· 

Máshogy utaznak az osztrákok, mint a németek

Ausztriában július első hetében immár valamennyi tartomány iskolájában szünidő van, így a nyári főszezon kezdetére időzítve egymás után jelennek meg az utazási szokásokról, trendekről szóló felmérések és elemzések. Az Allianz Partners megbízásából frissen publikált reprezentatív elemzés érdekes eltéréseket mutat az osztrák és német turisták utazási szokásai között. Az Ausztriában és Németországban a 18 év feletti lakosság körében elvégzett reprezentatív felmérés szerint a németek döntését az úti cél kiválasztásánál jobban befolyásolja az adott desztináció politikai helyzete, míg az osztrákok a fogadóterület gasztonómiai kínálatát ennél jelentősebb faktornak tartják.

 

Az elemzés szerint például a partner nélküli szólóban való utazás Németországban erősebb trend, mint az osztrákoknál, ugyanis míg a németek 23 százaléka idén egyedül tervezi a nyaralását, addig az osztrákok alig 17 százaléka válaszolt úgy, hogy idén nyáron egyedül fog utazni. Hasonló különbség, hogy míg az osztrákok 88 százaléka idén Ausztriában is tervez üdülést, addig a németeknek csak 79 százaléka tervez belföldi nyaralást. A belföldi utazás motivációjaként az osztrákok a „temészeti szépségeket” jelölik meg, míg a praktikus németek a „könnyebb és gyorsabb elérhetőséget” tartják a belföldi nyaralás legfőbb előnyének. Az utazási irodák szolgáltatásait nagyjából hasonló mértékben veszik igénybe az utazók mind Ausztriában, mind pedig Németországban, nagyjából negyedük támaszkodik utazási irodai szakértő tanácsára az utazás megkezdése előtt. Azonban minden hatodik osztrák és minden ötödik német különösebb előkészület nélkül indul útnak, vagy foglalja le spontán szállását. Az utazással kapcsolatos félelmek szempontjából is releváns eltérés figyelhető meg a két nemzet polgárainak gondolkodása között: míg a németek 17%-a tart a merényletektől a belföldi utak során is, addig az osztrákoknál ugyanez az arány 7 százalék körüli. S végül az Allianz felmérés egyik fontos megállapítása, hogy a németeknél kétszer nagyobb volt a megkérdezetteken belül a részaránya (22%) azoknak, akik a szabadságolás előtt nem foglalkoznak az utasbiztosítás kérdésével, míg az osztrákoknál csak 11 szálazalék a „felelőtlenek” aránya.

 

Ahogy arról korábban a GD Consulting jelentése alapján beszámoltuk mértékadó iparági reprezentatív kutatások eredménye alapján 2018-ban az osztrákok közel 90 százaléka tervezi, hogy az idei évben biztosan elutazik szabadsága alatt, ráadásul 37 százalékuk még a 2017-esnél is több alkalommal tervezi ezt megtenni. A túlnyomó többség, a válaszadók 81 százaléka az év során legalább három utazást tervez. További cikkek, hírek, érdekességek az osztrák és magyar vonatkozású turisztikai témákban ITT.

 

Kommentar schreiben

Kommentare: 0