· 

AT/HU turisztikai helyzetkép - 2021. május

Júniustól friss beszámolóink ITT olvashatóak! Újranyitás, restart, visszanyitás, újraindulás. Ezek, s ezekhez hasonló szavak és fogalmak, amelyek vélhetőleg a május hónapot jellemezni fogják a turizmus szempontjából. Tanácsadó irodánk inkább az újrakezdés fogalmát használja, amely szó megítélésünk szerint jobban visszatükrözi a várakozásokat és igényeket. Az új kezdet ugyanis magában hordozza a lehetőséget arra, hogy a régi, kitaposott útvonalakat elhagyjuk, s valami jobbat, szebbet, fenntarthatóbbat kezdjünk el építeni együtt, közösen. Az új világban senki sem akar már turista lenni, aki előre rögzített útvonalakat jár be és "programokon" vesz részt. Élményeket, reflexiókat, új gondolatokat és a rácsodálkozások örömét adó találkozásokat keresünk utazásinak során, ezeket kereső felfedezők szeretnénk lenni. A világ és benne Magyarország e csodák kiapadhatatlan forrása, van tehát mire építeni. A többség számára egyáltalán nem hiányzik a „folyamatos soha nem látott rekordokat” felmutató tömegturizmus magunk mögött hagyott korszaka. Nem kell ehhez görcsösen ragaszkodnunk, ne akarjunk a régi kerékvágásba visszatérni. Itt az idő, hogy megkezdjük az újturizmus világának felépítését, amelyben mindannyian otthonosabban mozoghatunk.  Oltás, tesztelés, okos és ügyes higiéniai koncepciók, valamint megalapozott, az új turizmus világába vezető távlatos stratégiák. Ezek a lépések szükségesek az újrakezdéshez, visszatéréshez… A GD Consulting friss cikksorozatában májusban is folytatja napi beszámolóit a sok szempontból kísérleti labornak tekintett Ausztriából. A több mint egy éve tartó folyamatos "korona-akadályverseny" során milyen megoldásokkal, gyakorlattal segítik az ágazat talpra állását, milyen praktikák és megoldások léteznek az erőgyűjtéshez, hogyan készülhetünk az újturizmus világára? E kérdések foglalkoztatnak mindannyiunkat. Bízunk benne, hogy az újrakezdés után most már nem kell ismét visszafordulni, s immár lassan de biztosan felívelő pályára állhatunk gazdasági-, társadalmi-, környezeti-, lelki vonatkozásokban egyaránt. E gondolatok mentén készítjük e havi alább beszámolóinkat…  Május előtti összefoglalónk ITT olvasható. Kapcsolódó hírek, érdekességek a jövő turizmusával foglalkozó Dunakavicsok turisztikai podcast adásaiban pedig ITT.

Fotó: Nyitásra várva! A borítóképen és nyitóképen a Bécs szívében 1957 óta üzemelő tradicionális magyar étterem, az Ilona Stüberl portálja a május 19-ei nyitást megelőző napokban. Fotó: GD Consulting 2021©

 

Májusban történt (kronológiailag lentről felfelé haladva)

 

*** 21. naptári hét ***

  • Szúrópróbaszerű vizsgált az ausztriai reptereken. Az elmúlt napokban hosszú sorok alakultak ki a Schwechati repülőtéren, amikor több járat utasai egyszerre érkeztek a biztonsági és egészségügyi vizsgálatokat végző áteresztő-pontokhoz. A nagy tömörülésben nem volt lehetőség a járványügyi szabályok, főleg a távolságtartás betartására. A nagy médiavisszhangot kapott esemény következtében új szabályozást vezetnek be. A szövetségi egészségügyi minisztérium rendelete szerint  hasonló esetek elkerülése érdekében a járványügyi kockázatot nem jelentő desztinációkból érkező járatok utasait a hatóságoknak a jövőben szúrópróbaszerűen is ellenőrizhetik. A rizikós ország-csoportokból érkező utasokat azonban továbbra is teljes körűen ellenőrzik a járványügyi előírások betartatása érdekében. További információ ITT.
  • Frissítve! Osztrák koalíciós vita a járványügyi szabályok enyhítéséről. Ausztriában is egyre kedvezőbben alakulnak a  járványügyi adatok. Utoljára tavaly szeptemberben voltak a mostani május végi adatokhoz hasonló „kedvező” számok, amikor az egy hétre és százezer lakosra vetített új fertőzések átlaga nem haladta meg az 50-et. Ezen adatok ismertetésekor Sebastian Kurz osztrák kancellár további enyhítéseket helyezett kilátásba, mint például az FFP2-maszk kötelezettség lazítása, felfüggesztése. „Annyi szabadság amennyi csak lehetséges, csak annyi korlátozás, amennyi feltétlen szükséges” – foglalható össze a kancellár és a kormány néppárt tagjainak állásfoglalása. Ezzel szemben a koalíciós partner, - a zöldek - által jelölt szövetségi egészségügyi miniszter Wolfgang Mückstein ennél óvatosabb, a megkötések további fenntartása mellet érvelő álláspontot fogalmazott meg, amely az elmúlt napokban koalíción belüli feszültséghez vezetett. Elisabeth Köstinger turizmusért felelős néppárti miniszter érvelése szerint az emberek szabadságjogát nem lehet indokolatlanul korlátozni. Ausztriában május 28-én pénteken tanácskozik újra a szövetségi kormány járványügyi szakértőkkel és a tartományok vezetővel, ezt követően várható döntés a júniusi és a júliusi járványügyi intézkedésekkel és szabályokkal kapcsolatban. További részletek ITT. Az osztrák kancellár az EU-s állam és kormányfők találkozója során tartott sajtótájékoztatón keretében bejelentette, hogy június 17-ével és július elsejével terveznek további könnyítéseket bevezetni a hatályos járványügyi intézkedésekkel kapcsolatban. További infó ITT. Wolfgang Mückstein szövetségi egészségügyi miniszter későbbi nyilatkozatában ugyanakkor már egy előrehozott, június 10-ai időpontot is elképzelhetőnek tart a járványügyi szabályok enyhítése érdekében. Döntés pénteken (05.28.) várható. Részletek ITT.
  • Jelentősen javította a turizmus újraindítása a munkaügyi adatokat. Martin Kocher szövetségi munkaügyi miniszter szerint kedvező fordulatot mutatnak a munkaügyi statisztikák. Idén május végén 400 ezer munkanélkülit és továbbképzésben lévőt tartanak nyilván az osztrák munkaügyi hivatalok. Utoljára másféle éve volt hasonló szinten ez az adat. A turisztikai ágazat május 19-e újraindítását követően május végén közel 22 ezer korábbi munkanélküli tért vissza a foglalkoztatottak közé, további 135 ezer „kurzarbeit” munkaidőben dolgozó állt vissza teljes munkaidőbe. További részletek ITT.
  • Buszos utazásszervezők könnyítést követelnek. Ausztriában is szenvednek a buszos utazásszervezők a járványhelyzet negatív következményeitől. Bár május 19-től ismét lehet szervezett utakat lebonyolítani, a jelenleg hatályos jogszabályok szerint azonban csak a kapacitásuk 50 százalékáig lehet a járatokat tölteni. Ez a szabályozás üzemgazdaságilag nem teszi megtérülővé az utakat, ráadásul diszkriminatív is – vélik az ágazat szereplői. Míg a közösségi közlekedési eszközökre nem vonatkozik kapacitáskorlátozás, addig az utazásszervezőket sújtja ez a korlátozás. Iparági szakértők felhívják a figyelmet arra, hogy sokan kivonulnának a piacról, tevékenység beszüntetését tervezik. Mivel azonban a használt buszokra gyakorlatilag megszűnt a kereslet, így kényszerből átmenetileg folytatják vállalkozásukat. Ebben a helyzetben csődök, illetve kíméletlen árharc kezdődhet el a  piacon – érvel az ORF körképében a buszos üzletág egyik szószólója. További részletek ITT.

*** 20. naptári hét ***

  • Frissítve! Aktuális utazási szabályok Ausztria és Magyarország között! Tanácsadó irodánknál az elmúlt héten megsokszorozódtak az osztrák-magyar relációban a ki- és beutazási szabályokkal kapcsolatos kérdések. Az egyértelműség kedvéért ajánljuk szíves figyelmükbe a magyar konzuli szolgálat vonatkozó oldalát ITT, ahol mind a kiutazás, mind pedig a beutazás szabályai egy helyen aktualizálva és értelmezve rendelkezésre állnak. További információk cikkünkben lejjebb görgetve találhatóak. 
  • Aktuális járványügyi adatok AT/HU. Május 21-ei állapotnak megfelelően Ausztriában és hazánkban a következőképpen írható le a járványügyi helyzet. Elvégzett tesztek száma: 37,6 millió! (AT) – 5,7 millió (HU); aktív COVID-19 betegek száma: 17,6 ezer (AT) – 110 ezer (HU); járvány eleje óta a beazonosított fertőzöttek száma: 636 ezer (AT) – 801 ezer (HU); COVID-19-ben elhunytak száma: 10.200 (AT) – 29.400 (HU); kórházi kezelésre szoruló COVID-19 betegek száma: 518 (AT) – 1640 (HU); intenzív ellátásra szoruló COVID-19 betegek száma: 250 (AT) – 195 (HU). Felgyógyultak száma a járvány kezdete óta: 608 ezer (AT) - 662 ezer (HU); Beadott COVID-19 elleni oltások száma: 3,2 millió (AT) – 4,9 millió (HU). Ebből az emlékeztető oltást is megkapott egyének száma: 1,2 millió (AT) – 2,9 millió (HU); Adatok kerekítve: 2021.05.21. 18 órai állapotnak megfelelően. További információ ITT és ITT.
  • Ausztriát is utolérte az oltási ketchup-hatás. Sebastian Kurz kancellár tájékoztatása szerint Ausztriában feloldják az olthatóság korosztályi korlátozását, ennek megfelelően az ausztriai háziorvosok 16 éven felül bárkit beolthatnak, aki jelentkezik. Cél, hogy június végéig mindenkit beoltsanak, aki eddig jelentkezett. Ezzel Ausztriát is utolérte az úgynevezett ketchup-hatás, amely a kancellár egy korábbi nyilatkozata alapján arra utal, hogy kellően nagy számba rendelkezésre áll már az oltási kapacitás, amellyel a tömeges oltás végezhető.  Ahogy a ketchupos üveget elkezdjük ütögetni, először alig jön ki belőle valami, majd nagy hirtelen egy egész halam az ételünkre ömlik – hangzik az analógia az oltási helyzet és a paradicsomos szósz között. Mindeközben Georg Kadanka az osztrák gazdasági kamara (WKO) utazás szakosztályának bécsi vezetője bejelentettem, hogy Bécsben azonnal hatállyal megkezdik a vendégtérben dolgozó turisztikai személyzet előresorolását az oltási ütemtervben. További részletek ITT.
  • Ausztria az utazási szabadság helyreállítást várja az európai zöld passzustól. Elisabeth Köstinger szövetségi turisztika miniszter a kitartó osztrák diplomácia sikerének tartja, hogy európai szinten sikerült a döntéshozóknak megegyezni a „zöld útlevél” részleteiről, amely a turisztikai főszezonra visszaállítja az utazás szabadságát – olvasható a minisztérium közleményében. Ausztria mindig is élen járt a különböző igazolások harmonizálás érdekében tett erőfeszítések terén, így külön öröm az egységes európai megoldás megszületése – érvelt Elisabeth Köstinger. Az idei nyár szempontjából a határok zökkenőmentes átjárhatósága és a beutazási korlátozások feloldása egyaránt kritikus tényezők, az európai „zöld útlevél” éppen ezeken a területeken nyújt optimális megoldása – zárul a közlemény, amelynek teljes szövege elolvasható ITT. Mindeközben az osztrák egészségbiztosítók szövetsége és adatvédelmi szakértők komoly adatkezelési hiányosságokra hívják fel a figyelmet a készülő osztrák jogszabálytervezettel kapcsolatban. Így veszélyben az az ütemterv, hogy Ausztriában – ahogy arról korábban írtunk – már június 4-től nemzeti hatáskörben bevezetésre kerülhessen a digitális formában is létező „zöld útlevél.” További részletek ITT.
  • ORF körkép a turizmus újraindításáról. 197 nap után, kedvezőtlenül borús és hűvös időjárás mellett nyithattak meg végre Ausztriában is a turisztikai szolgáltatok: újra fogadhatnak vendéget a szállodák, éttermek, kulturális szolgáltatók. Az ORF körképe szerint sok vállalkozás azonban bizonytalan, hogy a szigorú járványügyi előírások miatt csökkent kapacitások mellett nyereségessé tehető-e egyáltalán az üzletmenet? - így vannak, akik kivárnak. További információ az újrakezdés részleteiről alább, illetve ITT.  
  • Kedvező tapasztalatok a Vorarlberi-tesztrégióból. Mint arról korábban beszámoltunk Ausztria legnyugatibb tartományában, Vorarlbergben kísérleti jelleggel már március 15-én újraindulhatott a turizmus. Az azóta eltelt időszak bebizonyította, hogy megfelelő higiénia koncepciók és a szabályok betartása mellett nem kell tartani a járvány újbóli fellángolásától – vont mérleget a a felhalmozódott tapasztalatokból Wolfgang Mückstein szövetségi egészségügyi miniszter. További részletek ITT.
  • Ausztriában ingyenes a vendéglátóhelyeken végezhető gyorsteszt is. Mint arról korábban beszámoltunk, Ausztriában május 19-e a turizmus újraindításának dátuma. A biztonságos vendéglátás érdekében, akit még nem oltottak be, illetve nem eset át koronavírus okozta betegségen, azoknak  érvényes negatív teszttel kell rendelkezniük a szolgáltatások igénybevételéhez. Az újrakezdés kapcsán újdonság a "POS-tesztelés" lehetősége. Ha valaki a széleskörű és ingyenes tesztelési kínálat mellett sem tudott volna kellő időben tesztet csináltatni, azok számára a szálláshelyekre, vendéglátóhelyekre való belépés előtt helyben is lesz lehetőség „POS-teszt” elvégzésére. Ezek érvényessége azonban csak az adott helyiségre és csak a rövid tartózkodás (pl. ebéd elfogyasztása) idejére korlátozódik. A helyben elvégezhető gyorsteszteket a szövetségi kormány kezdeményezésre igényeik szerint szintén ingyen kapják meg a vendéglátóhelyek. Elisabeth Köstinger turisztikai miniszter szerint a széleskörű és ingyenes tesztelési lehetőség, a grátisz POS-tesztelés opciója, valamint a vendégekkel kapcsolatban kerülő, még be nem oltott munkatársak folyamatos tesztelése biztosítja, hogy a turisztikai szolgáltatók országszerte biztonságos körülmények között fogadhassák a vendégeket. További részletek ITT.
  • Az osztrák gazdasági kamara sürgeti az orosz vakcina elismerését. Susanne Kraus-Winkler, az osztrák gazdasági kamara (WKO) szállodai tagozatának vezetője, valamint Georg Kadanka, a WKO utazás irodai tagozatának vezetője közös közleményben üdvözlik az ausztriai beutazási szabályok május 19-től érvényes enyhítését. Nehezményezik ugyanakkor, hogy olyan fő küldő-piacokról, mint az USA, Egyesült Királyság, vagy éppen az Egyesült Arab Emirátusok, a beutazás csak nagyon nehéz feltételek mellett valósítható meg, így a szabályozás fülvizsgálatát sürgetik. Susanne Kraus-Winkler kitért az orosz Szputnyik V oltással kapcsolatos anomáliára is, hogy a hivatalos elfogadás hiányában, sok orosz és magyar vendégük csak nehezített körülmények között tud Ausztriába utazni. E helyzet megoldása érdekében sürgős cselekvésre van szükség - olvasható a közleményben. További részletek ITT.

**** Osztrák Turizmusnapok beszámoló ****

  • Austria Room 360° Az Osztrák Turizmusnapok harmadik napján ugyancsak a NETA kezdeményezésében megvalósult innovatív projektként mutatták be az az online konferenciák világát sajátos ausztriai turisztikai miliővel gazdagító jó gyakorlatot. A kezdeményezés lényege, hogy az Österreich Werbung konferenciaszervezők rendelkezésre bocsájtja az ikonikus osztrák vendéglátóegységek, egyéb attrakciók digitálisan leképzett változatát. A panelbeszélgetés során a patinás bécsi Sacher szálloda kávéházi részlegének digitális szobaváltozatást mutatták be. A digitális eszköz célja, hogy a sajátságos ausztriai életérzést csempésszen be az ingerszegényebb online konferenciák világába, ezáltal emlékezetes élményt biztosítson a digitális konferenciák résztvevőinek – avatott be a részletekbe Laura Brunbauer, az ÖW NETA részlegének munkatársa. Christian Woronka, a bécsi kongresszusi iroda vezetője ismertette, hogy idén először igényelhetnek konkrét támogatást a konferenciaszervezők, hogy nemzetközi eseményeket Bécsbe hozzanak. Jövő év végéig 4 millió eurós pályázati forrás áll rendelkezésre, pályázatonként maximum 60 ezer euró támogatás nyerhető el. Elhangzott továbbá, hogy Németországban, Belgiumban, Svájcban és az Egyesült Királyságban a kongresszusi iroda megkezdte Bécsnek, mint meeting desztinációnak népszerűsítését szolgáló kampányát. A beszélgetés teljes terjedelemben megtekinthető ITT.
  • Vorarlbergi adatszoba. A NETA projekt keretében a vorarlbergi turisztikai hivatal (Bodensee Vorarlberg Tourismus - BVT) munkatársainak prezentációjából megismerhettük az adatvezérelt turizmusirányítás lehetőségeit és jövőjét. Az Osztrák Turizmusnapok harmadik napján bemutatott tudósításban Urs Treuthardt, a BVT ügyvezetőjének tolmácsolásában megtudhattuk, hogy számos adatforrás „összefolyatása” segítségével miként lehet optimalizálni és fedésbe hozni a helyben élők életterét a térségbe látogató turisták fogadóterületével úgy, hogy minimalizálják a konfliktusokat. Az adatszoba projekt segítségével lehetőség nyúlik a helyi lakosok és a térségbe látogatók közötti konfliktus megelőzésére, így megvalósulhat a minőségi élménytér, ahol a helyben élők, a turizmusban dolgozók és a térségbe látogatók egyaránt jól érzik egymást, mindenki csak gazdagodhat. Minden a három szereplő egyaránt gazdagodhat ugyanis anyagi javakban, életminőségben és a találkozások élményében. A BVT munkatársai szerint az újturizmus lényege, hogy optimalizálják a látogatóforgalmat, s megismerik a helyben élők és az oda látogatók elvárásait, igényeit is. A webes felületekről és adatbázisokból nyert adatok mellet kvalitatív interjúkat is végeznek, s ezek eredményeit is figyelembe veszik az adatelemzések során. Idén ősztől kísérleti projekt keretében az eddig elért eredményeket is szeretnék széles körben bemutatni, mégpedig rendhagyó formában. A tervek szerint az összegyűlt adatokat térben is vizualizálják, bejárhatóvá teszik, ezáltal élményszerűen megélhetővé és átélhetővé teszik az érdeklődők és felhasználók számára egyaránt. E projektben az Österreich Werbung és az Ars Electronica Center a BVT partnere. További információ ITT.
  • Innovatív, digitális megoldások az újturizmus világából. Az Osztrák Turizmusnapok háromnapos rendezvénysorozat második napján a jövőorientált megoldások kerültek a fókuszba. A Next Level Tourism Austria (NETA) az Österreich Werbung kezdeményezése, amely a digitális megoldások elterjesztését, az ezzel kapcsolatos tudás összegyűjtését és megosztást tekinti fő küldetésének. A rendezvény keretében a NETA projektek közül jó példaként bemutatásra került egy innovatív digitális turisztikai programgenerátor, amely hatalmas adatbázisok összekapcsolása segítségével képes személyre szabott programjavaslatot adni a potenciális turista, látogató egyedi igényei alapján. Az igényvezérelt, big data adatfeldolgozáson alapuló online programgenerátornak a „Make my day /Alkosd meg a napom” elevezést adták. E projekt prototípusa került az előadás során bemutatásra. A kísérleti projekt szakmai partnere Bécs turisztikai hivatala, a Wien Tourismus, ennek megfelelően egy Bécsben eltöltendő látogatás megtervezéséhez nyújt a program segítséget. Ez eljárás során olyan hatalmas adatbázisok, mint az időjárás előrejelzések, a turisztikai szolgáltatások és attrakciók elérhetőségének, nyitva tartásának időpontjai, real time közlekedési információk összefuttatása, valamint érdekes városi sztorikat tartalmazó utazási blogok, közösségi médiafelületek releváns információinak integrálása során algoritmusok segítségével az adott időszakra és a személyes elvárásokra szabott optimalizált programra kaphatunk. A projekt célja, megmutatni a big data adatfelhasználás lehetőségeit a testre szabott turisztikai élményszolgáltatás területén. Az Österreich Werbung NETA kezdeményezésének missziója, hogy a kísérleti projektek és prototípusok során szerzett információkat és általánosítható programozási megoldásokat, adatbázisokat hozzáférhetővé tegyék a turisztikai szolgáltatók felé, azokat megismertessék, illetve a szolgáltatásokat bekapcsolják a digitális hálózatba. A NETA kísérleti digitalizációs projektjeiről szóló előadás megtekinthető ITT.
  • Ausztria továbbra is kész kétoldalú megállapodásokkal érvényt szerezni a zöld útlevél mielőbbi bevezetésének. Elisabeth Köstinger szövetségi turisztikai miniszter az Osztrák Turizmusnapok keretében szervezett „Auf geht’s” elnevezésű kerekasztal-beszélgetésen elmondta: jó esélyét látja annak, hogy Európai Uniós szinten sikerül megegyezni a zöld útlevél egységes bevezetésével kapcsolatban. Amennyiben ez nem sikerülne, akkor kétoldalú megállapodásokkal szereznek érvényt az utazás mielőbbi szabadságának, a személyek szabad mozgásának. További információ ITT.
  • „Restart 2021” trendkutatás eredménye – hogyan utaznak idén az osztrákok? Az Osztrák Turizmusnapok keretében mutatta be Sophie Karmasin, a Karmasin piackutató intézet ügyvezetője az Österreich Werbung megbízása alapján elkészült friss felmérés eredményét az osztrákok idei nyaralási terveiről. Az április végén készült 1000 fős reprezentatív kutatás alapján az osztrákok ki vannak éhezve a nyaralásra: közel harmaduk több szabadságot tervez idén, mint a koronavírus járvány előtti időszakban. A nyaralást tervezők 58 százaléka belföldi üdülést tervez, a legtöbben, - e szegmens 81 százaléka - legalább ötnapos kikapcsolódással számolnak. Európát 56 százalékuk említette úti célként, s csak 11 százalékuk tervezi elhagyni az öreg kontinenst idei nyaralása során. A fogyasztói szokások változása terén a kutatás érdekes megállapítása, hogy amikor a fogyasztói trendekkel kapcsolatban kérdezték a felmérésben résztvevőket, akkor túlnyomó többségük a fenntarthatósági szemlélet várható erősödését az elsők között említette. A jövőt uraló turisztikai trendek közül legelső helyen a lelassult, fenntartható elveken nyugvó, úgynevezett szelíd turizmus igényét jelölték meg. Második helyen a látogatóforgalom tudatosabb terelésének igényét említették trendként, amelynek köszönhetően elkerülhető egyes desztinációk „lerohanása.” A helyi és regionális termékek jelentősebb mértékű beépítése a helyi kínálatba szintén trendszerűséget mutat, akárcsak a higiéniai és a járványügyi megelőzéssel kapcsolatos biztonsági szabályok előtérbe kerülése. A helyi lakosság igényeinek a korábbinál nagyobb mértékben való figyelembe vételét szintén sokan említették a posztkorona világra jellemző trendként. Az egészséges gyógytényezők, s ezek fokozottabb használata (gyógy-kúrák, wellness) ugyancsak nagy számban kapott említést a trendkutatás alapján.  A nyaralás során felkeresett úti célokkal kapcsolatban a legfőbb elvárás a jó ár-érték arány, ezt a megkérdezettek közel kétharmada tartja így. E szempontot követi a könnyű megközelíthetőség, valamint a rugalmas online foglalási lehetőség megléte. Szintén kiemelésre kerül a konzekvens és átfogó higiéniai előírások megléte a meglátogatni tervezett desztinációban, valamint a rugalmas lemondási feltételek biztosítása. Az osztrákok egyébként nagyban bíznak a hazai szolgáltatókban, 70 százalékuk úgy tartja, hogy megbízhat az ausztriai szálláshelyek, vendéglátóhelyek által nyújtott higiéniai és biztonsági intézkedésekben. A teljes kutatás összefoglalója letölthető INNEN.
  • Háromnapos turizmuskonferencia az újrakezdés jegyében. Május 17-én reggel 9 órakor Osztrák Turizmusnapok elnevezés alatt megkezdődött a szövetségi turisztikai minisztérium, az osztrák gazdasági kamara (WKO) és az Österreich Werbung (ÖW) háromnapos nagyszabású szakmai rendezvénye, amely idén virtuális formában kerül lebonyolításra. A nyitó sajtótájékoztatón Perta Stolba, az ÖW ügyvezetője optimista bevezetőjében hangsúlyozta, hogy friss felméréseik szerint Ausztria az idei főszezonban kedvelt úti cél lesz a hagyományos küldő-piacaik számára. Az osztrákok pedig a környező országokba és belföldre tervezik leginkább a következő nyarat. Petra Stolba többek között elmondta: a természetközeli élmények keresése, a lassú turizmus és a regionalitás a fő hívószavak az idei keresleti trendeket illetően. Az utazási iránti bizalom, valamint az utazás szabadságának helyreállítása érdekében fontos eszköz lesz a zöld útlevél, amely az oltottaknak, tesztelteknek és a gyógyultaknak egyaránt lehetővé teszi a belföldi és Európán belüli akadálymentes utazást. A háromnapos konferenciával és szakmai workshoppal - szintén online formában - párhuzamosan zajlik az atb2021 turisztikai vásár is. Az eseményre 32 országból mintegy 1600 nemzetközi résztvevő regisztrált. Az Osztrák Turizmusnapok szervezésében az ÖW közel 150 munkatársa vesz részt: a központi online fórum mellett számos, az ÖW külképviseletei által kezdeményezett helyi kísérőprogram is zajlik.  További információk ITT. A turizmusnapok kiemelt eseményeiről - az ÖW meghívása alapján - a GD Consulting szakmai blogjában és a Dunakavicsok podcast soron következő adásában is beszámol.

*****

  • Május 19-től karantén nélkül és turisztikai célból is utazhatunk Ausztriába. A szövetségi egészségügyi minisztérium május 18. éjféltől hatályos friss rendelete szerint Ausztria az alacsony koronavírus fertőzöttségi mutatókkal rendelkező országokból érkezőkkel szemben eltörli a karantén-kötelezettséget. Valamennyi Ausztriával szomszédos országból, így Magyarországról is karantén nélkül lehet beutazni. A határon az ellenőrzéskor amennyiben nem vagyunk beoltva, vagy hitelt érdemlően, - angol vagy német nyelvű dokumentummal - nem tudjuk bizonyítani, hogy az elmúlt 6 hónapban átestünk a betegségen, akkor negatív koronavírus teszteredményt kell bemutatni. Oltási igazolásként szintén angol vagy német nyelvű, az oltás tényét és típusát tartalmazó igazolást, vagy a nemzetközi „sárga oltásigazolást” kell felmutatni. (Ezt a későbbiekben az elektronikus zöld útlevél felválthatja majd.) Fontos, hogy Ausztriában csak az Európai Gyógyszerügynökség, illetve a WHO által engedélyezett oltást fogadják el. Ellenkező esetben teszttel lehet az oltást kiváltani. Ha nem rendelkezik az utazó belépéskor érvényes teszttel, akkor azt 24 órán belül pótolni kell, amelynek tényét a hatóságok ellenőrizhetik. Május 31-ig a belépés előtt még szükséges az online felületen regisztrálni. A járvány szempontjából magas kockázatú ország-csoportból való érkezéskor a védettséggel nem rendelkezőkre karantén kötelezettség vár, amelyet legkorábban negatív teszt birtokában 5 nap múlva  lehet  megszakítani. A különösen rizikós, „vírusmutáns” országokból (Brazília, India, Dél-Afrika) érkező repülőkre szóló landolási tilalmat a rendelet június 6-ig meghosszabbította. A Magyarországról Ausztriába ingázók helyzete nem változik, ők jelenleg is csak a belépést megelőző legfeljebb 72 órában készült negatív PCR, vagy 48 óránál nem régebbi antigén teszt birtokában léphetnek be Ausztriába. A hivatkozott miniszteri rendelet ITT olvasható. További információ és részletek ITT és ITT.
  • Az utazók számára spontán, rövid távú foglalásokat javasol az osztrák munkavállalói kamara. A munkavállalókat képviselő érdekvédelmi szervezet, - az Arbeiterkammer - precedensekre hivatkozva az idei turisztikai szezonban óvja az utazókat a hosszú távú előre foglalásoktól. Érvelésük szerint a bizonytalan járványügyi helyzet az utazási foglalásokra is kihatással van. Mivel az osztrák külügyminisztérium a világ legtöbb országát jelenleg is az "utazásra nem javasolt" úti célok között tartja nyilván, így nem lehet az utazások lemondásakor rendkívüli helyzetre hivatkozni: a pénzvisszafizetés, a költségek visszatérítése nehézségekbe ütközhet. Az ORF a hír kapcsán közölt körképében utalást tesz arra, hogy az AUA légitársaság is csak kifejezetten a munkavállalói kamara által indított peres eljárást követően volt hajlandó a járvány miatt lemondott repülőjegy költségeit ügyfelének megtéríteni. További információk ITT.

*** 19. naptári hét ***

  • A német turisták Ausztriából karantén nélkül térhetnek haza. Mivel a Németországból érkező turisták adják az osztrák vendégforgalom több mint harmadát, így rendkívül fontos, hogy a német vendégek akadály nélkül érkezhessenek Ausztriába, illetve nyaralásuk után karantén nélkül térhessenek haza – nyilatkozta Elisabeth Köstinger osztrák turisztikai minisztérium, a kétoldalú megállapodás eredménye kapcsán. További információ ITT.
  • A vendégtérben dolgozó munkatársak priorizálását követeli a WKO az oltási stratégiában. A bécsi gazdasági kamara (WKO) vendéglátó tagozatának elnöke, Peter Dobcak sürgeti, hogy a közel 40 ezer, a bécsi vendéglátás területén dolgozó, a vendégekkel közvetlen kapcsolatba kerülő munkatársakat sorolják előbbre az oltási rendben. Érvelése szerin fontos lenne, hogy az újnyitásra megvalósulhasson a vendégtérben dolgozó személyzet átoltása, amely a munkatársak és a vendégek biztonságát egyaránt szolgálja. További információ ITT.
  • Safe stay védjegy kiterjedt használatával indítja újra turizmusát Bécs. A bécsi turisztikai hivatal, - a Wien Tourismus - és a bécsi gazdasági kamara (WKO) összefogása alapján kidolgozásra került egy egységesített minőségbiztosítási rendszer, amely garantálja a bécsi szálláshelyeken és vendéglátó egységeikben a higiéniai és járványügyi protokollok következetes betartását. A kamara és a Wien Tourismus tulajdonában lévő védjegy ingyenes, a regisztrációs eljárást követően a kritériumokat teljesítő szálláshelyek kaphatják meg a Safe Stay plakettet és a védjegy használati jogát. „A Bécsre jellemző magas minőséget a professzionális turisztikai szolgáltatásokat a higiénia területén is biztosítani kívánjuk. A Safe Stay védjegyrendszer egy eszköz ehhez, amelyhez való csatlakozásra valamennyi szálláshelyet várunk” – nyilatkozta Peter Hanke, Bécs város turizmusért is felelős tanácsnoka. Az akcióhoz eddig több, mint 70 szálláshely csatlakozott az osztrák fővárosból. A védjegy mögött lévő eljárások betartását a Wien Tourismus és a WKO közösen ellenőrzi és biztosítja. A május 19-ei "nyitására" való felkészülés érdekében a turisztikai ágazatban dolgozók számára speciális, ismeretfelfrissítő kurzusokat és vezetéseket is tartanak Bécsben, kezdetben online csomagok, majd személy jelenléti formában is. További információ a védjegyről, a turizmus iránti bizalomerősítő lépéskeről, az ágazat újraindítási tervéről ITT és ITT.  
  • A gazdasági kamara (WKO) üdvözli a turizmus újraindításának koncepcióját. A jól kidolgozott higiéniai és biztonsági koncepcióknak köszönhetően a vállalkozások felkészülve várják a nyitást, hangoztatta Harald Mahrer a WKO elnöke. Karlheinz Kopf WKO főtitkár helyzetértékelésben pedig kiemelte, hogy a nyitási tervvel sikerült egy egészséges kompromisszumot teremteni az egészségügyi felelősség és  a gazdasági racionalitás között. A WKO közleménye ITT olvasható.  
  • Szuper-nyarat vár az osztrák szállodaszövetség (ÖHV). Michaela Reitterer az ÖHV elnöke szerint az osztrák szállodások felkészülve, startra készen várják az újranyitást. A tesztelési részletkérdések és a zöld útlevél gyakorlatba való átültetésével reményei szerint minden nyitott kérdés hamarosan tisztázódik, s így minden esély meglesz egy „szuper nyárra.” Fontos, hogy mostantól a vendégeikre koncentrálhassunk, mert óriási szükség van a normál üzemment visszaállítására. A magas higiénia standardok és a biztonság mindig is az ausztriai turizmus védjegye volt, s továbbra is az egyik USP-je az osztrák vendéglátásnak, - hangsúlyozta Michaela Reitterer. A szálláshelyek felkészülést honlapján részletes útmutatóval segíti a szövetség. A ÖHV közleménye a nyitással kapcsolatban ITT olvasható.
  • Frissítve (05.15.) Elkészültek a turizmus újraindításnak ausztriai részletszabályai. Ausztriában a szövetségi kormány és a tartományi vezetők május 10-ei találkozóját követőn bejelentették a turizmus és szabadidő-gazdaság újraindításának részletszabályait. Ennek értelmében május 19. az újrakezdés dátuma: ekkortól nyithatnak meg a szálláshelyek, vendéglátó egységek, sport- és kulturális létesítménynek. Sebastian Kurz osztrák kancellár a részletszabályok ismertetése előtt beszámolójában kitért arra, hogy európai összehasonlításban sikeres az osztrák járványkezelés, érvelése szerint Ausztriában más országokhoz képest kevesebb áldozatot követelt a koronavírus járvány harmadik hulláma. Ennek okát elsősorban a konzekvens tesztelési stratégiában, valamint az FFP2 maszkok kötelezővé tételében látja. Ezeket a szolgáltatásokat és eljárásokat továbbiakban is biztosítják, illetve fenntartják, akárcsak csak az általános 2 méteres távolságtartás kötelezettségét. A május 19-ei nyitást követően újabb enyhítések a szabályozásokban, - mint például nagyszabású esküvők, tömeges rendezvényeken étel-ital fogyasztás engedélyezése, az FFP2 maszkviselés kötelezettség eltörlése, stb. - a kancellár szerint legkorábban július elsejét követően képzelhetőek csak el. A turisztikai, kulturális és sportszolgáltatások igénybevételének fő szabálya, hogy a hozzáférést, a „belépőt” az úgynevezett zöld útlevél jelenti. Ahogy arról korábban beszámoltunk, a zöld passzust oltási igazolással, érvényes negatív teszteredmény birtokában, illetve a betegségből való gyógyulás tényét bizonyító igazolással lehet megszerezni. Mint ismert: a zöld igazolványt három szakaszban vezetik be Ausztriában. Elisabeth Köstinger turizmusért felelős miniszter a tájékoztató keretében ismertette a turisztikai ágazat újraindítását lehetővé tevő konkrét részletszabályokat. Ennek megfelelően az éttermek kül- és beltérre egyaránt megnyithatnak május 19-től, egy asztalnál kültéren 10 felnőtt, míg beltéren 4 felnőtt, illetve a hozzájuk tartozó gyerekek ülhetnek. A negyedórás tartózkodást meghaladóan kötelező lesz a vendégek regisztrációja, amely a járványügyi nyomon követést lehetővé teszi. Fogyasztás csak ülve engedélyezett, egyéb helyzetekben az FFP2 maszk viselése kötelező. Szabadtéri rendezvényeken kültéren 3000 fő tartózkodhat, beltéren pedig 1500 fő: feltétel, hogy beazonosíthatóan és nyomon követhetően legyenek a vendégek leültetve. Fontos ugyanakkor, hogy létesítményeket összbefogadó kapacitásuk 50 százalékos mértékéig lehet csak üzemeltetni. Tíz fő feletti összejövetelek bejelentési kötelezettség alá esnek. A nem ültetett formában szervezett rendezvények esetében a maximum létszámkorlát: 50 fő. Az ötven fő feletti rendezvények szervezése előzetes hatósági jóváhagyáshoz kötött, étel és ital fogyasztás egyelőre itt nem lesz engedélyezett. A wellness létesítményekben, fitneszközpontokban, kiállításokon és vásárokon 20 négyzetméter per főben szabják meg a létszámkorlátot. A szektor számára a részletszabályokat és a gyakorlati tanácsokat is tartalmazó ismereteket a „Biztonságos nyaralás” című kiadványban foglalták össze – hívta fel a figyelmet Elisabeth Köstinger. Wolfgang Mückstein szövetségi egészségügyi miniszter ismertetése szerint május 19-től a határok a külföldiek előtt is megnyitnak, karantén-kötelezettséget Ausztria csak a súlyosan fertőzött országok esetében tartják fent. A járványügyi szempontból rizikós ország-csoportból érkező beutazókra negatív teszt bemutatása mellett is kötelező lesz a karantén. A május 19-ei újranyitás zökkenőmentes lebonyolítása érdekében szabályozták a „belépő tesztként” elfogadható tesztek típusát és érvényességét. Ennek megfelelően a PCR tesztek 72 óráig, az antigén tesztek 48 óráig, a vorarlberi kedvező tapasztalatok alapján május 19-tól szövetségi szinten is bevezetésre kerülő „digitális önteszt” pedig 24 órás időtartamra lesz érvényes. Újdonság a "POS-tesztelés" lehetősége. Ha valaki a széleskörű és ingyenes tesztelési kínálat mellett sem tudott kellő időben tesztet csináltatni, azok számára a szálláshelyekre, vendéglátóhelyekre való belépés előtt helyben is lesz lehetőség „POS-teszt” elvégzésére. Ezek érvényessége azonban csak az adott helyiségre és csak a rövid tartózkodás (pl. ebéd elfogyasztása) idejére korlátozódik. Az újrakezdés kapcsán szabályozásra kerül továbba az is, hogy az első oltás három hónapig mentesít a tesztelési kötelezettség alól. A második oltás megléte ugyanakkor már fél évig, aki pedig a betegségből gyógyultként oltatja magát, úgy kilenc hónapig mentesülhet a tesztelés bonyodalmaitól, ennyi ideig lesz ugyanis érvényes Ausztriában a zöld útlevele. Az éjszakai kijárási korlátozást május 15-től egész Ausztriában eltörlik, azonban a vendéglátóhelyeken a záróra egységesen 22 óra lesz. További részletek ITT és  ITT, illetve a turizmusért felelős minisztérium oldalán ITT.
  • Ausztria kész kétoldalú megállapodásokkal is érvényt szerezni a zöld útlevél mielőbbi bevezetésének. Elisabeth Köstinger turisztikai miniszter az osztrák közszolgálati televíziónak adott interjújában kifejtette, hogy a 19. naptári hétre elkészül a teljes körű és részletes szabályozása annak, hogy a gyakorlatban pontosan milyen járványügyi, tesztelési és ellenőrzési eljárások mentén indulhat újra a turizmus Ausztriában, miként működhet a zöld útlevél a napi gyakorlatban. Ez utóbbival kapcsolatban a miniszter elmondta: ha az Európai Unió részéről május 25-ig nem állnak rendelkezésre garanciák a főszezon előtti bevezetés érdekében, akkor Ausztria kétoldalú megállapodások keretében fogja azt szabályozni, első körben a szomszédos országokkal. A tartományi vezetők és a szövetségi kormány illetékeseinek hétfői (05.10.) találkozóját követően a döntésekről a GD Consulting blogján részletesen beszámolunk majd a turizmus ausztriai újrakezdésének szabályairól. Mint arról korábban hírt adtunk: Ausztria május 19-től megnyitja határait a járványügyi szempontból biztonságos országokból érkező utazók számára, illetve kinyithatnak a szálláshelyek, vendéglátó egységek, fürdők és a kulturális létesítmények. További információ ITT és ITT. 

*** 18. naptári hét ***

  • Bécs is megnyitja szállodáit, éttermeit, a kulturális intézményeket és a fürdőket. Mint arról korábban szintén hírt adtunk: Ausztria szövetségi szinten május 19-től indítja újra turizmusát, akkortól fogadhatnak vendéget a szállodák, éttermek, fürdők és kulturális intézmények. Mivel az egyes tartományok ettől szigorúbb szabályokat is foganatosíthatnak, Bécs városvezetése mindezidáig rendkívül óvatos volt a konkrét céldátum megnevezését illetően. Michael Ludwig Bécs város polgármestere járványügyi szakértőkkel való konzultációt követően május 6-ai sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy követik a szövetségi kormány által megjelölt nyitási forgatókönyvet. A húsvétkor elrendelt kijárási korlátozás meghozta hatását: Bécsben javultak a járványügyi mutatók, az intenzív osztályokon kezelt betegek száma jelentősen csökkent. Május 3-tól már megnyithattak egyes kereskedelmi egységek, s a 24 órás kijárási korlátozást este 10 és reggel 6 közötti váltotta fel. Lásd erről lenti beszámolóinkat! Bécsben a biztonság érdekében tovább bővítik az ingyenes, gyors és egyszerű tesztelési lehetőségeket. A szállodákat, éttermeket, kulturális intézményeket, valamint szabadidős és sportlétesítményeket pedig előzetes értesítés nélkül, szúrópróbaszerűen ellenőrzik majd, hogy betartják-e a járványügyi intézkedéseket. További információ ITT és ITT.
  • Frissítve! update: 05.07. Három szakaszban vezetik be a zöld passzust Ausztriában. Mint arról korábban beszámoltunk, Ausztria úttörő szerepet tölt be az egységes európai digitális zöld útlevél mielőbbi gyakorlati bevezetése érdekében. Az előzetes elképzelések szerint nemzeti hatáskörben már áprilistól bevezettek volna, ám a jogszabályi feltételeket csak május első hetében sikerült megteremteni hozzá. Ennek ismeretében Wolfgang Mückstein szövetségi egészségügyi, valamint Elisabeth Köstinger turizmusért felelős miniszterek közös sajtótájékoztatójukon mutatták be a zöld útlevél bevezetésének ausztriai tervét. Első lépésként május 19-tól kerül a „zöld útlevél” bevezetésre, analóg formában. Az újranyitó szállodák, éttermek és kulturális szolgáltatások igénybevételét biztosítja majd a „zöld passzus”, amely vagy egy negatív teszteredmény, vagy a betegséget igazoló hatósági határozat, vagy az oltást tényét bizonyító igazolás formájában manifesztálódik kezdetben. A tervek szerint az első oltástól számított harmadik héttől számít a védettség Ausztriában, ilyen feltétellel fogadják el az oltási igazolást, azonban ha a páciens elmulasztja a második adagot, akkor egy idő után érvényét veszti a majdani az osztrák zöld útlevél. Az egységes igazolás bevezetésének második lépcsője Elisabeth Köstinger turisztikai miniszter tájékoztatása szerint június 4-ével valósul meg: ekkortól a dokumentumokat már QR-kód formában is elérhetővé teszik az osztrák ügyfélkapu (HandySigniture) felhasználók számára. Akik nem rendelkeznek ügyfélkapus hozzáférréssel, vagy okos telefonnal, illetve idegenkednek a digitális megoldásoktól, azok számára Ausztriában továbbra is garantált lesz egy QR-kódot tartalmazó papír formátumú analóg igazolás. A „zöld útlevél” ellenőrzéséhez a szolgáltatók számára külön applikáció készül. A harmadik szakasz pedig július elején következik be, amikor már az Európai Gazdasági Közösség szintjén érvényes lesz a zöld útlevél. Egyes részletszabályokról, mint például, a gyerekeknek kell-e külön igazolás, mely oltásokat ismerik el, illetve milyen időtartamra fogadják el az egyes tesztek érvényességét, stb. tagállami szinten születhet döntés. Az utazás előtti előzetes tájékozódás terhétől így vélhetőleg a nyári főszezonban sem menetsülnek majd a  zöld passzus birtokosai. Update. Karoline Edtstadler osztrák Európa-ügyi miniszter szorgalmazta, hogy "zöld passzushoz” harmadik országok, különösen pedig a Nyugat-Balkán államai is csatlakozhassanak. Érvelése szerint ez lehetővé tenné ugyanis a szóban forgó országokból történő – a koronavírus-járvány szempontjából - biztonságos beutazást Ausztriába. További információ ITT és ITT. 
  • Az osztrák Nemzetgyűlés egyenjogúsította a beoltottakat, a gyógyultakkal és teszteltekkel. A május 19-ei „nyitás” előkészítése érdekében az osztrák Nemzetgyűlés elfogadta a törvénymódosító javaslatot, amely alapján azonos jogokat biztosít egyes szolgáltatások hozzáférése szempontjából a koronavírus ellen beoltottak, a felgyógyultak és a negatív teszttel rendelkezők számára. Mint arról korábban hírt adtunk Ausztriában május 19-től a turizmus, gasztronómia, kultúra, sport és a rendezvényszektor szolgáltatói ismét megkezdhetik tevékenységüket. Általános szabály, hogy a szolgáltatásokhoz való hozzáférés egységes feltétele a "zöld útlevél" lesz. Ez az eljárás esélyegyenlőséget biztosít mindazok számára: akik beoltásra kerültek, a COVID-19 betegségen átestek, vagy negatív teszttel rendelkeznek. Az FFP2 maszkhasználat, távolságtartás és a regisztráció is kötelező előírás lesz. A mostani törvénymódosítással e rendelkezés jogalapját teremtette meg a Nemzetgyűlés. További részletek ITT.
  • Bécsben és Alsó-Ausztriában is enyhült a kijárási szigor. Május 3-tól Bécsben és Alsó-Ausztriában is megszűnt a 24 órás kijárási korlátozás, amelyet - Ausztria többi tartományában is egységesen érvényes,  - este 10 óra és reggel 6 közötti korlátozás váltotta fel. Hétfőtől szigorú tesztkötelezettség mellett már ismét megnyithattak a közeli testkontaktussal járó szolgáltatások, mint a fodrászok, kozmetikusok, masszőrök e két tartományban is. A szálláshelyek, vendéglátóhelyek kivételével megnyithattak a kereskedelmi egységek, múzeumok és állatkertek is, de az FF2 maszkok viselése zárt téren továbbra is kötelező. Továbbra is Vorarlberg az egyetlen tesztrégió Ausztriában, ahol a szállodák és éttermek egyaránt nyitva lehetnek. A tapasztaltak szerint a fertőzések száma a nyitást követően emelkedett, de az intenzív ellátásban részesülő betegek száma nem nőtt, így járványügyi szigorításokat nem kellett életbe léptetni. További részletek ITT.  
  • Aktuális járványügyi adatok AT/HU. Május 3-ai állapotnak megfelelően Ausztriában és hazánkban a következőképpen írható le a járványügyi helyzet. Elvégzett tesztek száma: 32,2 millió! (AT) – 5,4 millió (HU); aktív COVID-19 betegek száma: 37,1 ezer (AT) – 228 ezer (HU); járvány eleje óta a beazonosított fertőzöttek száma: 618 ezer (AT) – 784 ezer (HU); COVID-19-ben elhunytak száma: 9.989 (AT) – 27.908 (HU); kórházi kezelésre szoruló COVID-19 betegek száma: 1.100 (AT) – 4.900 (HU); intenzív ellátásra szoruló COVID-19 betegek száma: 482 (AT) – 572 (HU). Felgyógyultak száma a járvány kezdete óta: 571 ezer (AT) - 528 ezer (HU); Beadott COVID-19 elleni oltások száma: 3,2 millió (AT) – 4,1 millió (HU). Ebből az emlékeztető oltást is megkapott egyének száma: 851 ezer (AT) – 2,1 millió (HU); Adatok kerekítve: 2021.05.03. 9 órai állapotnak megfelelően. További információ ITT és ITT.
  • Májustól igényelhetőek Ausztriában a terasznyitó támogatások. Mint arról korábban beszámoltunk a vendéglátóteraszok kialakítást, felújítását, bővítését is támogatja az osztrák kormány. Az osztrák turizmusbankon keresztül (ÖHT) a vendéglátóhelyek meglévő teraszainak, kerthelyiségeinek átalakítására, felújítására, bővítésére, komfortosítására is igényelhető támogatás. A minimum ötezer euró, maximum 100 ezer euró értékű beruházások legfeljebb 20 százalékát térítik meg az igénylőknek. Az akció célja a szövetségi turisztikai minisztérium „Biztonságos vendéglátás” kampányának keretében a szabadtéri vendéglátóhelyek kapacitásnak növelése, az ágazat siekeres újraindításának megvalósítása. A támogatás április közepétől szeptember végéig  igényelhető. További részletek ITT.
  • Ausztria is részt vesz a zöld útlevél széleskörű tesztelésben. Mint arról korábban többször beszámoltunk Ausztria úttörő szerepet játszik az egységes európai zöld útlevél mielőbbi bevezetése érdekében, Ausztria számos más EU-országgal karöltve részt vesz a „zöld útlevél" gyakorlati tesztelésében. Mivel az uniós államok eltérő sebességgel hajtják végre a „digitális zöld tanúsítvány" kiállításáról szóló szabályozást, a gyorsabb országok csoportja számára kísérleti projektet indítottak. A szövetségi egészségügyi minisztérium tájékoztatása szerint Ausztria is abba a csoportba tartozik, ahol megkezdik a „zöld útlevél“ tesztelését. A próbaidőszak május 10–én kezdődik és 21-ig tart majd. A próba-üzemmódban csak mesterséges generált adatokat használnak, A cél a más tagállamokban kiadott tanúsítványok ellenőrzésének szimulálása saját megoldásaink segítségével, vagy a kidolgozott megoldások és eljárások gyakorlatban való tesztelése. Korábbi kezdés egy sikeres tesztfázis után lehetséges. Ha a tesztfázis sikeres lesz, ezekben az országokban korábban megkezdődhet a digitális igazolvány használata – feltéve, hogy a nemzeti jogi keretfeltételei is adottak. Az Európai Unióban június elejétől lehetővé kell válni a rendszer használatának. A „zöld passzus” célja az oltások, a jóváhagyott tesztek eredményeinek és a gyógyultakkal kapcsolatos információk rögzítése, és az egész EU-ban azok elismerése. A QR-kódok digitális úton vagy papíron történő használatával az Európán belüli utazás ismét sokkal könnyebbé válhat. További információ ITT.

*** 17. naptári hét ***

  • Élénk foglalási kedvről számolnak be az osztrák szálláshelyek. A május 19-ei országos nyitás céldátumra sok ausztriai szálláshely tervezi, hogy megnyit, bár vannak, akik még kivárnak. Ausztria tartományai közül egyedül Bécsben nem született meg még döntés a nyitás pontos dátumáról, amely komoly versenyhátrányt jelent a főváros turizmusa számára – vallja az osztrák gazdasági kamara szállodai tagozatának elnöke, Susanne Kraus-Winkler. AZ ORF által készített szállodai körképből kiderült, hogy pünkösdre már nagyon élénk foglalási kedvet tapasztalnak az osztrák szállodák. Nyár második felére még viszonylag könnyen lehet szállást foglalni, bár a tóparti szállodák, a falusi vendéglátás szálláshelyei, valamint a wellness-létesítmények közül többen már közel vannak a teljes foglaltsághoz. A városi és üzleti szállodák foglaltsága egyelőre elmarad az átlagtól – foglalható össze az aktuális osztrák szálláshely körkép. További részletek ITT.
  • Ausztria folytatja a turizmusban dolgozók tesztelését. Mint ahogy arról beszámoltunk Ausztria szövetségi szinten május 19-től tervezi a turizmus újraindítását. A szállodák és vendéglátó egységek megnyitása szigorú járványügyi intézkedések keretében történik, amely egyszerre garantálja a  turizmusban dolgozok és a vendégek egészségét és személyes biztonságát. Elisabeth Köstinger turisztikai miniszter a szakmai szervezetek képviselőinek írt közleményében jelezte, hogy az osztrák állam továbbra is biztosítja a turisztikai munkaerők ingyenes és hatékony tesztelésnek megszervezését. A „biztonságos vendéglátás” projekt keretében az elmúlt évben 1,2 millió PCR tesztet végeztek a szállodák és éttermek vendégtérbe dolgozó munkatársainál. További információ ITT.
  • A turizmus újraindítása komolyabb dolog, mint a lábosok megforgatása. Kemény hangvételű közleményben mielőbbi perspektívát követel a bécsi szállodások számára az osztrák szállodaszövetség (ÖHV) elnöke, Michaela Reitterer. Az ÖHV arra reagált ilyen hevesen, hogy Bécs városvezetése jövő hétre napolta a döntést arról, hogy a bécsi szálláshelyek is megnyithatnak-e május 19-én, ahogy ezt szövetségi szinten a kormány javasolta, vagy várniuk kell a már sokadjára halogatott időpontra. Bécsben minden kilencedik munkahely a turizmushoz kötődik, az ágazatnak perspektívára van szükség, ez alapján lehet csak felelős döntést hozni – érvel az ÖHV elnöke. A felkészülési idő több hét, hiszen nem a lábosokat kell megforgatni, hanem munkaerőt kell toborozni, szerződéseket kell kötni, a készleteket fel kell tölteni, s a szobákat előre el kell adni. Ezt nem lehet pár nap alatt lebonyolítani – foglalható össze az ÖHV közleménye, amely ITT olvasható.   

Májust megelőző jelentéseink ITT olvashatóak.

 

Kommentar schreiben

Kommentare: 0