· 

Idén is Bécs a legokosabb város

Nem elég a jó smart city stratégia, azt végre is kell hajtani – vonja le a következtetést legfrissebb tanulmányában a Roland Berger nemzetközi tanácsadó cég, amely ismét összeállította a világ városainak smart city rangsorát. Az első helyen újra Bécs végzett, az osztrák fővárost London és a kanadai St. Albert követi.

A Roland Berger nemzetközi tanácsadó cég 2017-ben állította össze először a világ smart city stratégiával rendelkező városainak rangsorát, a Smart City Strategy Indexet. Akkor 87 várost vizsgált és súlyozott olyan szempontok és alszempontok szerint mint például a lakhatás, az infrastruktúra, az oktatás, a gazdasági tevékenységek támogatása, az egészségügyi rendszer, a digitális szolgáltatások, a mobilitás vagy a digitális készségek. A lista élén, akárcsak most, az osztrák főváros végzett.

 

A rangsort azért készítették el újra, mert időközben 153-ra nőtt a smart city stratégiával rendelkező városok száma. A tanulmány ugyanakkor azt is megállapítja, hogy a világ városainak 90 százaléka még mindig nem rendelkezik átfogó smart city koncepcióval, pedig a stratégia csak az első lépés, sokkal fontosabb a megvalósítás. Az osztrák főváros is úgy tudta megőrizni első helyét, hogy az átfogó keretstratégia és innovatív környezetvédelmi, mobilitási, oktatási, egészségügyi és közigazgatási megoldások mellett kiemelt figyelmet fordít az egyes projektek megvalósítására.

 

Gyakran ugyanis nem a stratégián, hanem a tisztázatlan illetékességi területeken csúszik el a projektek megvalósítása. Ilyenkor egy olyan központi döntéshozó szervre van szükség, amely rendelkezik a szükséges szakmai tudással, ugyanakkor fölérendelt szervként össze tudja hangolni a város, a szolgáltatók és a kormányok érdekeit. Bécsben ezt az irányító szerepet a Smart City Agency tölti be. Az osztrák főváros többek között az egészségügy terén megkezdett digitalizációval valamint a bárki számára hozzáférhető közigazgatási adatokkal és szolgáltatásokkal szerezte meg 2019-ben is az első helyet. A második helyen London végzett, ahol wifivel, a légszennyezettséget mérő szenzorokkal és elektromos töltőállomásokkal szerelik fel a köztéri padokat és lámpaoszlopokat. A teljes tanulány elérhető angol nyelven ITT.

Forrás: Turizmus Online

Kommentar schreiben

Kommentare: 1
  • #1

    aiPxvpay (Donnerstag, 18 August 2022 02:56)

    1