· 

Adventi gondolatok 2021 decemberében

auf Deutsch

„A világ már soha nem lesz olyan, mint amilyen volt. / Látjuk a fényt az alagút végén. / Minden más lesz, mint korábban volt. / A járvány mindannyiunkat megváltoztat.”  - ugye ismerősek ezek az idézetek? Hányszor, de hányszor hallottuk ezeket a frázisokat az elmúlt évben? Aztán mégis sok szempontból az élet ment a maga útján tovább, s így volt ez a turizmus világában is. Nyáron, amikor alábbhagyott a járvány szorítása, ismét megteltek a repülők utasokkal, a szállodák vendégekkel, a strandok fürdőzőkkel: közel olyan nyarunk volt, mint korábban, ahogy az lenni szokott. Újra beleléptünk ugyanabba a folyóba. A döntéshozók, menedzserek ismét örömmel újságolták egymásnak a „rekord nagyságú forgalomról” és a „soha nem látott” vendégszámról szóló híreket. Sokan felbátorodva a „növekedési perspektíváktól” újabb és újabb rekordok elérését helyezték kilátásba, hogy „túlszárnyalhassuk” még a járvány előtti eredményeket is. Aztán újból eljött az ősz, sokasodtak a baljós árnyak, majd Ausztriában ismét bekövetkezett az, amit korábban mindenki cáfolt: elrendelték a teljes országos lockdownt. Másfél éven belül immár negyedszerre.

 

A mostani adventünk idején egy évvel visszatekintve olybá tűnhet, mintha semmi sem változott volna. Ülünk a pácban, miközben a turizmus újraindításáról beszélünk. Hogy valóban újraindulásról és ne folyamatos bukdácsolásról beszélhessünk, új irányra van szükség. Úgy gondolom, akkor járunk el helyesen, ha szembenézünk a valósággal. Az utazási szokásainkat és elvárásainkat kell megváltoztatni! E helyütt is többször érveltem már amellett, hogy a fenntarthatósági szempontokat előtérbe kell helyeznünk. Mind az utazási ajánlatok megalkotásakor, mind elvárásaink megfogalmazásakor újra ki kell raknunk a turizmus összekuszálódott Rubik kockáját. A kimerült gazdasági erőtartalékok mellett a szellemi akkumulátorokat is fel kell tölteni, hogy felvértezve álljunk ne csak az új év, hanem egy új világ küszöbére. Egy körforgásos turizmusgazdaság alapjainak lerakásával talán biztosíthatjuk, hogy tíz, húsz, vagy ötven év múlva is beszélhessünk még boldogító utazásokról. A turizmus területén az újturizmus világához vezető utat keressük a Kollegákkal ebben az évben indult podcastunkban is. Magyar nyelven értő Olvasóinknak ezúttal is ajánljuk figyelmébe Dunakavicsok turisztikai podcastunkat, amelyek hónapról hónapra szállítja a „továbbgondolásra gondolt gondolatokat.” Mivel egyikünknél sincs a bölcsek köve, de közösen feltalálhatjuk a jövőt – vallják a műsor szerkesztői és Hallgatói.

 

A turizmus területén dolgozó tanácsadóként az elmúlt időszakban folyamatosan gyűjtöttem, közvetítettem a jó gyakorlatokat és leleményes megoldásokat. Igyekeztem javaslatokat tenni, amelyek az ágazat mielőbbi és tartós talpra állítását szolgálják. Magyar és osztrák Kollégákkal együtt közösen gondolkodunk és készülünk az újturizmus világának felépítésére. Egy korábbi, de aktuális bejegyzés a témában ITT található.

 

Együtt sikerülni fog, ebben biztos vagyok! Az év vége felé közeledve pedig e helyütt is fontos kiemelnem: köszönettel és hálával tartozom mindenkinek, akiktől a mögöttünk hagyott nehéz időszakban tanácsadói munkámhoz bizalmat és küldetést kaptam. Köszönet mindazoknak, akikkel az osztrák és magyar turisztikai kapcsolatok erősítése, az újturizmus világának  építése érdekében végzett munka sikerében osztozhattam. Advent reményt ad a sikeres folytatáshoz, valamint egy - remélhetőleg már személyes találkozásokban is gazdag - víg esztendőre! Ne feledjük: a nagy dolgok nehéz és egyszerű körülmények között születnek!

 

Addig is tiszta szívvel bizakodva mondjuk és hirdessük: adventus Domini!

***

Adventi hírlevelem ITT olvasható. Ha nem kapta meg és szeretne feliratkozni a további hírlevelekre, ITT megteheti. Örülök minden találkozási lehetőségnek:-)

***

Kommentar schreiben

Kommentare: 2
  • #1

    Ihasz Kata (Freitag, 17 Dezember 2021 08:32)

    Nagyon boldog Ünnepet Nektek Balázs és Család! Legyen mindannyiunknak sikeres a következő éve, de leginkább maradjunk egészségesek és szeressük továbbra is a habos kávét ! :-) Puszillak! Kata

  • #2

    aiPxvpay (Donnerstag, 18 August 2022 03:22)

    1