· 

Hipermodern vízi összeköttetés Bécs és Pozsony között

auf Deutsch

Az elmúlt héten ünnepélyes avatóünnepség keretében helyezték forgalomba a Bécset Pozsonnyal összekötő jetmeghajtású gyorskatamarán hajót, amely menetrend szerint 1 óra 15 perc alatt teszi meg a két főváros közti utat.  Az Twin City Liner mostani, második generációs hajótípusa korábbi két hajót vált ki a forgalomból, hiszen 250 fős utaskapacitása felülmúlja a korábbi két hajó együttes befogadóképességét. A hajót üzemeltető Central Danube projektcég a 2006-ban kezdődőtt sikertörténet folytatást várja az új "hajócsodától". A Twin City Liner az elmúlt 13 szezonban összesen 1,7 millió utast szállított Bécs és Pozsony között, az elmúlt évben az uatsszám 148 ezer fő volt. Az Egyesült Királyságban gyártott, a legmodernebb technológiai követelményeknek és szigorú környezetvédelmi előírásoknak mindenben megfelelő hajó 4 darab, egyenként 1.100 lóerős jetmotorral van ellétva, amely rendkívüli fordulékonységot biztosít a hajótestnek, amely 70 km/h-s csúcssebességre képes.

 

Európa egymáshoz legközelebb fekvő két fővárosa között nem csak a menetidő rövidült le, hanem a sikeres projekt a kitűnő regionális együttműködés szimbóluma is - méltatta a városi életminőség javítása és a fenntartható közlekedés szempontjából is mintaértékű kooperációt Bécs város polgármestere, Michael Ludwig. A projekt turisztikai szempontból is jelentős, mivel a két főváros turisztikailag frekventált belvárosát köti össze, így biztosítva az élményszerű és komfortos közlekedés. A Twin City Liner az összes jelentős tour operator ajánlatában szerepel, hiszen a hajó csoportos utazásokra és 2in1 city break programokra egyaránt alkalmas. A legolcsóbb teljes árú jegy egy viszonylatra már 20 eurótól elérhető, míg a captain loundge-ban utazva  45 euróba kerül a menetjegy. A hajó avatását követő sajtótájékoztatón és az első próbaúton Bécs és Pozsony között több informális beszélgetés témája volt, hogy vajon mikor lesz hasonló összeköttetés Bécs és Budapest között....

Kommentar schreiben

Kommentare: 0