· 

AT/HU turisztikai helyzetkép - 2021. április

Májustól jelentéseink ITT olvashatóak!

Az idei április kezdete egybeesik a Húsvéttal, a feltámadás és a remény ünnepével. E szimbolikusnak is tekinthető egybeesés különös üzenetet hordoz a turizmus területén tevékenykedők, az ágazat iránt elkötelezett kollegák, valamint az utazni vágyók számára egyaránt. A hónap elején gondolataink még a nélkülözés, a hiány és szenvedés körül járnak, de már erősen ott a remény, hogy a hónap vége felé talán megérezhetjük a szabadság friss fuvallatát. A járvány és a védekezés elhúzódó küzdelméből reményeink szerint hamarosan az utóbbi kerekedik felül, amely a feltámadás perspektíváját hordozza a turisztikai ágazat számára is, - remélhetőleg minden tekintetben. Oltás, tesztelés, okos és ügyes higiéniai koncepciók, valamint megalapozott, az új turizmus világába vezető stratégiák. Ezek a lépések szükségesek az újrakezdéshez, visszatéréshez… A GD Consulting friss cikksorozatában áprilisban is folytatja napi beszámolóit a sok szempontból kísérleti labornak tekintett Ausztriából. A több mint egy éve tartó folyamatos "korona-akadályverseny" során milyen megoldásokkal, gyakorlattal segítik az ágazat talpra állását, milyen praktikák és megoldások léteznek az erőgyűjtéshez, hogyan készülhetünk az újturizmus világára? E kérdések foglalkoztatnak mindannyiunkat. Bízunk benne, hogy az újrakezdés után most már nem kell ismét visszafordulni, s immár lassan de biztosan felívelő pályára állhatunk gazdasági-, társadalmi-, környezeti-, lelki vonatkozásokban egyaránt. E gondolatok mentén készítjük e havi alább beszámolóinkat…  Április előtti összefoglalónk ITT olvasható. Kapcsolódó hírek, érdekességek a jövő turizmusával foglalkozó Dunakavicsok turisztikai podcast adásaiban pedig ITT.

Borítókép: Távolságtartásra figyelmeztető tábla Bécs belvárosában / Nyitókép: elzárt vendéglátóterasz a bécsi Pestis-oszlopnál - © GD Consulting/Kovács Balázs

 

Áprilisban történt (kronológiailag lentről felfelé haladva)

*** 17. naptári hét ***

  • Május elsejétől új kongresszus-támogatási alapot hoz létre Bécs városa. A kongresszusi üzletág fellendítése érdekében az üzleti találkozókat és kongresszusokat támogató alapból városi forrásból tudja finanszírozni az jelentősebb események Bécsbe vonzását a Wien Tourismus kongresszusi irodája. Az új szolgáltatás és finanszírozási alap létrejöttét a Budapest újranyit! online konferencián jelentette be Norbert Kettner, a Wien Tourismus igazgatója. „A támogatás keretét az európai és a nemzeti szabályozásosokkal összhangban  hoztuk létre. Összesen 4 millió eurónk van a programra, amellyel 2023 végéig támogathatunk különböző üzleti rendezvényeket. Mivel a járvány miatt főleg hibrid találkozókról beszélünk, lesz, aki személyesen vesz majd részt a városban tartott konferenciákon, lesz aki online követheti majd őket” – ismertette a részleteket Norbert Kettner. További információk ITT és  ITT.

  • Élénk foglalási kedvről számolnak be az osztrák szálláshelyek. A május 19-ei országos nyitás céldátumra sok ausztriai szálláshely tervezi, hogy megnyit, bár vannak, akik még kivárnak. Ausztria tartományai közül egyedül Bécsben nem született meg még döntés a nyitás pontos dátumáról, amely komoly versenyhátrányt jelent a főváros turizmusa számára – vallja az osztrák gazdasági kamara szállodai tagozatának elnöke, Susanne Kraus-Winkler. AZ ORF által készített szállodai körképből kiderült, hogy pünkösdre már nagyon élénk foglalási kedvet tapasztalnak az osztrák szállodák. Nyár második felére még viszonylag könnyen lehet szállást foglalni, bár a tóparti szállodák, a falusi vendéglátás szálláshelyei, valamint a wellness-létesítmények közül többen már közel vannak a teljes foglaltsághoz. A városi és üzleti szállodák foglaltsága egyelőre elmarad az átlagtól – foglalható össze az aktuális osztrák szálláshely körkép. További részletek ITT.
  • Ausztria folytatja a turizmusban dolgozók tesztelését. Mint ahogy arról beszámoltunk Ausztria szövetségi szinten május 19-től tervezi a turizmus újraindítását. A szállodák és vendéglátó egységek megnyitása szigorú járványügyi intézkedések keretében történik, amely egyszerre garantálja a  turizmusban dolgozok és a vendégek egészségét és személyes biztonságát. Elisabeth Köstinger turisztikai miniszter a szakmai szervezetek képviselőinek írt közleményében jelezte, hogy az osztrák állam továbbra is biztosítja a turisztikai munkaerők ingyenes és hatékony tesztelésnek megszervezését. A „biztonságos vendéglátás” projekt keretében az elmúlt évben 1,2 millió PCR tesztet végeztek a szállodák és éttermek vendégtérbe dolgozó munkatársainál. További információ ITT.
  • A turizmus újraindítása komolyabb dolog, mint a lábosok megforgatása. Kemény hangvételű közleményben mielőbbi perspektívát követel a bécsi szállodások számára az osztrák szállodaszövetség (ÖHV) elnöke, Michaela Reitterer. Az ÖHV arra reagált ilyen hevesen, hogy Bécs városvezetése jövő hétre napolta a döntést arról, hogy a bécsi szálláshelyek is megnyithatnak-e május 19-én, ahogy ezt szövetségi szinten a kormány javasolta, vagy várniuk kell a már sokadjára halogatott időpontra. Bécsben minden kilencedik munkahely a turizmushoz kötődik, az ágazatnak perspektívára van szükség, ez alapján lehet csak felelős döntést hozni – érvel az ÖHV elnöke. A felkészülési idő több hét, hiszen nem a lábosokat kell megforgatni, hanem munkaerőt kell toborozni, szerződéseket kell kötni, a készleteket fel kell tölteni, s a szobákat előre el kell adni. Ezt nem lehet pár nap alatt lebonyolítani – foglalható össze az ÖHV közleménye, amely ITT olvasható.   
  • Bécs május 3-tól enyhít a szigorú zárlaton. Mint arról korábban hírt adtunk, Ausztriában regionális különbségek is megmutatkoznak a járványhelyzet kezelése terén. Erre példa, hogy Bécsben és Alsó-Ausztriában április eleje óta jelenleg is 24 órás kijárási korlátozás van érvényben, miközben más tartományokban az üzletek, - ha szigorú elírások mellett is, de - nyitva tarthatnak. Michael Ludwig Bécs város polgármestere járványügyi szakértőkkel való tanácskozását követő sajtótájékoztatóján, április 27-én bejelentette, hogy május 3-tól Bécs is enyhít a járványügyi szabályokon. Ennek értelmében megnyithatnak az üzletek, múzeumok és állatkertek, valamint a testközeli szolgáltatást nyújtó vállalkozások: mint fodrászok, masszőrök, kozmetikusok. Ez utóbbi szolgáltatáscsoport igénybevétele azonban 48 óránál nem régebbi antigén teszt, vagy 72 órán belüli PCR teszt bemutatása szükséges. Az FFP2 maszkok viselése, valamint a távolságtartás követelménye azonban továbbra is általános főszabály. A tesztelés alól mentesülnek az elmúlt fél évben a betegségen bizonyítottan átesettek.  A turisztikai szolgáltatások (vendéglátás, szállodák) újraindításának ütemtervéről jövő héten dönt Bécs város vezetése, hogy illeszkednek-e a szövetségi szintű május 19-ei dátumhoz, vagy attól eltérő, szigorúbb szabályozást valósítanak meg. Az enyhítéseket a bécsi kórházakban némileg enyhülő járványügyi helyzet teszi lehetővé, de a helyzet még így is messze van az ideálistól: az intenzív kapacitás harmadát még mindig a koronavírusban megfertőződött paciensek teszik – utalt a helyzet komolyságára és labilis voltára a bécsi polgármester. További információ ITT.
  • Minden idők legnagyobb infrastruktúra beruházással készül az ÖBB a jövőre. Az osztrák államvasút (ÖBB) elmúlt évi forgalma csaknem 40 százalékkal csökkent az utolsó „békeévnek „számító 2019-es esztendő forgalmához képest. A 477 milliós korábbi utasszám 2020-ban 287 milliósra zsugorodott, amely utoljára az 1980-as évek végén volt ilyen alacsony.  Ennek ellenéra a vasúttársaság adózás előtti eredménye, mintegy 59 millió euróval pozitív marad, amely elsősorban a bevezetett megszorításoknak, megtakarításoknak, valamint az állami támogatásnak köszönhető.  A közel 42 ezer munkavállalót foglalkoztató állami vállalat stabil alapokra építhet a jövőben is, ismertette az elképzeléseket és eredményeket Andreas Matthä vezérigazgató. 2020-ban is közel 2,6 milliárd eurót fektettek Ausztriában a  vasúti infrastruktúra modernizálására. 2021-2026 között pedig további   17,5 milliárd euró beruházás várható e területen. A nyári utazási forgalom élénkülésével május 24. követően számít az ÖBB: ekkortól indulnak útnak a higiénikus feltételeket és biztonságos utazást garantáló éjszakai nightjet szerelvények. Újdonság idéntől az amszterdami járat, júniustól pedig már Trieszt is elérhető lesz éjszakai járattal az osztrák fővárosból. Ez év végtől pedig Bécs-Párizs kapcsolat is megvalósul e modern szerelvénytípussal. További információk ITT.
  • Vegyes a "nyitási terv" fogadtatása. Míg az osztrák parlamenti ellenzéki pártok kifogásolják a bejelentettet nyitási tervet, addig a gazdasági élet szereplői és az osztrák tartományok vezetői többnyire üdvözlik a kormányzati elképzeléseket. Az óvatosság hangja azonban ez utóbbi körből is kihallható. Az ellenzék elsősorban a számos szigorú megkötést, mint a maszkhasználat, távolságtartás, tesztelés, illetve majdan a zöld útlevél bevezetése okozta korlátozások nagy számát és mértékét kifogásoljak, érvelésük szerint ezen intézkedések mentén nehéz „szabad életről” beszélni. Az osztrák tartományok vezetői közül Michael Ludwig, Bécs tartományfőnöke, egyben polgármestere jelezte, hogy szakértőkkel való további konzultációt követően később tudnak csak dönteni arról, hogy a szövetségi szintű intézkedésekkel azonos mértékben és ütemben valósítják-e meg a nyitási tervet. Harald Mahrer, az osztrák gazdasági kamara (WKO) elnöke ugyanakkor jelezte, hogy tiszta és egyértelmű újranyitási forgatókönyvet vázolt fel a kormány, amelyre kellő felkészülési időt is hagytak, így garantálva látják, hogy a gazdasági élet szereplői összehangoltan és egy irányba húzhassanak. További részletek ITT.

*** 16. naptári hét ***

  • Frissítve! Update: 04.28. Ausztria május 19-én megnyitja határait a külföldi turisták előtt. Sebastian Kurz osztrák kancellár április 23-ai sajtótájékoztatóján ismertette a „Nyitási Bizottság” által kidolgozott intézkedéseket, amely  Ausztria újraindításának részletes ütemtervét tartalmazza. Ennek értelmében május 19-től a turizmus, gasztronómia, kultúra, sport és a rendezvényszektor szolgáltatói ismét megkezdhetik tevékenységüket. Általános szabály, hogy a szolgáltatásokhoz való hozzáférés egységes feltétele a "zöld útlevél" lesz. Ez az eljárás esélyegyenlőséget biztosít mindazok számára: akik beoltásra kerültek, a COVID-19 betegségen átestek, vagy negatív teszttel rendelkeznek. Az FFP2 maszkhasználat, távolságtartás és a regisztráció is kötelező előírás lesz. Május közepére megközelítőleg 3 millió lesz a beoltottak száma Ausztriában, s folytatják a kiterjedt ingyenes tesztelési lehetőségek biztosítását, amelyek együttesen szolgálják a járvány visszaszorítását - hangsúlyozta a kancellár. Az éttermek kül- és beltérre egyaránt megnyithatnak, egy asztalnál kültéren 10 felnőtt, míg beltéren 4 felnőtt, illetve a hozzájuk tartozó gyerekek ülhetnek. Fogyasztás csak ülve engedélyezett. Szabadtéri rendezvényeken kültéren 3000 fő tartózkodhat, beltéren pedig 1500 fő: feltétel, hogy beazonosíthatóan és nyomon követhetően legyenek a vendégek leültetve. Fontos ugyanakkor, hogy jegyeket a létesítmények összbefogadóképességének 50 százalékáig lehet csak eladni. Nem ültetett formában szervezett rendezvények esetében a maximum létszámkorlát: 50 fő. A wellness létesítményekben és fitneszközpontokban 20 négyzetméter per főben szabják meg a létszámkorlátot. A kancellár ismertetése szerint május 19-től a határok a külföldiek előtt is megnyitnak, karantén-kötelezettséget csak a súlyosan fertőzött országok esetében tartják fent. Júniustól a szigorú járványügyi korlátozások (maszkviselés, létszámkorlát, regisztráció, távolságtartás, belépő tesztelés) fokozatosan kerülnek majd feloldásra. Július elsejétől már az éjszakai vendéglátás is engedélyezett lesz. Elisabeth Köstinger turizmusért felelős miniszter a részletszabályok ismertetésekor kitért arra, hogy az asztalok között az éttermekben 2 méter távolságot szükséges tartani. A záróra mind a vendéglátóhelyeken, szállodákban, kulturális létesítmények esetében egységesen este 10 óra lesz. Minden egységnek saját higiéniai koncepcióval és covid referenssel kell rendelkeznie a biztonságos üzemeltetés érdekében. A nemzetközi utazás feltétele nyártól az EU-ban egységesen bevezetett zöld útlevél lesz – ismertette a terveket Elisabeth Köstinger. A kancellár kérdésre válaszolva elmondta, hogy az egészségügyi minisztérium dolgozik azon, hogy a teszteredményeket, az oltási igazolást, vagy a védettségi igazolást tartalmazó dokumentum digitális formában is bevezetésre kerülhessen. A tartományok egyéni, - az általánosnál szigorúbb - szabályokat is bevezethetnek a járványügyi helyzetnek megfelelően. A jelenléti oktatás teljes osztályok számára május 17-től indulhat meg Ausztriában. További részletek ITT és ITT és  ITT.  Zöld útlevél bevezetésének tervezett lépéseiről, valamint a várható beutazási szabályokról az ORF magyar adásának összefoglalója ITT és ITT.
  • Ausztriában tovább bővítik a rendezvényszervezők támogatási lehetőségeit. Mint arról korábban hírt adtunk, Ausztriában idén januártól egy 300 millió eurós keretösszegű védernyő biztosítja a rendezvények megszervezését. Annak érdekében, hogy a rendezvényszervezők tervezni tudjanak, s merjék elkezdeni az előkészítő munkát, az osztrák állam a Turizmus Bankon (ÖHT) keresztül fedezet biztosít számukra. A konstrukció keretében, amennyiben a rendezvények a járványügyi helyzet miatt később mégis meghiúsulnának, az ÖHT a szervezéssel kapcsolatos és nem behajtható költségeket megtéríti  a rendezvényszervező cégeknek. Elisabeth Köstinger turisztikai miniszter közleménye szerint nyártól 10 millió euróra (!) emelik a vállalkozásonként (!) adható támogatás mértékét, ezzel is ösztönözve a nagyrendezvények és fesztiválok megtartást, illetve azok előkészítését. Az eredetileg nyárig tervezett konstrukció időbeli hatályát az elhúzódó járványhelyzet miatt ez év végig kitolják. További részletek ITT.
  • Lelkesítő videóüzenet elkészítésére buzdítják az osztrák turisztikai szakmát. Mint arról korábban hírt adtunk, „Auf geht’s” mottó alatt, az újraindítást és a turizmus működésének középtávú feltételeit meghatározó turizmus konferenciát szervez az ausztriai turizmusért felelős minisztérium. Körlevelükben arra buzdítják a szakmát, hogy egy rövid, optimista videóüzenetet küldjenek a munkahelyük emblematikus helyszínéről. Az elkészült filmösszeállítást a konferencián mutatják be. További információ ITT.
  • Belföldi forgalomélénkítő kampányt indít az Österreich Werbung. Az osztrák turisztikai marketingszervezet az Österreich Werbung április 26-tól egy hónapos belföldi forgalomélénkítő kampányt indít. A nagyszabású akció médiapartnere ausztriai leghallgatottabb rádióadója: az Ö3 csatorna lesz. Nyereményjátékkal színesített kampány célja, a sokoldalú belföldi turisztikai ajánlatok és lehetőségek bemutatása. A turisztikai ajánlatok város és kultúra, fürdők és wellness, valamint sport és természet tematika mentén kerülnek bemutatásra. További részletek ITT.  
  • A turizmus újranyitását „belépő teszteléshez” kötik majd Ausztriában. Mint arról korábban (alább) beszámoltunk: Ausztriában május közepétől tervezik a turisztikai ágazat újraindítást is. A nyitás részleteit az úgynevezett „Nyitási Bizottság” dolgozza ki, amelynek javaslatait a napokban mutatják be. Természetesen a GD Consulting blogjában erről is beszámolunk majd. Amit már most tudni lehet, hogy a kereskedelmi egységektől eltérően a vendéglátás és szállásadás területén szigorú előírások lesznek, a szolgáltatásokat csak negatív teszt birtokában lehet majd igénybe venni – nyilatkozta a témában a közszolgálati rádiónak Sebastian Kurz osztrák kancellár. További információ ITT és ITT.
  • Óvatosak az osztrák szállodások. Az ORF szállodai szakemberek körében végzett körképe szerint vegyes a fogadtatása a május közepi nyitás lehetőségnek. A vélemények abban egységesek, hogy a higiéniai koncepciók és a belépő tesztelés rendszere készen áll, az nem jelenthet problémát. Ugyanakkor a főleg nemzetközi vendégkörre specializálódott szálláshelyek esetében a május közepe még túl korai lehet a nyitás szempontjából, így vélhetőleg sokan kivárnak, nehogy egy „korai” nyitás más problémákat hozzon magával júniusban – foglalhatóak össze sommázva a vélemények. További információ ITT.
  • Ideiglenesen felfüggesztette „vakcina-útjait” az osztrák vállalkozás. Ameddig az Európai Gyógyszerügyi Hatóságtól nem kapja meg a Szputnyik V oltás az EU-s forgalmazási engedélyt, addig felfüggesztik a Moszkvába és Szentpétervárra tervezett utak szervezését. Erről tájékoztatta az érdeklődőket a „vakcina-utakra” szakosodott portál mögött álló osztrák médiatulajdonos és üzletember: Christian W. Mucha. Érvelése szerint az utak szervezését bonyolító utazásszervező partnere hosszas jogi mérlegelés után döntött úgy, hogy csak olyan oltóanyagokat kíván biztosítani, amellyel a zöld útlevél életbe lépését követően garantálható a beoltottak nemzetközi utazásának teljeskörű lehetősége. Április közepén a impfreisen.at portál nyilvántartása szerint már több mint 20 ezren regisztrálták magukat az Ausztriából induló „vakcina-útakra”. Mint arról korábban hírt adtunk az utazási ajánlatokat kb. 3000 és 30.000 euró közötti áron, három árkategória és szolgáltatáscsomag alapján előzetes ajánlatkérés után lehet foglalni. Az utazási portál tájékoztatása szerint az utakat Ausztriában bejegyzett utazási iroda szervezi, partnerségben profi orvosi csapattal, akik a helyszínen a vendégek rendelkezésére állnak. Az utazási portálon olvasható tájékoztató szerint Christian W. Mucha kezdeményezése mögött "az Európai Uniós oltásbeszerzés kudarca áll, amely következtésben a tagországokban szűk keresztmetszet alakult ki az oltások leszállítása terén, illetve a lakosság átoltása vontatottan halad". A kezdeményezést a leírtak szerint szociális, jótékonysági szempontot is mozgatják, hiszen rászorultsági alapon minden tízedik utas térítés nélkül utazhat. A „vakcina-utak” érkezési sorrendben foglalhatók. Az utasok „hivatalosan” üzleti úton vesznek részt, az oltásokat külön szervezés keretében biztosítják a helyszínen – így az utak az adóból költségként leírhatók, érvel a konstrukció várható sikere mellett a Mucha Verlag tulajdonosa, ötletgazda. További információ ITT.

*** 15. naptári hét ***

  • Frissítve! Ausztriában az április 29-ei online Turizmus-konferencián dördül el a startpisztoly. +++ Vakító fény az alagút végén. Az osztrák turizmusgazdaság újraindításának a tervét a szakmával közösen dolgozza ki Elisabeth Köstinger által vezetett minisztérium. A tervek szerint az április végén megrendezett online konferencia adja meg a jelet, ekkortól kezdődik az újraindítás forgatókönyvének végrehajtása és a finomhangolás. Az ausztriai turizmusban megoldandó problémákat a szakértők három csomagra bontják, amelyre megoldást kell találni az ágazat működőképességének biztosítása érdekében. 1.) A rendkívül alacsony tőkeellátottság miatt szükség lesz további gyors áthidaló megoldásokra. 2.) További kihívás: a munkaerő más ágazatokba történő elvándorlásának megfékezése, munkaerő toborzás támogatása az újraindított turizmus igényének megfelelően. Becslések szerint a korábban az ágazatban dolgozók 20 százaléka máshol keresett munkát. 3.) A főleg nemzetközi turizmusra koncentráló városi- és konferenciaturizmus helyzetének kiemelt segítése. Elisabeth Köstinger miniszter reményét fejezte ki, hogy ősszel - az egységes európai digitális útlevélnek is köszönhető - már nagyobb konferenciák is megrendezésre kerülhetnek Ausztriában. A miniszter véleménye szerint: "már vakító fény látszik az alagút végén." További részletek ITT. Update: (04.18.) Az április 29-ei - nagyszabású, a szakma széles köre számára részvételt biztosító - online turizmuskonferenciát követően, további virtuális szakmai fórumok kerülnek megrendezésre, amelynek célja középtávon perspektívát biztosítani az ágazatnak, s az ahhoz szükséges teendőkről szakmai konszenzust kialakítani. A virtuális szakai találkozók és munkacsoportok eredményét június végéig összegzi és mutatja be a szövetségi turisztikai minisztérium. Az egyeztetési és a turizmus "felfuttatásának" ausztriai stratégiai folyamatról a GD Consulting a továbbiakban is folyamatosan beszámol.
  • Frissítve! Munkában az osztrák „Nyitási Bizottság.” Ausztriában a gazdaság- és a közélet fokozatos és szabályozott újranyitása érdekében megkezdte munkáját az úgynevezett „Nyitási Bizottság”, az Öffnungskommission. A szövetségi kormány, a tartományok képviselőiből, valamint járványügyi szakértőkből álló munkacsoport dolgozza ki a turisztikai ágazatra is vonatkozó ajánlásokat, az újranyitás feltételeit és annak ütemezést. A bizottságnak tagja, Elisbeth Köstinger turizmusért felelős miniszter is. Az irányelveket a bizottság már rögzítette, amely közül az egyik legfontosabb szempont: „Outdoor vor Indoor”, azaz első körben a szabad térben megvalósítható kontaktusok kapnak nagyobb szabadságot az újranyitás kapcsán. Mint ahogy arról korábban beszámoltunk: Sebastian Kurz osztrák kancellár a turizmussal kapcsolatban a közelmúltban kifejtette: „mindannyian nagyon vágyunk már arra, hogy a sport, kultúra és turizmus szolgáltatásai ismét hozzáférhetőek legyenek." Májustól állhat be a fordulópont az átoltottság tekintetében, s ekkortól elkezdődhet az újranyitás, amely lehetővé teszi, hogy a több százezer embert foglalkoztató ágazat ismét magára találjon, s a vállalkozások ne legyenek többé állami segítségre szorulva. További részletek ITT. Update (04.16): Az osztrák utazási irodák szövetsége (ÖRV) üdvözli a zöld útlevél bevezetéséről szóló bejelentését. Sürgetik ugyanakkor a beutazási- és karanténszabályok mielőbbi megváltoztatását, hogy az oltással, negatív teszttel, vagy védettséggel rendelkezőknek ne kelljen 10 napra karanténba vonulniuk. További részletek ITT.
  • Ausztriában teszt-automatával is készülnek a turizmus újraindítására. Salzburgban már önkiszolgáló automatából is vásárolható gyorsteszt és COVID-higiéniacsomag. A leadersnet.at tudósítása szerint a Safety-Shop elnevezés alatt az automatát üzemeltető vállalkozás ezzel 7/24 órás szolgáltatással kíván hozzájárulni a vendéglátó-egységek újranyitásához, illetve ezt követően azok biztonságos üzemeltetéséhez. Mint arról korábban hírt adtunk Ausztria „világbajnok” a lakosságarányos tesztelést illetően.  Az országos lefedettséget, valamint széleskörű és ingyenes tesztelési lehetőséget biztosító osztrák állami tesztstratégia mellett számos párhuzamos tartományi- és magánkezdeményezés is szolgálja a lakosság könnyű és gyorsan hozzáférhető tesztelésének biztosítását. Ennek egyik példája, hogy Bécsben az ingázókra is kiterjesztették az ingyenes PCR-tesztelési lehetőséget. Az osztrák gazdasági kamara (WKO) tájékoztatása szerint a koronavírus elleni védekezésben az oltás, a megelőzési koncepció és a tesztelés hármasa adja a leghatékonyabb megoldást. Ennek jegyében április közepétől az ingyenes PCR típusú tesztelési lehetőséget Bécsben kiterjesztették az ingázókra is. A tesztcsomaghoz egy egyszerű online regisztrációt követően lehet hozzájutni a REWE áruházlánc bármelyik üzletében. Az otthon - magyar nyelvű használati utasítással - is elvégezhető tesztelést követően a mintát szintén a bolthálózathoz tartozó benzinkutaknál, élelmiszerboltokban, vagy drogériákban lehet leadni. Az eredményről sms-ben kapnak az érintettek értesítést, az igazolás 72 órán keresztül érvényes, bizonyító erejű hivatalos közokirat. További információ és regisztráció ITT.
  • Vendéglátóteraszok kialakítást, felújítását, bővítését is támogatja az osztrák kormány. Az osztrák turizmusbankon keresztül (ÖHT) a vendéglátóhelyek meglévő teraszainak, kerthelyiségeinek átalakítására, felújítására, bővítésére, komfortosítására is igényelhető támogatás Ausztriában. A minimum ötezer euró, maximum 100 ezer euró értékű beruházások legfeljebb 20 százalékát térítik meg az igénylőknek. Az akció célja a szövetségi turisztikai minisztérium „Biztonságos vendéglátás” kampányának keretében a szabadtéri vendéglátóhelyek kapacitásnak növelése, az ágazat siekeres újraindításának megvalósítása. A támogatás április közepétől szeptember végéig  igényelhető. További részletek ITT.  
  • Aktuális járványügyi adatok AT/HU. Április 15-ei állapotnak megfelelően Ausztriában és hazánkban a következőképpen írható le a járványügyi helyzet. Elvégzett tesztek száma: 27,2 millió! (AT) – 5,0 millió (HU); aktív COVID-19 betegek száma: 46,5 ezer (AT) – 272 ezer (HU); járvány eleje óta a beazonosított fertőzöttek száma: 581 ezer (AT) – 737 ezer (HU); COVID-19-ben elhunytak száma: 9.530 (AT) – 24.521 (HU); kórházi kezelésre szoruló COVID-19 betegek száma: 1.752 (AT) – 9.848 (HU); intenzív ellátásra szoruló COVID-19 betegek száma: 596 (AT) – 1156 (HU). Felgyógyultak száma a járvány kezdete óta: 525 ezer (AT) - 440 ezer (HU); Beadott COVID-19 elleni oltások száma: 2,3 millió (AT) – 3,1 millió (HU). Ebből az emlékeztető oltást is megkapott egyének száma: 658 ezer (AT) – 1,3 millió (HU); Adatok kerekítve: 2021.04.15. 12 órai állapotnak megfelelően. További információ ITT és ITT. Járványügyi szakértők szerint a harmadik hullám Ausztriában is elérte tetőzését. Ezzel kapcsolatban további információ ITT.
  • A vírus nem ismer határokat! Szemléletes animációban foglalta össze a Kronen Zeitung cikke a világjárvány európai kontinensen való terjedésének első-, második- és harmadik hullámának időbeli és területi alakulását. A cikk és a benne lévő animációk megtekinthetőek ITT.
  • Idén a tavalyinál is kisebb vendégforgalommal számol az osztrák WIFO kutatóintézet. Ha a járványügyi korlátozások május közepétől lehetővé teszik a szállodák és vendéglátóhelyek újbóli megnyitását Ausztriában, illetve ha június közepétől a főbb küldő-piacokról már engedélyezett lenne Ausztriába a beutazás, ez esetben is komoly visszaeséssel számol friss prognózisában az osztrák WIFO kutatóintézet. A WIFO előrejelzése szerint a tavalyi évhez képest idén további 20 százalékkal csökkenhet Ausztriában a vendégéjszakák száma, amely a rekordévnek számító 2019-es bázishoz képest a forgalom megfeleződését jelentheti. További részletek ITT.
  • Frissítve! Bécsben és Alsó-Ausztriában májusig marad a zárlat. A bécsi városvezetés járványügyi szakértőkkel való konzultációt követően bejelentette, hogy május 2-ig meghosszabbítja a járványügyi zárlatot.  Bécs városa polgármestere Michael Ludwig április 12-ei sajtótájékoztatóján ismertette a részleteket, miszerint továbbra is csak az alapvető ellátást nyújtó üzletek lehetnek nyitva: a szállodák, éttermek zárva maradnak. Május 2-át követően azonban elképzelhető a turisztikai szektor fokozatos újraindítása. Az iskolákban a diákok a tervezett április 19. helyett április 26-tól térhetnek vissza az oktatási intézményekbe jelenléti oktatásra. Alsó-Ausztria már csatlakozott, Burgenland viszont még kivár a korlátozások újbóli meghosszabbításával. Mint ahogy arról korábban beszámoltunk Ausztria április elejétől kialakult járványügyi helyzetben három részre szakadt, mint a „középkori Magyarország.” Vorarlberg a tesztlabor, ahol március közepétől megvalósult a nyitás és a vendéglátó egységek is üzemelhetnek, mind beltéri, mind kültéri használatra. Külön egység Ausztria középső része, ahol áprilisban eddig sem lazítás, sem pedig szigorítás nem került bevezetésre. A harmadik országrész: Kelet-Ausztria, ahol április 2-tól gyakorlatilag a karácsony előtti zárlathoz (lock down) hasonló leállás kezdődött. E korlátozás időtartamát hosszabbították most meg május 2-ig. További részletek ITT. Update (04.14). Burgenland április 19-től feloldja a 24 órás kijárási korlátozást és szigorú járványügyi előírások mentén lehetővé teszik a tartományban az üzletek újbóli megnyitást, illetveaz iskolákba is visszatérhet a jelenléti oktatás. A turizmus újraindításra egy későbbi nyitási terv keretében kerülhet sor. További információ ITT.
  • Frissítve! Ausztria továbbra is sürgeti az egységes zöld útlevél EU-s szintű bevezetését. Mint arról korábban hírt adtunk, Elisabeth Köstinger osztrák turisztikai miniszter kezdeményezésére március 29-én 12 EU-s tagállam turizmusért felelős minisztereivel tartott „turisztikai csúcs” után közös prioritáslistát fogadtak el. A hét pontból álló listát időközben beterjesztették az Európai Bizottság és az Európai Parlament döntéshozó szervei felé, adta hírül közleményében az osztrák turisztikai minisztérium. A hét pontos előterjesztés értelmében a tagállamok szorgalmazzák a zöld útlevél legkésőbb 2021 júniusig való egységes bevezetését az Európai Unióban. Fontos követelés az utazás szabadságának visszaállítása a járványügyi korlátozások ellenére, továbbá a zöld útlevélnek garantálni kell a diszkriminációmentességet. Ennek értelmében egyenjogúként kell kezeli az oltással rendelkezőket, - vagy oltás hiányában - a negatív teszttel, illetve védettséggel rendelkezőkkel. A prioritáslista további pontjaként tagállami hatáskörbe szükséges tartani a zöld útlevélhez társítható egyéb kedvezmények szabályozását, mint például a belépési szabályok alakítása kulturális rendezvényekre. E tagállami rendelkezéseknek azonban transzparensnek kell lenniük. A zöld útlevél technikai elfogadásának feltételeit a tagállamoknak azonos módon szükséges biztosítani. Továbbá pontja a listának, hogy a harmadik országokból beutazók számára közös szabályozás kerüljön elfogadásra. A prioritáslistán szereplő pontok mielőbbi átültetése érdekében a tagállamok szakmai szervezeteinek szoros együttműködésre van szükség. Az európai döntéshozóknak gyorsan kell cselekedniük, hogy az utazás szabadsága mielőbb visszaállhasson – szögezte le közleményében Elisabeth Köstinger miniszter. A részletek a  szövetségi turisztikai minisztérium „biztonságos vendéglátás” honlapján ITT olvashatóak. Update (04.15.) Elisabeth Köstinger turisztikai miniszter üdvözölte, hogy immár 27 tagállam felsorakozott az Ausztria által kezdeményezett zöld útlevél kezdeményezéshez, s elkészülhetett az EB ezzel kapcsolatos rendelet-tervezete. Most már az Európai Parlamenten a sor. Az osztrák turisztikai miniszter továbbra is mindent megtesz, hogy a kezdeményezés hamar átültetésre kerülhessen a gyakorlatba - zárul az ausztriai szövetségi turisztikai minisztérium közleménye, amely ITT olvasható.
  • Alsó-Ausztria tartománya külön is támogatja a turisztikai szektor újraindítását. Alsó-Ausztria tartománya a gazdasági kamarával (WKO) együttműködésben vissza nem térítendő támogatás formájában ösztönzi a turisztikai szektor újraindításához szükséges beruházások elvégzését. A kisebb volumenű komfort- és minőségnövelő beruházások költségeit 20 százalékos mértékig, maximum 10 ezer euró összegig térítik meg, míg a nagyobb volumenű átépítéseket 10 százalékos mértékig: 50 ezer eurós felső összeghatárig átvállalják a vállalkozásoktól. Pályázni turisztikai kkv-k, vendéglátóhelyek, szállodák, magánszálláshelyek és kempingek üzemeltetői számára egyaránt lehetséges. A tartomány 3 millió eurót különített el a nyertes pályázatok támogatására. További részletek ITT.
  • Gazdaságélénkítő csomagot készít az osztrák kormány. Sebastian Kurz osztrák kancellár bejelentése szerint gazdaságösztönző programot indít a kormány, amelynek fő célja egy éven belül 500 ezer munkahely teremtése. A „visszatérési-tervnek” elnevezett intézkedéscsomag fókuszában a digitális- és környezetbarát technológiák elterjesztésének fokozása, az osztrák gazdaság versenyképességének növelés áll. Főleg a kkv szektor  számára adókedvezményeket is tartalmazó program részleteiről a hét folyamán számolnak be az illetékes miniszterek. A visszatérési-terv végrehajtásában Elisabeth Köstinger turisztikai miniszter is nagy szerepet kap – olvasható ki a kormányfő bejelentéséből. További részletek ITT.
  • Jól előkészített nyitást és szabályozást szorgalmaz az osztrák szállodaszövetség. Markus Gratzer, az osztrák szállodaszövetség (ÖHV) főtitkára szerint tagságuk kétharmada nyitna ki abban az esetben, ha május közepéig rendeződik a járványügyi helyzet Ausztriában. Mivel a szállodák nem számolnak rögtön teljes kihasználtsággal, így az előkészítés fontosságára és megalapozottságára hívja fel az egyesület a figyelmet. A „biztonság előnyt élvez, inkább óvatosan nyitni, mint teljes gázzal kezdeni” – foglalható össze az ÖHV álláspontja. Az osztrák szövetségi kormány által életre hívott, a gazdaság nyitását előkészítő „Nyitási Bizottság” (Öffnungskommission) számára prioritást kell élvezzen, a turisztikai szektor tiszta keretfeltételek és egyértelmű szabályok melletti újraindítása - hangsúlyozta legutóbbi közleményében az ÖHV. Gratzer főtitkár felmérésüket ismertetve elmondta: a világjárványt megelőzően ausztriai tagszállodáik átlagosan 63 főt alkalmaztak. Az elmúlt évben az osztrák szállodák átlagosan 9 munkatársat veszítettek el pályaelhagyás következtében. A nyitást átlagosan 41 fős létszámmal tervezik a szövetség tagjai. Örvendetesnek tartják, hogy a bértámogatás, az újrafoglalkoztatási-konstrukció, valamint a támogatott továbbképzések segítségével a szállodák a rendkívül nehéz körülmények ellenére is sok munkatársukat meg tudtak tartani. A munkaerő megtartása és motiválása kulcstényező lesz ugyanis a turizmus újraindításakor. Mint arról korábban (lejjebb) hírt adtunk: Ausztriában májusban tervezik a turizmus újraindítását, a részletek kidolgozását pedig egy úgynevezett „Nyitási Bizottság” koordinálja. Az ÖHV friss közleménye ITT olvasható. 

*** 14. naptári hét ***

  • Az ingázókra is kiterjesztik Bécsben az ingyenes PCR-tesztelési lehetőséget. Az osztrák gazdasági kamara (WKO) tájékoztatása szerint a koronavírus elleni védekezésben az oltás, a megelőzési koncepció és a tesztelés hármasa adja a leghatékonyabb megoldást. Ennek jegyében mostantól az ingyenes PCR típusú tesztelési lehetőséget Bécsben kiterjesztik az ingázókra is. A tesztcsomaghoz egy egyszerű online regisztrációt követően lehet hozzájutni a REWE áruházlánc bármelyik üzletében. Az otthon - magyar nyelvű használati utasítással - is elvégezhető tesztelést követően a mintát szintén a bolthálózathoz tartozó benzinkutaknál, élelmiszerboltokban, vagy drogériákban lehet leadni. Az eredményről sms-ben kapnak az érintettek értesítést, az igazolás 72 órán keresztül érvényes, bizonyító erejű hivatalos közokirat. További információ és regisztráció ITT.
  • Az osztrákok átlagos vásárlóereje megelőzi a németekét. A GFK kutatóintézet friss vásárlóerő-felmerése szerint Ausztriában egy év alatt nettó 22.232 euró áll fejenként rendelkezésre, míg ugyanez az érték Németországban 23.637 euróra tehető. Ausztrián belül a tartományok kötött viszonylag kis különbségek vannak: a legmagasabb vásárlóereje az egy főre eső jövedelemet tekintve Alsó-Ausztriának van 25.615 euróval, míg a legalacsonyabb Bécs esetében, ahol az éves nettó jövedelem 22.659 euró/fő. Bécsen belül azonban jelentős különbségek vannak az egyes kerületek között, a belváros 1. kerületben ez az összeg meghaladja például a 40 ezer eurót is. További részletek a GFK felmérésről ITT.   
  • Az osztrák orvosi kamara elnöke: „egész Ausztriát le kell zárni.” Thomas Szekeres, az osztrák orvosi kamara elnöke kevesli, hogy a szigorú járványügyi korlátozások csak Kelet-Ausztriára terjednek ki. Meglátása szerint drámai a helyzet a kórházak intenzív osztályain, s a járvány nehezen megfékezhető harmadik hulláma hamarosan a nyugati tartományokban is tragikus következményekkel jár majd. Az egész országban szükség lenne a lockdown-ra (kijárási korlátozásra), hogy Ausztria megküzdhessen a koronavírussal – írja blogjában Thomas Szekeres. Részletek az ORF beszámolójában ITT és az alábbiakban.
  • Kelet-Ausztriában április 18-ig meghosszabbították a húsvéti zárlatot. Az osztrák szövetségi kormány és a tartományok vezetőnek április 6-ai egyeztetését követően április 18-ig meghosszabbították a hónap elejétől érvényben lévő 24 órás kijárási korlátozást: a „húsvéti csendességnek” is nevezett járványügyi intézkedés-csomagot. Ennek értelmében – ahogy arról korábban beszámoltunk  - Bécsben, valamint Alsó-Ausztria és Burgenland területén csak munkavégzés, alapvető szükségletek kielégítése, mások segítése, illetve sportolás céljából lehet a lakhelyet elhagyni. Az üzletek az élelmiszerboltok, patikák és benzinkutak kivételével zárva tartanak, az iskolák távoktatás keretében működnek. Az éttermek és szálláshelyek már tavaly november eleje óta zárva vannak. Vorarlberg tartományban ugyanakkor március közepétől üzemelhetnek a vendéglátóhelyek, a tapasztalatok kedvezőek - hangozott el a járványügyi intézkedések hatását értékelő kormányzati tanácskozáson. További információ ITT.
  • Aktuális járványügyi adatok AT/HU. Április 6-ai állapotnak megfelelően Ausztriában és hazánkban a következőképpen írható le a járványügyi helyzet. Elvégzett tesztek száma: 24,6 millió! (AT) – 4,8 millió (HU); aktív COVID-19 betegek száma: 52 ezer (AT) – 251 ezer (HU); járvány eleje óta a beazonosított fertőzöttek száma: 558 ezer (AT) – 692 ezer (HU); COVID-19-ben elhunytak száma: 9.225 (AT) – 22.098 (HU); kórházi kezelésre szoruló COVID-19 betegek száma: 1.700 (AT) – 12.000 (HU); intenzív ellátásra szoruló COVID-19 betegek száma: 560 (AT) – 1400 (HU). Felgyógyultak száma a járvány kezdete óta: 496 ezer (AT) - 419 ezer (HU); Beadott COVID-19 elleni oltások száma: 1,7 millió (AT) – 2,4 millió (HU). Ebből az emlékeztető oltást is megkapott egyének száma: 488 ezer (AT) – 923 ezer (HU); Adatok kerekítve: 2021.04.06. 10 órai állapotnak megfelelően. További információ ITT és ITT.
  • Bécs és Budapest aktuális stratégiái az újrakezdéshez. A Dunakavicsok turisztikai podcast legfrissebb adásában az újrakezdés forgatókönyveivel foglalkozik a két szerkesztő-műsorvezető: Nagy-Szász István és Kovács Balázs, Budapesten, illetve Bécsben élő turisztikai szakemberek. A podcast ötödik adásában a szerkesztők kitértek annak részleteire, hogy miként segítheti az egységes európai zöld útlevél a nyári turisztikai főszezon beindítását és biztonságát. Az adás második részében pedig egy hatalmas témába vágtak bele: Bécs és Budapest turisztikai adottságait és erősségeit veszik sorba, amelyre a jövő turizmusát építeni lehet. Az „újturizmus” szempontjából javaslatot tesznek kitörési pontokra, s utalnak olyan lehetőségekre is, ahol Budapestnek Béccsel szemben komoly helyzeti előnye van. E felvetéseknek különös aktualitást ad, hogy jelenleg készül Budapest új turizmus-stratégiája. Az adásból megtudhatjuk azt is, mi a látogatógazdaság - amely a bécsiek 21. századi turizmusra adott receptje. A legfrissebb adás és a korábbiak is elérhetőek ITT.
  • A gazdasági kamara perspektívát sürget. Az osztrák gazdasági kamara (WKO) turisztikai szakosztályának elnöke, Robert Seeber üdvözli a kancellár húsvéti bejelentését a májusi nyitással kapcsolatban. (Lsd. lejjebb.)  A bizonytalanságok megszüntetése érdekében az ágazat számára perspektívára van szükség, így sürgetik az újrakezdés pontos dátumának megnevezését is. Fontos, hogy az önhibájukon kívül bajba került turisztikai vállalkozások talpon maradhassanak, ezért a bevezetett támogatások és adókedvezmények meghosszabbításra van szükség - foglalható össze a WKO követelése. További részletek ITT.

*** 13. naptári hét ***

  • Osztrák kancellár: májustól lehetséges a turizmus újraindítása. A remény ünnepének nevezte a Húsvétot videóüzenetében Sebastian Kurz osztrák kancellár. Helyzetértékelésében kifejtette: "Ausztriában az elkövetkezendő 100 napban mindenki megkaphatja a koronavírus elleni védőoltást, aki szeretné, így a nyári főszezonra a normalitás visszatérésével számolhatunk." Beszédében kitért arra is, hogy „Ausztria privilegizált helyzetben van, kevés helyen érhető el a világon ingyenes olyan jól kiépített tesztkapacitás, mint Ausztriában, illetve minden lakos számára garantált a biztonságot adó FFP-2 maszkok elérhetősége is." Ezen intézkedések segítségével a teljes átoltottságig is jelentősen csökkenthető a járvány terjedése. A turizmussal kapcsolatban elmondta, hogy „mindannyian nagyon vágyunk már arra, hogy a sport, kultúra és turizmus szolgáltatásai ismét hozzáférhetőek legyenek." Májustól állhat be a fordulópont az átoltottság tekintetében, s ekkortól elkezdődhet az újranyitás, amely lehetővé teszi, hogy a több százezer embert foglalkoztató ágazat ismét magára találjon, s a vállalkozások ne legyenek többé állami segítségre szorulva. Az ötperces helyzetértékelés meghallgatható a kancellár hivatalos FB oldalán ITT.
  • Kiemelt ellenőrzések a kísérleti laborként funkcionáló Vorarlberg tartományban. Mint arról korábban hírt adtunk: Ausztriában március 15-től egyedül a kedvezőbb járványügyi mutatókkal rendelkező Vorarlberg tartományban lehetséges a vendéglátóhelyek és rendezvényhelyszínek nyitva tartása. Az üzemeltetésre azonban szigorú előírások vonatkoznak, mint pl.: a „belépő tesztelés”, az FFP-2 maszkviselés kötelezettsége, valamint a távolságtartás előírásinak garantálása. Az elmúlt két hét során a rendőrség 3950 ellenőrzést hajtott végre a turisztikai szektorban, amelyek során a zárórák és a higiéniai előírások betartását és betartatását kiemelten kontrolállták. Az ellenőrzések során 20 esetben volt szükséges a vendégekre, míg 35 esetben a vendéglátókra büntetést kiszabni. Ha a vendég nem rendelkezik érvényes teszt eredménnyel, akkor 500 eurós büntetéssel számolhat, míg az ellenőrzést elmulasztó vendéglátós esetében 3600 eurós büntetés szabható ki. További részletek ITT.
  • Húsvéti kampány a regionális konyha és az éttermi házhozszállítás népszerűsítése érdekében. Az osztrák turisztikai minisztérium a húsvéti időszak alatt is a házhozszállítást és az elvitelre rendelést népszerűsítő kampánnyal segíti az éttermeket, vendéglátókat. Bár a járványügyi korlátozások miatt az éttermek, vendéglátóhelyek - Vorarlberg tartomány kivételével - Ausztriában  sem lehetnek még nyitva, így egyedül az elvitelre rendelésből és házhozszállításból származhat bevételük. A helyi és regionális termékekből készült ételek, a helyi ízek és a gasztrokultúra fontosságára hívja fel a figyelmet Elisabeth Köstinger turisztikai miniszter, aki Húsvétra időzítve mutatta be a genussregionen.at honlapot, amely kereshető formában tartalmazza a házhozszállítást és elvitelre rendelést biztosító ausztriai éttermek listáját, illetve ahol éttermi utalvány formában húsvéti ajándék is vásárolható. A minisztérium forgalomélénkítő kampányának részleteiről további információ ITT olvasható.
  • Második világháború óta a legmagasabb hiányt produkálta az osztrák költségvetés. A Statistik Austria friss jelentése szerint egy év alatt közel 14 százalékponttal nőtt az államháztartás hiánya, amely 2020 év végén meghaladta a 315 milliárd eurót, míg ugyanez az adat 2019-re vonatkozóan még „csak” 280 milliárd euró volt. A mostani hiány a GDP 84 százalékét teszi ki, így évekre visszavetette a hiánycsökkentés területén elért sikereket. 2019-ben ugyanis már 70 százalék körülire sikerült lecsökkenti az államháztartás GDP arányos hiányát, amely most ismét az égnek eredt. Az elmúlt évben a központi költségvetés is rekord hiánnyal zárt, mértéke, több mint 33 milliárd euró, azaz az osztrák GDP közel 9 százaléka, az elmúlt 75 esztendő legrosszabb adata. A hiány mértékének növekedése a gazdasági segélyprogramok finanszírozására, illetve a szociális kiadások 43 százalékos növekedésére vetíthetőek vissza az elmúlt évre vonatkozóan. További részletek ITT.
  • Az osztrák közszolgálati hírcsatorna ismét foglalkozott a magyar járványhelyzettel. Az ORF nagypénteki beszámolójában megemlíti, hogy Magyarországon oltási igazoláshoz (sic!) tervezik kötni az éttermek látogatását és az egyes szabadidős szolgáltatások igénybevételét, amelytől az oltási hajlandóság növekedést várják. A riport beszámol a lakosság magas átoltottsági helyzetéről és a friss járványügyi mutatókról. További részletek ITT.
  • Frissítve! Segítség az osztrák turizmusnak az újrafoglalkoztatási nyilatkozathoz kötött támogatás. A turizmusgazdaság újraindítása Ausztriában is várat magára: a már sokszor módosított március végi céldátum,  mint a lehetséges újranyitás dátuma a kedvezőtlen járványhelyzet miatt ismét kitolódott. A turisztikai kkv-k számára a munkaerő megtartása ugyanakkor kulcstényező, amikor eljön majd a régóta várt újraindulás ideje. A turizmusban a képzett munkaerő elvándorlásának megakadályozását szolgálja az osztrák  munkaügyi miniszter Martin Kocher, valamint a turizmusért felelős miniszter, Elisabeth Köstinger által kezdeményezett megoldás, miszerint az munkanélkülinek lejelentett korábbi turisztikai személyzet után az osztrák munkaügyi hivatal továbbra is folyósítja a munkanélküli segélyt, anélkül hogy időközben más területen munkát ajánlanának a potenciális munkavállalónak. E konstrukció keretében történő támogatás feltétele, hogy a munkanélküli „újrafoglalkoztatási szándéknyilatkozattal” rendelkezzen korábbi munkáltatójától. Ebben az esetben idén május 31-ig lehetséges e konstrukció keretében áthidaló megoldást biztosítani a képzett turisztikai munkaerő elvándorlásának megakadályozásra. A lehetőséget üdvözli az osztrák szállodaszövetség (ÖHV) is. Az ÖHV tagjai körében végzett felmérés szerint ugyanis a korábbi személyzet közel 40 százaléka már a turizmustól független területen képzelni el a jövőjét. A visszafoglalkoztatási támogatás intézménye vélhetőleg az utolsó szalmaszál, amelybe az ágazat munkáltatói és korábbi munkavállalói belekapaszkodhatnak. További részletek ITT. Az ÖHV nyilatkozata ITT olvasható.
  • Update (04.04). A „Kurzarbeit” jó eszköz a munkahelyek megmentésre. Az osztrák WIFO gazdaságkutató intézet friss tanulmánya szerint a Kurzarbeit-konstrukció lehetősége nagymértékbe hozzájárult az ausztriai munkahelyek megőrzéséhez, s hatékony munkahelyvédelmi eszköznek számít. Elisabeth Köstinger turisztikai miniszter a tanulmány megállapításainak bemutatásakor hangsúlyozta: a turizmusban 147 ezer munkahelyet sikerül mindezidáig e konstrukció keretében megmenteni. Tovább részletek ITT.

Korábbi beszámolóink ITT olvashatóak.

Kommentar schreiben

Kommentare: 0