· 

A jövő turizmusa desztinációs szemmel

A 24. Országos TDM Konferencia szervezőinek felkérésére a GD Consulting képviseletében most is örömmel osztottam meg gondolataimat a jövő turizmusával kapcsolatban. Deák Ferenc a haza bölcse mondotta egykor, ha egy kabátot félregomboltak, akkor azt bizony először teljesen ki kell gombolni, s úgy érdemes újrakezdeni. Most olyan helyzetben vagyunk, hogy az újragombolást elölről kezdhetjük, s így vághatunk neki a posztkorona időszaknak.

 

Prezentációmban bemutattam azokat a hajtóerőket és új narratívákat, amelyek a következő 10 év sikertényezőit meghatározzák a teljeskörű desztináció menedzsment során. Rávilágítottam a látogatógazdaság (visitor economy) megközelítésű turizmus-menedzsmentben rejlő lehetőségekre, milyen eljárásokkal helyezhetjük a homo turisticus mellett/helyett az embert a középpontba. Megnéztük, milyen új szerepkör vár a desztinációs szervezetekre, mint a minőségi élményterek koordinátoraira. Konkrét példákon keresztül vázoltam, miként lehetséges az értékalapú turisztikai termékfejlesztést és brandépítést az idegtudomány területéről származó limbic eljárással átfogóan, gyorsan és hatékonyan megvalósítani, s ezáltal versenyelőnyre szert tenni a nemzetközi szinten.

 

Kitértünk rá, hogy a digitalizáció mellett a másik hajtóerő a neuroeconomics gyakorlatban való érvényesülése lesz. A jövőben a fogyasztói döntések egészen más megvilágításba kerülnek, tudásunkat ki kell egészíteni számos új ismerettel és eljárással, amelyek a kognitív idegtudomány területéről szivárognak át egyre nagyobb sebességgel a közgazdaságtanba. A turisztikai ágazat értékesítési részét a jövőben egyre inkább a digitalizációs eljárások és a neuromarketing kombinációja fogja uralni. A kettő közötti kapcsolatot pedig a mesterséges intelligencia biztosítja. Végezetül kitértem a korábban már e helyütt is bemutatott víziómra: egy Duna-menti nemzetközi minőségi turisztikai élményrégió megvalósításában rejlő szintlépési lehetőségekre.

 

A jövő elkezdődött! Ideje felkészülni, a versenytársak már a jövő megoldásaival keresik a jelen kihívásaira a választ. Együtt sikerülni fog! A prezentációm megtekinthető ITT. Az előadás végén hivatkozott barcelonai nyilatkozat elérhető innen. A boldogság megközelítésű turizmustervezés lehetőségeiről aktuális tanulmány ITT.

 

Az előadáshoz további kapcsoldó cikkek és háttéranyagok a fenti cikkben a kiemelésekre kattintva érhetőek el.

Kovács Balázs

Kommentar schreiben

Kommentare: 2
  • #1

    aiPxvpay (Donnerstag, 18 August 2022 02:50)

    1

  • #2

    aiPxvpay (Donnerstag, 18 August 2022 04:25)

    1