerint rohamosan csökkeni fog. Jelenleg közel 20 ezer utasszállító repülőgép teljesít szolgálatot, a következő húsz évben ez a szám megduplázódik. A fenntarthatóság csak a gyártási technológia folyamatos fejlesztésével és az innováció segítségével valósulhat meg. Egyre könyebb, egyre kisebb fogyasztású és egyre tisztább meghajtású repülőgépek készülnek, így a károsanyag-kibocsátás összességében csökkeni fog.  Az osztrák szövetségi államvasutak, az ÖBB képviselője szerint az éjszaka nightjet járatok sikeressége jól mutatja, hogy az utasok nyitottak vasúttal utazni, ha jó ajánlatokat kapnak. Jelenleg 20 desztináció érhető el Ausztriából éjszakai vonattal, a népszerű járatok a nyári hónapokra már jórészt a teljes kapacitásra lefoglaltak. Jövő évtől még korszerűbb, egész más utazási élményt nyújtó szerelvények is forgalomba állnak ezen a területen is. Az osztrák színek alatt működő AUA légitársaság képviselője hozzászólásában elmondta, hogy a járvány előtti flottakapacitásuk 80 százalékára csökkent jelenlegi gépparkjuk. A hatékonyság növekedést ugyanakkor jól mutatja, hogy a szabadidős utasaik száma már egyes kiemelt időszakokban 20 százalékkal is meghaladták a járvány előtti szintet. A Roland Berger tanácsadó cég frissen publikált tanulmánya szerint az üzletei utazások nem fogják elérni a járvány előtti szintet. Ennek oka, hogy az elmúlt években elterjedt és sok cégnél bevezetett online megoldások az utazások egy részét kiváltják. Sok cég kiküldetési szabályzata is adaptálódott az új helyzethez és kisebb számban engedélyeznek céges utazásokat. A környezeti és fenntarthatósági elvárások is általánosságban az üzletei utak dinamikus növekedése ellen hatnak. A prezentációt követő eszmecsere szakértői egyetértettek abban, hogy a városi turizmus olyan komplex élménycsomagot kínál, amely iránti  kereslet továbbra is erőteljesen tetten érhető. Amivel számolni kell, hogy az üzleti és magánutak egyfajta hibrid keverékeként a bleisure utak aránya a jövőben növekedni fog. Elhangzot: a jövőben a szabadidő értelmes eltöltésnek opciói jelentik a városi turizmus legnagyobb hozzáadott értékét, amely alapján a városok optimális és minőségi élménytérként funkcionálhatnak. Az ÖTT kísérőprogramokkal és az osztrák tartományokba szerevezett tanulmányutakkal május 19-ig folytatódik. További információ ITT. Fotók ITT és ITT.

 Harmadik nap (május 18.)

  •  Az Osztrák Turizmusnapok keretében május 18-án a kongresszus és rendezvénypiac jövője állt a szakmai rendezvények fókuszában. A statisztikai adtok ismertetéséből kiderül, hogy az elmúlt évben a 2020-as bázishoz képest már összességében és átlagosan 20 százalékkal nőtt a rendezvénynek száma Ausztriában. A tavalyi év során összesen 10.400 rendezvény, félmillió résztvevővel 811 ezer vendégéjszakát generált az osztrák turizmusgazdaságban. Fontos szignál a "diszruptív időszakot" követően, hogy egyes meghatározó kategóriákban az átlagosnál nagyobb növekedést mértek: tavaly például a kongresszusok száma 27 százalékkal gyarapodott a koronavírus által leginkább sújtott 2020-as évhez képest. A témában tartott sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az idei év még átmeneti évnek számít, a járvány utáni teljes visszaépülés még Ausztriában is várat magára. A legnagyobb nehézséget az ágazatnak az utazási korlátozások, munkaerőhiány és az elszabaduló árak jelentik.
    Sandra Neukart, az Österreich Werbung operatív igazgatója ismertette a nyolc pilléren nyugvó új kongresszusi-turizmusstratégia részleteit, amelynek egyik legfontosabb célja a fenntarthatóság biztosítása minden tekintetben. Ausztria 2030-ra a világ legzöldebb és legfenntarthatóbb minősített célországa kíván lenne, amely érdekében folyamatosan növelik a zöld védjegy keretében megrendezett események számát. Az idei Osztrák Turizmusnapok már a Green Event védjegy kritériumainak megfelelően került megrendezésre. Érdekesség, hogy a kongresszusi turizmus jövőjéről szóló események és a sajtótájékoztató első alkalommal már a Metaversum-ban is „megélhető” és követhető volt. További információk ITT és  ITT és ITT.

Elmúlt évi ÖTT-ról készült beszámolónk ITT olvasható. A látottakról, hallottakról hamarosan beszámolunk a Dunakavicsok turisztikai podcast következő adásában is. A cikk elkészítését az Österreich Werbung budapesti irodájának meghívása tette lehetővé. Köszönet Michael Strassernek és professzionális csapatának!

Fotók: borítóképen és nyitóképen: ATB esti fogadás a bécsi Világmúzeumban © GD Consulting / Kovács Balázs

Kommentar schreiben

Kommentare: 0